Tesis a világ - Kormos Lili: "Nekem Benedek Tibor maga a vízilabda"
Kormos Lili: "Nekem Benedek Tibor maga a vízilabda"
Fotó: Marjai János/[email protected]/Facebook

Kormos Lili: "Nekem Benedek Tibor maga a vízilabda"

Takács MártonTakács Márton
2020/05/23 09:35
Amikor Kormos Lili épp nem ír újságba, blogba, reklámba, akkor olvas. Volt az Európa Könyvkiadó marketingvezetője, tévében (ATV, RTL Klub), rádióban (Neston) is dolgozott. Egy éve alapította meg az Analóg Olvasó Mozgalmat. Korábban Egerben vízilabdázott, pólós múltjáról, Benedek Tiborról, Baló Györgyről, a Real Madridról, a TEDx-en elhangzott előadásáról és Roger Federerről beszélgettünk vele Tesis a világ-interjúsorozatunk 23. részében. 

Egerben nagy hagyományokkal rendelkezik a vízilabda, te miért pont ezt a sportágat választottad gyerekként?
Egyrészt Egerben elég nehéz kikerülni a vízilabdát, ez az egyik ok. Alapvetően egy kisvárosról beszélünk, de tényleg akkora kultusza van: Bárány uszoda, nagy játékosok, nagy meccsek. Szinte mindenkinek a családjában akad valaki, aki legalább utánpótlás szinten játszott, nálunk az apukám. Jártunk az uszodába, ismertem az embereket, úszni is tanultam, de csak szakaszosan. Amikor kicsi voltam, akkor még csak a nyitott uszoda, a Bárány uszoda volt meg. Amint lehűlt az idő, egyből összeszedtem valamiféle felső légúti megbetegedést, és akkor meg kellett várni a jó időt. Mellette 10 évig ritmikus gimnasztikáztam. A szüleim sosem presszionáltak, hogy versenyszerűen sportoljak, csak, hogy mozogjak. 

Kormos-Lili-Eger-vízilabda-tagsági-igazolvány-min.jpg Fotó: Kormos Lili/Facebook

Mikor kezdtél el vízilabdázni?
A sydney-i olimpiára már határozottan emlékszem, mert követtem. A szüleimmel együtt néztük, még anyukám is kiabált a meccseken. Ő a gimnázium alatt kézilabdázott, és bár kevesebb meccset néz, de belőle is abszolút ki tud bújni a szurkoló, ha arról van szó. A Bitskey uszoda felavatásának tiszteletére rendeztek egy gálameccset, ahol az egri csapat az olimpiai aranyérmes magyar válogatottal játszott. Arra elvittek anyukámék, és nagy élmény volt látni azokat a játékosokat. A meccs után aláírásokat is gyűjtöttem tőlük, mindenki szuper kedves volt. Furcsa belegondolni, hogy a legtöbben a 20-as éveik első felében járhattak akkor, de olyan nagy felnőttnek tűntek, én meg tízéves voltam. Akkor kezdett el mocorogni bennem valami. Ha ezt ilyen jó emberek csinálják és ennyire jó, akkor én is ezt szeretném. De nem volt úszásalapom hozzá a korábban említett okból. Apu mondta, hogy megérti, de a focinak a futás, a vízilabdának meg az úszás az alapja, ez ilyen. Végül is 14 évesen, nyolcadikos koromban kezdtem el vízilabdázni. A már létező női utánpótlás csapat mellett indult egy másik csapat. Ott mindenki kezdő volt, így kisebb volt a sansz, hogy csalódás érjen, mert a nulláról kezdte mindenki. Iszonyú lelkes voltam, ki se jöttem volna az uszodából, ha nem muszáj. Egyszer kétkapuztunk egymás között, és Kelemen Attila, a későbbi edzőm akkor megkérdezte apukámat, hogy átmennék-e az általa irányított csapathoz. 

Tehát kiszúrtak téged.
Ez azért érdekes, mert nekem jobbára “csak” a lelkesedésem volt meg. 14 évesen nagyon késő elkezdeni a vízilabdát. Két típus van, aki elkezdheti ilyen későn a pólót, aki semmit nem remél ettől az egésztől, meg akit Madaras Norbertnek hívnak. Így nem tették rám a nyomást, bátran mehettem és csinálhattam. Pontosan tudtam, hogy mik a lehetőségeim ebben, sose bántott, hogy miért nem lett belőlem profi vízilabdázó. Nagyon jó időszak volt, minden percét élveztem a vízilabdázásnak. 
A legendás edzőt, az Egerben és Szegeden is mélyen tisztelt Pozsgay Zsoltot én is ismertem, néha tartott nekünk edzést. Végtelenül jó ember volt, nagyon szerettem. Apám mindig úgy emlékezett meg róla, hogy ő volt az, aki ha hozta őket Budapestre meccsre, akkor beszélt a városról is, hogy éppen hol mennek és mit láthatnak. Azt a generációt képviselte, aki nem csak a sportban volt otthon, nagyon erős tudása volt a sporton túli világról is. Ez nyomot hagyott apámban is. Tudni a dolgok hátterét, olyan játékosokat is ismerni, akikkel már nem feltétlenül játszott együtt. Édesapám most lesz 60 éves, 
iskolás korában a reggeleket a Nemzeti Sporttal kezdte. Ehhez kellett, hogy olyan emberek vegyék körbe, mint Pozsgay Zsolt. Nekünk is fontos volt Kelemen Attilánál, hogy a vízilabda mellett tanuljunk is. Mindig mondta, hogy meg kell nézni Madaras Norbit, aki úgy tudott olimpiai bajnok, világbajnok lenni, hogy közben nagyon jól is tanult. Szuper, ha ilyen és hozzá hasonló példaképeket kapnak az utánpótlás játékosok. 

Kormos-Lili-Eger-vízilabda-medence-min.jpg Fotó: Kormos Lili/Facebook

Serdülő bajnoki címig is vitted. A profi pólós karrier felmerült benned? Mi hiányzott hozzá?
Tényleg nem voltam egy nagy tehetség. Nagyon szerettem a játékot, az első edzőm, Rüll Csaba szerint értettem is, meg láttam is a pályán. Egyszer azt mondtam neki, hogy válogatott szeretnék lenni. Nagyon jól sült el, hogy nem kezdett el a realitással jönni, hanem azt mondta, hogy jó, akkor ezért megteszünk mindent. Amíg ez egészséges szinten tud maradni, és nem okoz túl nagy csalódást, törést egy utánpótlás sportolónak, kell az az elhivatottság, hogy úgy állj hozzá: válogatott leszel. Eljártam plusz úszóedzésekre, úszástechnikát tanulni, javultak is az 50-es, 100-as időim, ott maradtam, falaztam. Tényleg abszolút rajongtam ezért a sportágért, egy mindent betöltő, nagy szerelmet jelentett. Ez gimi alatt zajlott, kamaszként nyilván óriási drámákat éltem át kétnaponta. De amikor lementem az uszodába, és belöktem a Bárány uszoda zöld kapuját, minden elmúlt. Nagyon otthonos közeg volt, szerettem ott lenni. Nagyon szerettem azokat az embereket, akikkel együtt nőttem föl, a saját csapatomban, a fiú ifiben, az Egri Vízmű OB I/B-s csapatát. 

Kikkel játszottál egy csapatban, akikből azóta OB I-es, esetleg válogatott vízilabdázó lett?
Antal Dórával (Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok - a szerk.), Pócsi Biankával, Szabó Ivettel, Fekete Krisztával, Jenes Jankával, Szeredi Krisztával. Serfőző Krisztával is együtt vízilabdáztam, bár játszani nem játszottunk együtt. Mivel az utánpótlás meg a felnőtt lány csapat kis túlzással ugyanaz volt, így együtt edzettünk. Krisztával a medencében és azon kívül is nagyon jó volt a viszonyom, passzolásnál is mindig ő volt a párom. Nagyon jó, tehetséges és lelkes csapatunk volt. Serdülő bajnokságot nyertünk, az ifiben pedig bronzérmesek lettünk. Azon a meccsen, amelyiken eldőlt a serdülő aranyunk, sokan voltak az uszodában, nagyon jó hangulatban, a felnőtt csapatból Hegedüs Gábor és talán Kiss Csabi is eljöttek, iszonyat megtisztelve éreztük magunkat. Ez egy fontos gesztus, bármilyen sport folytonosságát ilyen gesztusok adják meg. Tök jó meccs volt és nagy volt az ünneplés is utána. Ez még nem az utolsó meccsünk volt, így megszervezték, hogy az éremátadót az Eger-Recco Bajnokok Ligája-mérkőzés szünetében rendezzék. Tele volt az uszoda, megkaptuk az érmeket, még Stefano Tempesti is megtapsolt minket. A fiúk aztán a szezon legnagyobb drámáját élték át, az utolsó másodpercekben kapott félpályás góllal lett döntetlen. A Reccónak mindegy volt, az Egernek viszont győznie kellett volna a továbbjutáshoz, még iksznél is a Vasas ment tovább, 10-10 lett a vége. 

Kormos-Lili-Eger-vízilabda-serdülő-arany-tabló-min.jpg Fotó: Kormos Lili/Facebook

Van közös fotód az egyaránt olimpiai bajnok Kósz Zoltánnal és Varga Dániellel is. Kik a kedvenc vízilabdázóid?
Meghatározó a legelső úszó edzőm, Szép Brigi, válogatott kapus volt a Faragó-korszakban. Drávucz Ritát a mai napig csodálatos játékosnak tartom. Már nagyobb voltam, amikor a játékosidolom lett Varga Dani. Nem csak egy elképesztő tehetség és nagy kvalitású vízilabdázó volt, hanem intellektusban is bele tudott tenni olyat, ami keveseknek van meg. Egy lenyűgöző jelenség volt, egy nagyon magas, vékony fiú a nagy, göndör hajával. Zseniális dolgokat művelt a medencében és azon kívül, festegetett, nem lehetett nem csodálni. Kósz Zolit és Steinmetz Barnát is nagyon szerettem. Sztárjátékosok voltak ők is, de nem hivalkodók. Ahogy van Raúl, meg van Cristiano Ronaldo. Az egyik egy szupertehetség, a másik is, de benne van a glamúr. Akiket én szerettem a vízlabdában, azok nem a glamúros játékosok voltak. Aki nekem maga a vízilabda, és a legnagyobb motivációt jelentette, hogy elkezdjem ezt a sportágat, az Benedek Tibor. 

"Minden kölyök nevében, aki miattad ment le az uszodába, köszi, Tibi!" - köszöntötted őt a Facebookon májusban a vízilabdától való visszavonulásának bejelentésekor. Neked mit jelent Tibor? 
Sose fogom elfelejteni, a nagyszüleimnél aludtam, és a tévében ment valami beszélgetős műsor, ahol az édesapjával, Benedek Miklóssal szerepeltek. A nagyszüleim mondták, hogy Tibi nagyon jó vízipólós, és egy intelligens srác is mellé. Megfogott, hogy lehet valaki a pályán és azon kívül is rendkívüli. Mivel rajongtam a vízilabdáért, mindent gyűjtöttem és elolvastam róla. Kiderült, hogy Benedek Tibi mennyire szorgalmas, hogy ott maradt úszni és falazni éveken át edzések után, azt, ami neki hiányzott, szorgalommal és odaadással tette hozzá. Ez nekem nagyon tetszett. Ő volt az egyes számú példaképem, aki meghatározó számomra. Fura, hogy nagyon hosszú idő telt el, mire személyesen találkoztam vele, de lett közös fotónk és aláírás is. 

Benedek Tibor az UVSE-vel végzett vezetőedzői munkája a legjobb dolog, ami a magyar vízilabdában történhetett | Eurosport

Meggyőződésünk, hogy az a munka, amit a búcsúzó Benedek Tibor végzett az elmúlt másfél évben az UVSE férfi OB I-es és ifjúsági csapatának vezetőedzőjeként, évtizedekre beágyazódik a magyar vízilabda kollektív emlékezetébe. Amikor 2018 márciusában az UVSE szakmai igazgatója, Benedek Tibor bejelentette, hogy kétéves kihagyás után visszatér a kispadra, és átveszi a klub felnőtt és ifjúsági együttesének irányítását, rég nem tapasztalt izgalom lett úrrá rajtunk.

Mennyire követed még a sportágat? Amikor vízilabdát nézel, mennyire tudod kívülről szemlélni az eseményeket?
Esterházy Péter beszél a kisfutballistáról, van a kisvízilabdás is. Amikor Antal Dóri az első válogatott sikereket élte át, azt úgy éltem meg, hogy a mi sikerünk is. Nyilván Dodó van ott, de akkor is. Abszolút tudom már kívülről nézni. Az nagyon jólesett, hogy amikor otthon voltam édesanyáméknál Egerben, elsétáltam az uszodába, de arra már nem emlékszem, hogy milyen meccsre mentem. De ugyanaz a kiabálós hangulat elfogott, mint régen. Jó, hogy még tudok lelkesedni, még ha visszább is esett a feltétel nélküli kamaszos rajongás. Követem, igyekszem naprakész lenni, de másképp kapcsolódom már hozzá. Másképp jó. Azzal az otthonossággal tudok menni az uszodába, hogy nagyon már nem stresszelem magam rajta, hogy mi lesz egy meccs vége, de közben élvezem az ott töltött időt, mert mindig lesznek ismerősök.
Volt, hogy Budapesten elmentem az Eger meccsére, vagy a válogatott miatt a Szigetre, mert ott meccset nézni múlhatatlan élmény. Megnyugtató és biztonságot adó gondolat, hogy vannak emberek, akikkel van közös sztori és alap. Egyszer például mentem át a Liszt Ferenc térről a Jókai térre, és Kásás Tamás apukája, Kásás Zoltán jött szembe. Annyira vicces, mert még azelőtt, hogy racionálisan beütött volna, hogy mi nem ismerjük egymást egyébként, szóval ez a felismerés később jött, előbb érkezett az evidencia, hogy hát én tudom, ki ő. Reflexből köszöntem, hogy jó napot kívánok! Nagyon kedvesen visszaköszönt, hogy jó napot kívánok! 

Együtt dolgozhattál azzal a korábban vízilabdázó, nagy amerikaisport-rajongó, Liverpool-drukker, tavaly elhunyt Baló Györggyel, aki ha a sportriporteri pályát választja, abban is klasszis lett volna. Milyen volt vele a közös munka?
Visszahoznám kicsit a Kásás-szálat. Kásás Tamás volt az a játékos, aki a vízilabda zsenije, de azt hiszem, ha kosárlabda, kézilabda, teniszütő vagy hokiütő kerül a kezébe, akkor abban lett volna világklasszis. Az újságírók között ugyanezt gondolom Baló Györgyről. Ha kultúrához, sporthoz, politikához, tudományhoz, bármihez ültették, mindent meg tudott csinálni. Sajnos nem sokat dolgoztunk együtt, de ez nem panasz, mert így is azon kivételes kevesekhez tartozom, akiknek volt erre lehetőségük. Tehát nem az a hosszú, közös mester-tanítvány munka volt, az RTL Klubnál adódott ez a helyzet. Megtisztelőnek éreztem, hogy felkértek rendező-asszisztensnek a műsorához. Nagyon szerettem vele együtt dolgozni, már nézni is öröm volt azt a profizmust, ahogy ő dolgozik. Meg azt a keresetlenséget is, hogy közben egy pillanatra sem volt soha leereszkedő, vagy nagyképű. Elképesztő közvetlenséggel viszonyult bármilyen témához. Egy végtelenül egyenes, és nyílt kártyákkal játszó főnök volt. Egyszer ő vitt el kocsival munka után, beszélgettünk, kiderült, hogy én is voltam a Neston rádiónál, ahol korábban ő is dolgozott, kérdezte, hogy miket csináltam, mondta, hogy “akkor magának megéri értelmes feladatokat is adni”. Vidos Misi volt az egyik szerkesztője.

Vízilabdázónak indult, sportriporternek készült, az újságírói szakma egyik legnagyobb alakja lett. Baló György emlékére. | Eurosport

Életének 72. évében hétfő reggel elhunyt Baló György televíziós újságíró - közölte a család az MTI-vel. Azt írták, hogy Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után halt meg szerettei körében. Eddig a hivatalos, mindenki által idézett hír, innentől kezdve pedig személyes hangú nekrológunk következik, mert az MTI anyagából nem derül ki, hogy az egyik legnagyszerűbb tévés műsorvezetőtől kell búcsúznunk, aki vízilabdázott, majd sportriporter szeretett volna lenni.

Az övé az egyik legerősebb temetési beszéd, amit valaha hallottam.
Muszáj megemlítenem, hogy izgalmas volt látni Misit - akit az ATV-ből ismertem - is dolgozni. Folyamatosan tanult Gyuritól, és a tudást, amit megszerzett, visszaforgatta a napi munkájába. Nála nem lózung, hogy tovább akarja vinni azt az újságírói örökséget, amit Gyuri hátrahagyott, így is gondolja. Ez olyan dolog, hogy nem tudsz nagyon az alapszemélyiségedtől nagyon más embereket magad köré gyűjteni, és együtt dolgozni velük. Nem hiszem, hogy Baló György tudott volna nem ilyen emberekkel együtt dolgozni. Ezeket nem tudod felülírni magadban, a jó bevonzza a jót. Lehet, hogy rövid időszak volt, de sosem fogom elfelejteni, hogy milyen klassz volt velük együtt dolgozni. Sajnos igazán nagy beszélgetésekre nem kerülhetett sor köztünk, ezt abszolút sajnálom, a fociról is talán egyszer tudtunk diskurálni. Az egy nagyon balós gesztus és megható pillanat volt, hogy a temetésén a ‘You'll Never Walk Alone’ is szólt. 

Egykori munkahelyed, az Európa Könyvkiadó az elmúlt öt évben legalább három meghatározó focis kötetet adott ki - Egressy Zoltán: Lila csík, fehér csík, Juan Villoro: GólörömCsepelyi Adrienn: Belemenés. Van kedvenc futball, vagy sport témájú könyved?
Sőt, első körben  - azóta a Helikonnál vannak a Hornby-könyvek jogai - az Európa adta ki a Focilázat is. Sokáig nem lehetett kapni, inkább nekiálltam angolul olvasni. A Premier League ráadásul a focin belül is egy külön világ, kevés bajnokságnak van annyira markáns atmoszférája. Ezért a Serie A-szurkolók majd a fejemet veszik. 
Dolgozni a Csepelyi Adri könyvén dolgoztam, az első olyan kötetek egyike volt, aminek a marketingjét csináltuk, amikor odakerültem. Az egy emlékezetes focis könyv, mert alapvetően a rajongás természetéről szól. Arról, hogy ez a kötődés hogy át tudja szőni az ember életét. Adri ír arról egy ponton, hogy nem mindegy, melyik csapattal és mikor nő össze a sorsunk. Ha kihúzod ebből a focit, és behelyettesíted tetszőlegesen mással, akkor ezek ugyanúgy megállják egy csomó élethelyzetben a helyüket. Nagyon szeretem még Benedek Szabolcs
Focialista forradalom c. könyvét, ami az ‘54-es vb-döntő traumáját is feldolgozza, meg azon keresztül az ‘50-es évek Magyarországát is, rendkívüli humorral.
Esterházy
Utazás a tizenhatos mélyére c. kötetét is újra elővettem mostanában, egészen el is feledkeztem róla, milyen csodálatos dolgokat mond a szurkolásról, a fociról. Nagyon szépen és pontosan meg tudta fogalmazni azokat a gondolatokat, amelyek nekem is eszembe jutottak. 

A már említett Raúlt többször is fotóval köszöntötted fel a születésnapján a Facebook-oldaladon. Hogyan lettél pont Real Madrid-szurkoló? 
Apukám révén jött a nagy sportszeretet és a futball iránti rajongás az életembe, ő például olyan, akinek van kedvenc csapata, és nyilván mindig nekik fog szurkolni, de nem fogja az ellenfél zászlaját égetni, vagy leköpködni  a rivális játékosát, mert szereti a szép focit, tőle örököltem a Real Madrid-drukkerséget is. Mindig is el fogja ismerni Messi zsenijét, és ha kikap a Real egy El Clásicón, akkor nem a Barcelonát fogja soha anyázni, ahogy én se. Van, akinek nem szeretem a játékát a Madridban sem. Sergio Ramost például egy nagy tehetségű játékosnak tartom, és mindig valamennyi felmentést fog neki adni, hogy a Real Madrid futballistája és csapatkapitánya, de nem tudok úgy kötődni hozzá. Ha a mostani csapatból kell valakit mondani, akiben hiszek, az Isco, miközben dühös vagyok rá, mert meggyőződésem, hogy az utóbbi időkben linkeskedik megállás nélkül. Amikor viszont összekapja magát, elképesztő dolgokat tud produkálni.

És Raúl?
Ő a futballista a szememben. Azt az eleganciát, stílust, tehetséget nem fedeztem fel másban. Roppant tehetséges játékosokat láttam azóta is, meg is kedveltem többeket, de azt, amit ő csinált, azt nem fedeztem fel. Sokan mondják, hogy jó húzás volt Mourinhótól, hogy megszabadult tőle és Casillastól is, mert hogy rontották a levegőt a csapatban. Én nem bocsátom meg neki soha. Elment játszani a Schalkéhoz, és meg lehet nézni, hogyan ünnepelték Senor Raúlt. Gyalázat, hogy nem a Real játékosaként, a Bernabéu gyepén tette le a mezt és vonult vissza. 

Tavaly előadást tartottál a TEDxYouth-on az olvasás fontosságáról, ahol a Barcelona csatárát, Luis Suárezt is belefűzted a mondandódba. Szereplésed első évfordulóján viszont arról posztoltál a Facebookon, hogy "az egy szem Real Madridos poénomat is elrontottam". Itt mire gondoltál?
Csak én tudtam, hogy nem úgy sikerült, ahogy akartam. Ez onnan indult, hogy beszéltem arról, milyen sokat olvasunk digitálisan, és ennek hatására rááll szkenneres olvasásra az agyunk. Keressük a lényeget a cikkekben, a címben feltett kérdésre a választ, a kiemelt részt, amiből kiderül, hogy elfogtak egy rablót, mi lett az ítélet egy bírósági tárgyaláson, vagy - és azt akartam mondani -, hogy a Barcelona kikapott az El Clásicón 2-0-ra. És utána hozzátettem, hogy most el is veszítettem a közönségem felét. Csak hogy legyen egy poén, ami oldja a hangulatot. És már benne voltam, és már mondtam az egészet, amikor rájöttem, hogy ezt kihagytam a felsorolásból, de akkor még tudtam, hogy annyiból menthető, vissza tudom ezt hozni azzal, hogy visszautalok erre az egészre és elmondom, hogy de ha csak azt keressük ki a cikkekből, akkor nem derülnek ki olyan háttérinformációk, amelyek árnyalják a végeredményt. Olyanok, hogy összegszerűen mennyi pénzt loptak el, hogy milyen bíró vezette a tárgyalást, illetve, hogy ez a 2-0 úgy jött össze, hogy Suárez sárga, illetve piros lapot kapott. Az nagyon nem mindegy a végeredmény szempontjából, hogy őt kiállították-e vagy sem. És akkor így tudtam visszahozni a poént, de ez nyilván nem jött le annak, aki ott elsőre hallotta. Én tudtam, hogy ez a vicc már nem olyan, amilyennek szántam, csak jobb híján lett, ezt kicsit sajnálom is. Ezek az otthonos részletek, a belecsempészett insider joke-ok kis mankók, megtartanak. 

Miközben ez nem zökkentett ki téged, mondtad tovább a szöveged, mintha mi sem történt volna.
Az volt bennem, hogy ezért nem állunk meg, nem mondhattam azt, hogy bocs, elfelejtettem a viccet, úgyhogy vissza. Azt is éreztem, hogy az egész szempontjából nem annyira releváns, hogy ne lehessen túlélni, nekem volt fontos, hogy meglegyen, hogy ne múljon el az egész real madridozás nélkül. 

Ott jelentetted be az Analóg Olvasó Mozgalom elindítását. A csapatsportban tapasztaltakat, az együttműködést mennyire tudod hasznosítani egy ilyen csoport létrehozójaként és működtetőjeként?
A csapatsportok nagy tanulsága, amit nem is baj, hogy megtanultam mint egyedüli gyerek, egy olyan generáció tagja, ahol az ego szerepe hangsúlyosabb, mint bármikor, hogy nem én vagyok a legfontosabb. Egyáltalán nem mindegy, hogy mit csinálok, az sem, hogyan csinálom, főleg ennek a közösségnek az esetében, mert meghatározza az egészet, de nem én vagyok a legfontosabb. Szeretem, ha bárki ajánl egy könyvet, amit olvasott, vagy egy szerzőt, akit szeret. Miközben az is jólesik, ha valaki azt mondja, hogy azért olvasott el egy kötetet, mert Kormos Lili ajánlotta, bár óriási egyéni felelősség is, mert ha nem tetszik neki, akkor így jártam.
Nekem sokkal szívmelengetőbb érzés, ha azt mondják, hogy az Analóg Olvasóban látott egy jó ötletet. Ez egy zárt csoport, de ha jelentkezik valaki, nem nagyon szanálok ki senkit, a kamuprofilokat azért nem engedem át a szűrőn. Azért, hogy ezt feloldjam, külsősként van egy kérdés belépéskor arról, hogy hol hallott az illető a csoportról. Ez is csak azért van, hogy tényleg egy valós ember, és nem egy troll van-e a profil mögött. A napokban jött egy értesítés, hogy egy fiatalember szeretne csatlakozni, és azt írta, hogy egy ismerősétől kérdezte, hol találhatna kortárs irodalmi ajánlásokat, és ebbe a csoportba irányították. Ez például tök jó érzés volt.
Nyilván mindig ott leszek ennek a csoportnak, és benne leszek a működtetésében, nem engedem el ezt a közösséget, de ebben nem én vagyok fontos, hanem maga a közösség. Nem nekem kell pózolnom vele, pózoljon ez magával. És működik, kezd a brand életre kelni. 

AnalógOlvasó

Ez volt az első alkalom, hogy közvetlenül találkoztam a halállal. Addig maga a halál csak nagyon elvont fogalomként létezett az életemben, nagyjából úgy képzeltem, hogy vannak, akik eleve halottak. Mint öregdédi, aki már amúgy is a temetőben van, akit sosem láttam, sosem beszéltem vele, csak virágot szoktunk vinni neki.

Van olyan olvasásnépszerűsítő kezdeményezés, ahol inkább nagy rangadók vannak havi egy kibeszélővel, van, ahol az egészpályás letámadás dívik rengeteg tartalommal és önpromóval, míg az Analógnál inkább a sokpasszos játék megy. Melyik klubcsapatnak tudnád megfeleltetni a csoportot a többivel való összevetésben?
Így soha nem gondoltam rá, de anélkül, hogy konkrét klubot választanék, egy kis Bundesliga-egyesületet mondanék, amelynek erős, lokális szurkolótábora van. Ez vicces, mert német focit keveset nézek. 

A blogodban írtál róla, hogy miközben az olvasás életed egyik legfontosabb elfoglaltsága, a házi karantén alatt "a helyzet az, hogyha egy nap tíz oldalt el tudok olvasni, az már nagy szó… ha nekem nem megy az olvasás, akkor tényleg baj van." Sokan beszámoltak hasonló dekoncentráltságról, írók, egyben nagy olvasók is. Túl vagy már ezen?
Igen. Érdekes volt, ahogy akkor éppen Zadie Smith Swing Time című könyvét olvastam, és nagyon nehezen ment, kínlódtam, nem tudtam figyelni. Pedig érdekelt, egy jó, izgalmas sztori, csodás az időkezelése, nagyon fontos kérdésekre és ellentmondásokra hívja fel a figyelmet, nagyon jó könyv. Megkértem Kun Bernadett egyetemi adjunktust (ELTE – PPK Klinikai pszichológia és addiktológia tanszék), hogy beszélgessünk erről, a blogomban meg is jelent vele interjú. Az egész onnan indult, hogy mindenkinek megvolt a varázsszere karanténra: olvass, maradj otthon, süssél kenyeret, jógázz! Ezek a figyelemelterelések egy darabig nyilván tök jól működtek, de amikor azt látod, hogy pont a figyelemelterelőd nem tudja elterelni a figyelmedet, akkor azért elgondolkozol, hogy valami probléma van, és először nyilván magad érzed egy csökevénynek, hogy mindenki halomra olvassa a regényeket a karaténban, neked meg nem megy.
Aztán elkezdtek megjelenni cikkek arról, hogy nem hétköznapi helyzet az, amiben vagyunk. Teljesen normális, ha a hétköznapi működéseid felmondják a szolgálatot. Az említett Kun Bernadett elmondta, az történik, hogy leegyszerűsítve ez egy erős krízishelyzet, és az egész rendszered túlélő üzemmódba kapcsolt, és a túlélés szempontjából nem az a legfontosabb, hogy elolvasol-e egy könyvet, vagy nem. Kivéve mondjuk az elejtett vadakról szólót, mert az szélsőséges esetben, ha elszabadulnak a dolgok, okozhat problémát. Valóban nem ez a legfontosabb és másra fókuszálsz, és teljesen oké, ha az értő olvasáshoz most nincs meg a megfelelő koncentráció. Annyi minden elvonja az ember figyelmét, és olyan súlyos egzisztenciális kérdéseken kattog az agyunk, így ha éppen nem tudsz most belemenekülni egy szövegbe, azzal nincs semmi gond. Ez nekem adott egy megnyugvást, hogy akkor mégsem csak az én elmém bomlott meg teljesen. 

Tehát azóta ugyanolyan sokat és könnyebben tudsz olvasni, mint a karantén előtt?
Igen, azóta valami átbillent bennem, viszonylag sok könyvet elolvastam. Befejeztem Zadie Smith könyvét, elolvastam Barnás Ferenc új regényét is. Utóbbi esetében azt éreztem, hogy a hazai pálya sokat segített, kortárs magyar, abszolút jelen idejű. A Swing Time-mal azért is birkózhattam meg nehezen, mert a sorsok, a környezet, a történet nagyon messze volt tőlem. Extra munkát kívánt az, hogy bele tudjam helyezni magam, és legalább valamelyik szereplővel tudjak azonosulni. Szemben az Életünk végéig c. regénnyel, amely gyakorlatilag bármelyikünk családi vagy szerelmi élete, karrierje lehetne, sokkal könnyebb volt. 

15 éve sírtuk el magunkat 13 fürdőgatyás férfitől, miután Kásás Tamásék megnyerték az athéni olimpiát | Eurosport

15 éve, 2004. augusztus 29-én sírta el magát 13 fürdőgatyás férfitől Hajdú B. István, meg néhány millió ember, amikor minden idők talán legerősebb magyar férfi vízilabda-válogatottja 0-3-ról és 5-7-ről fordítva 8-7-re győzött a szerbek ellen az athéni olimpia döntőjében. Kiss Gergelyék az összes meccsüket (7/7) megnyerték a tornán. Múltidézőnk.

Rengeteg sportközvetítés ismétlését láthattuk az elmúlt két hónapban, például az olimpiák magyar sikereiről. Te is rácsúsztál ezekre?
Volt, amit néztem, a vízilabdát nyilván. Szuper érdekes volt, hogy beugrottak játékosok a régebbi meccseket nézve. Például Chomakhidze az orosz válogatottból, éves léptéket tudnék mondani, mióta nem merült fel a neve az agyamban. De a közvetítés alatt evidens volt, hogy beugrott. Vagy abba is fura volt belegondolni, hogy Sydney, Athén és Peking során három különböző felállásban láttam a szerb vízilabda-válogatottat játszani: Jugoszláviaként, Szerbia és Montenegróként és Szerbiaként. Ahogy a mi válogatottunk egy legendás csapat volt, úgy az volt az athéni döntő is a legendás Szerbia és Montenegró ellen, ahol játszott Sefik, Sapic, Ciric, Ikodinovic, Nikic. 
Volt, amire ott ragadtam, volt, amibe csak belenéztem. Sokkoló volt - 2000-ben fel se fogtam - látni az ominózus női kézilabda döntőt Sydney-ben. Elfelejtett sportolóknak jutott eszembe a neve, túráztattam az agyam, hogy a vízilabdánál maradva a sydney-i magyar csapat tagjait fel tudom-e még sorolni. Azt biztosabban tudtam, mint az athénit, pláne, mint a pekingit. Ha el is múlnak ezek a dolgok, velünk maradnak.

Tettél ráutaló magatartást arra a social mediában, hogy a Veszprém férfi kézilabdacsapatát és Roger Federert is kedveled. Melyek a kedvenc sportágaid, és milyen sportokat követsz még?
Ez történelmileg alakult így. Édesapám nagy sportrajongó, különösebb szelekció nélkül szeret nézni mindent. Az a típus, aki szereti érteni is, amit lát. Ebből adódik a család kedvenc anekdotája: amíg a legtöbb kisgyerek a mama, papa, baba vonalon mozog, az én első szavam az volt, hogy gól. Ebből két út volt, vagy én is nagyon megszeretem és nézni fogom a különböző sportokat, vagy megutálom. Az előbbi lett belőle. Ennek az is az oka a családi hagyományon túl, hogy elég szentimentális ember vagyok. És a sport, a nagy teljesítmények sok alkalmat kínálnak az érzelmek megélésére. Még az ATV-ben dolgoztam, amikor David Beckham visszavonult, és csináltunk egy ötperces összeállítást róla a Híradóban. Nyilván benne voltak a csúcspillanatai, azt is a könnyeimet törölgetve néztem. Ha nem is akkora fanatizmussal, ahogy apu követ mindent, de én is szeretek sportot nézni.

Kiss Gergőék tíz éve Pekingben lettek zsinórban harmadszorra is olimpiai bajnokok | Eurosport

Tíz évvel ezelőtt, 2008. augusztus 24-én lett sorozatban harmadszor olimpiai bajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott. Kemény Dénes csapata az Egyesült Államokat győzte le a pekingi döntőben 14-10-re. A gárda 13 tagja közül hatan ezzel együtt már három ötkarikás aranyéremmel büszkélkedhettek, legendák lettek. Múltidézőnk.

Hogy jött a Veszprém?
Veszprémbe úgy keveredtem, hogy az UNICEF-nek dolgoztam az első Gyerekhang kampányán, és igyekeztünk sportszövetségeket is bevonni. Épp egy nagy Veszprém-PSG rangadó közeledett, én pedig megkerestem a bakonyiakat, hogy valahogy becsatlakoznának-e ebbe. Mondjuk, hogy lehetne-e arról szó, hogy a kezdődobást egy utánpótlás játékos végezze el UNICEF-pólóban. Nagyon készségesek voltak, azt mondták, hogy mivel ez nemzetközi kupameccs, és nagyon szigorúan van szabályozva minden, nem lehet. De azt találták ki, hogy a csapatok bemutatásakor kint van egy állványon a labda, amivel a meccset játsszák, és azt mindig egy már visszavonult veszprémi játékos helyezi el. Mit szólnék, ha egy utánpótlás játékos lenne most a soros? Elvittem Veszprémbe a pólót, ott voltam a mérkőzésen, ott ment el mellettem a teljes Paris Saint-Germain, csodálatos élmény volt. Teljesen megértem, miért csúsznak rá az emberek a kézilabdára is üvöltve kiabálós rajongásig. 

És mi a helyzet Federerrel?
Szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk a Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovic hármast aktív játékosként. Hozzátéve, hogy Federernek is megvoltak az agyatlan pillanatai az elején, hisztikkel, csapkodásokkal. De egyrészt csodálatos teniszt játszik, eszméletlen megoldásai vannak, és baromira értékelem azt a fejlődést, ami ő is produkált, hogy felnőtt a tehetségéhez, amit képvisel. Nagyon értékelem a visszafogottságát, az eleganciáját, a stílusát. Ettől még ugyanúgy respektálom Nadalt is, az is tetszik, ahogy egymáshoz viszonyulnak. Elképesztően nagyra tartom Djokovic szívósságát, meg azt a végtelen koncentráltságot, amivel játszik. Nem is tudom, hogy csinálja. De nem fogok tudni nem Federernek szurkolni. 
Nagyon érdekes volt, hogy a 2013-as Tennis Classics-on, amelyre meghívták Mats Wilandert, Jo-Wilfried Tsongát, Tommy Haast és Marcos Baghdatist, tudtam interjúzni velük. Kérdeztem az idősebb, már nem aktív játékosokat, hogy látják a mezőnyt. Wilander konkrétan azt mondta, hogy ha még egy napra aktív teniszező lehetne, akkor Federer bőrébe szeretne bújni és úgy játszani. És valahogy mindenki nála kötött ki, totális respekttel beszéltek egymásról. Különböző korú, stílusú, helyezésű teniszezők valahogy mindig ugyanannál a palinál kötöttek ki, ha egy nevet kellett mondaniuk, Federerét mondták. Persze lehet azt mondani, hogy könnyű a győztesnek szurkolni, de minden Federer-drukker nevében mondom, hogy az elmúlt Grand Slam-döntők inkább fejfájást jelentettek, mint bármi mást, gondoljunk csak Wimbledonra, ami több Federer-rajongónak megtépázta az idegrendszerét.
Ilyen a Real Madrid is. Nyilván voltak hosszú évek, amikor meglehetősen könnyű volt Real-szurkolónak lenni. De erre meg azt mondom, hogy bajnoki címet nem nyertünk. Érdekes, hogy mi lesz, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk. De most sem tudnék másnak szurkolni. Ez ilyen. Federer kapcsán is ezt érzem. Ha nem megy neki, annál nagyobb öröm, ha beüt egy győzelem, és behúz egy Grand Slamet vagy egy ATP-tornát. Azt rossz látni, amikor szétesik, amikor pontosan tudod, hogy ő még mindig ugyanaz a tehetséges teniszező, ugyanannak a tudásnak a birtokában van, de van, hogy lefagy a pályán, szétesik az összpontosítása, és onnantól vége van. Egy fókuszált ellenfél - Djokovic vagy Nadal - nem fogja elengedni ezt a pillanatot. De ettől nekem még mindig ő A teniszező, és mindig ő lesz az, akire így fogok nézni. Ez nem múlik el.

Nagyobb-e Federer, Nadal és Djokovic, mint Sampras és Agassi volt? | Eurosport

Aki teniszt néz, és kellőképpen régóta néz teniszt, nem pedig Rogerrel vagy pedig még később kezdte, az egészen biztosan elgondolkodott már a címben feltett kérdésen. Vagy ha nem is tette, akkor Andre minapi 50. szülinapja talán eszébe juttatta. Szögezzük le gyorsan, Sampras és Agassi helyére jó néhány teniszező nevét be lehet még helyettesíteni, Lavertől, McEnroen át akár egészen Connorsig, vagy Borgig.



Tesis a világ – 1. rész: NÉMETH RÓBERT: “AZ VOLT A BECENEVEM, HOGY ROBSON”  

Tesis a világ – 2. rész: SZEGŐ JÁNOS: “ÉN VAGYOK FORREST GUMP ÉS ROCKY IS”  

Tesis a világ – 3. rész: ESTERHÁZY MARCELL: “ELÉG JÓL TUDOK SÍRVA FUTNI 5-6 KILOMÉTERT”  

Tesis a világ – 4. rész: LÁZÁR DOMOKOS: “AMI A RADIOHEAD A ZENÉBEN, AZ ZIDANE A SPORTBAN”  

Tesis a világ – 5. rész: VALUSKA LÁSZLÓ: “VAN, AKI MAGDI ANYUSSAL ÉLI AZ ÉLETÉT, ÉN LEBRON JAMESSZEL”  

Tesis a világ – 6. rész: LÉVAI BALÁZS: “LEPLEZETLEN VARGA DUMI-HÍVŐ VAGYOK”  

Tesis a világ – 7. rész: CSEPELYI ADRIENN: “HA ÉN NEM SZÓLOK, HOGY EZ NEM OKÉ, MÁS SEM FOG”  

Tesis a világ – 8. rész: PETŐ PÉTER: “A FELCSÚTNAK SEMMIJE SINCS, CSAK ORBÁN VIKTORA”  

Tesis a világ – 9. rész: JÓKUTI ANDRÁS: “NEM BÁNTAM VOLNA, HA VÉLETLENÜL VILÁGSZTÁR LESZEK”  

Tesis a világ - 10. rész: PRIEGER ZSOLT: “KERESD AZ ÚJAT ÉS KÍSÉRLETEZZ!”  

Tesis a világ - 11. rész: MAROS ANDRÁS: "NEM ÚGY LETTEM VASASOS, MINT AC/DC-RAJONGÓ"  

Tesis a világ - 12. rész: GAZDAG JÓZSEF: „MAGÁNYOS FUTBALLSZURKOLÓNAK LENNI IS ÉLETFORMA”  

Tesis a világ - 13. rész: NÉMETH GÁBOR: "ALBERT FLÓRIÁN CSERÉT KÉR - ÉS ÉN ÁLLOK BE A HELYÉRE. SZMÁJLI.  

Tesis a világ - 14. rész: MÉSZÁROS ÁBEL: MAGYARORSZÁGON TELJESEN MÁSKÉPPEN MŰKÖDIK A FUTBALLHOZ VALÓ VISZONY  

Tesis a világ - 15. rész - DARVASI FERENC: MÁNDY IVÁN FOCISTA ÉS KARMESTER SZERETETT VOLNA LENNI  

Tesis a világ - 16. rész: REISZ GÁBOR: A LABDA VOLT AZ EGYIK ELSŐ SZAVAM  

Tesis a világ - 17. rész: LOVAS ROZI: "A MŰVÉSZVILÁGBÓL SOKAN LE AKARTAK GYŐZNI TENISZBEN, DE MÉG SENKINEK SE SIKERÜLT"  

Tesis a világ - 18. rész: MÁN-VÁRHEGYI RÉKA: "A MECCS HANGJA ÚGY HAT RÁM, MINT VALAMI RÉGI KEDVENC SÜTEMÉNY ILLATA  

Tesis a világ - 19. rész: KISS TIBOR NOÉ: "EGYSZER LECSESZTEK, HOGY MINDIG ÉN AKAROM ADNI A GÓLPASSZT"  

Tesis a világ - 20. rész: KRUSOVSZKY DÉNES: "ANNAK, HOGY MA CSAK A GYŐZTES SZÁMÍT, MI KÖZE VAN MONDJUK A COUBERTINI ESZMÉKHEZ?"

Tesis a világ - 21. rész: SZABÓ BENEDEK: "AMIKOR LÁTTAM A TÉVÉBEN AZT A BERGKAMP-GÓLT, BELÉM ÉGETT"

Tesis a világ - 22. rész: BENEDEK SZABOLCS: "NEM VAGYOK AZ A TÍPUS, AKINEK AZ ALSÓGATYÁJÁN IS A KEDVENC CSAPATÁNAK A CÍMERE VAN"


Hozzászólások