Tesis a világ - Benedek Szabolcs: "Nem vagyok az a típus, akinek az alsógatyáján is a kedvenc csapatának a címere van"
Benedek Szabolcs: "Nem vagyok az a típus, akinek az alsógatyáján is a kedvenc csapatának a címere van"
Fotó: Benedek Szabolcs

Benedek Szabolcs: "Nem vagyok az a típus, akinek az alsógatyáján is a kedvenc csapatának a címere van"

Takács MártonTakács Márton
2020/04/12 09:35
Benedek Szabolcs a kortárs magyar irodalom egyik legtermékenyebb, József Attila-díjas szerzője. 1997 óta jelennek meg könyvei, leginkább regények és novelláskötetek, tárcái, cikkei hetilapokban, folyóiratokban olvashatóak folyamatosan. Tesis a világ-interjúsorozatunk 22. részében vele beszélgettünk a Honvéd és a Beatles iránti rajongásáról, a labdarúgáshoz fűződő viszonyáról, Mezey Györgyről, és Ballada egy csapatról című új könyvéről, amely az 1986-os világbajnokságon szereplő magyar válogatott történetét dolgozza fel. 


Melyik jelent meg előbb az életedben: a labdarúgás vagy az olvasás és írás?
Utóbbi. Még az iskolát megelőzően megtanultam olvasni, és onnantól fogva nem múlt el úgy nap, hogy ne olvastam volna valamit. Már úgy értem, hogy könyvet. Az írás is korán kezdődött. Tizenegy éves koromból fennmaradt egy, az antik időben játszódó drámám, nyilván azért abból, mert akkor éppen ennél a kornál tartottunk a történelemórákon. A nyarak egy részét gyerekkoromban a nagyszüleimnél töltöttem, leginkább olvasással és írással. Délelőtt Dumas-t és Vernét olvastam, délután pedig kalandregényeket fabrikáltam a teraszon, amelyek nagy része a nyár véget értével nem készült el, de a módszerességre mindenesetre megtanítottak. 

És a foci mikor jött?
A futball később jött. Sokáig nem is nagyon érdekelt, nem néztem és nem is fociztam. Pont a Mezey-korszak idején kaptam rá az ízére. Akkor mindenki a válogatottról és a Videotonról beszélt. Engem is elkapott a gépszíj. Onnantól kezdve én is lejártam délutánonként a térre rúgni a bőrt. Az alapokról viszont csúnyán lemaradtam és már nem is volt módom pótolni. Igazából borzalmasan gyengén focizok, mivel kimaradt a gyerekkoromból az a pár év, amikor a srácok megtanulnak bánni a labdával. A véletlen, na meg az erőszakosságom úgy hozta, hogy párszor, igazából csak perceket játszottam az íróválogatottban, de ezt az íróságomnak és a rajongásomnak köszönhettem, nem a játéktudásomnak. Volt idő, amikor rendszeresen fociztam a haverokkal, amolyan esti sörmeccseken, de például cselezni egyáltalán nem tudok. Az öcsémmel viszont évtizedeken keresztül, egész a felnőtt korunkig gombfociztunk. Komoly bajnokságokat nyomtunk le, körmérkőzésekkel, tabellákkal, statisztikákkal. Ezzel kompenzáltam a labdakezelésben meglévő hiányosságaimat. 

Benedek-Szabolcs-focipálya-min.jpg Benedek Szabolcs a pálya szélén - Fotó: Benedek Szabolcs

Meccsekre mióta jársz rendszeresen?
Az elsőre mindenki emlékszik… Siófok–Honvéd, 1985 augusztusában. Egy balatoni nyaralás során. Borzalmasan gyönge meccs volt, Bodonyi a 2. percben betalált, onnantól fogva a harmadik bajnoki címére készülő Honvéd nagy rutinnal és magabiztossággal passzolgatott, és ha még két napig tart a mérkőzés, a különben lelkes Siófoknak akkor se lett volna esélye egyenlíteni. Szolnokon nőttem föl, úgyhogy meccsekre azóta járok rendszeresen, hogy egyetemistaként fölkerültem Pestre. Mondjuk azelőtt is fölvonatoztunk párszor, voltak futballőrült osztálytársaim, hol Kispestre mentünk, hol a Népstadionba. Kint voltam az utolsó kettős rangadón, még éppen elkaptam a hangulatát (’87. május), ’88-ban meg pont Szolnokon játszották a kupadöntőt (Békéscsaba–Honvéd 3–2). 

Melyek a legemlékezetesebb mérkőzések, amelyeket a helyszínen láttál?
Hogy mi volt igazán emlékezetes? Az a két meccs mindenképpen, amikor a Honvéd az utolsó fordulóban megnyerte a bajnokságot (1989 és 2017). A válogatottnál az olaszok elleni 2–2 (2000) vagy a horvátok elleni 2–1 (2019). De az elsőre is tisztán emlékszem, ’88 áprilisában, a Robsonnal, Adams-szel és Linekerrel felálló angolok ellen 0–0. Meg hát azok közé tartozom, akik látták Budapesten Messit is, az argentinok elleni 2005-ös meccsen, persze fogalmam se volt, ki az a srác, vagy még inkább ki lesz, akit, alig hogy beállt, ki is állítottak. Bizonyos szempontból a jugók elleni 1–7 is emlékezetes volt, ahogy 0–3 után a publikum ironikus üzemmódba váltott, és Illés szépítő gólját úgy ünnepeltük, mintha megnyertük volna a mérkőzést. Nehéz fölsorolni, rengeteg emlékezetes élményem van, igazából sokkal jobban szeretem élőben nézni a futballt, mint képernyőn. A hangulat ugyanis csak a lelátókon érezhető és még inkább átélhető.

Miért pont a Honvéd lett a kedvenc focicsapatod?
Apámtól örököltem. Neki Tichy volt a kedvence és a Honvédban atletizált. Az öcsém egy ideig próbált lázadozni, és kokettált másokkal, aztán ő is csatlakozott a családi trendhez. És hát az is kapóra jött, hogy egyenest a Honvéd második aranykorszakába csöppentem bele: 1984 és 1993 között hét bajnoki cím és két kupagyőzelem. Nem vagyok az a típus, akinek az alsógatyáján is a kedvenc csapatának a címere van, Honvéd-mezem például sose volt. Ma már nem kunszt mezt szerezni, egyszerűen megveszi az ember, de 30 évvel ezelőtt komoly kincsnek számított. A ’89-es bajnoki címet jelentő, az MTK elleni győzelem után komoly közelharc bontakozott ki, miután a játékosok kidobálták a lelátóra a mezeket, hát persze hogy nem jutott mindenkinek, nekem se… Mondjuk egy olyan korabeli, Skála Coopos meznek mindmáig nagyon örülnék. Egyszer majdnem lett is, egy ismerősöm az orrom elől ajándékozta oda valakinek, nem tudta, hogy nekem is kellene. Visszatérve a Honvédhoz, nem vagyok ott minden meccsen, bérletem se volt soha, de azért idényenként jó párra kimegyek. Időnként idegenbe, vidékre is. Na és a válogatottra is. Oda néha családostul, bár ez inkább a 2016-os Eb-t közvetlenül követő időszakra volt jellemző, a többiekben azóta – érthető módon – valamelyest csökkent a lelkesedés.

Kik a kedvenc labdarúgóid?
Az első számú kedvenc Détári. Olyannyira, hogy amikor 1999-ben egy fél évet a BVSC-ben játszott, miatta a zuglóiak meccseire is kijártam. Ebből olyan szürreális élmény is akadt, mint amikor épp Maros Andrással voltunk meccsen, a BVSC 3–0-ra verte a Honvédot, és Döme rúgta az első gólt… Tényleg az utolsó magyar futballmohikán, az a zseni volt, aki nagyon látott a pályán és közben váratlan húzásokra volt képes, pont ez utóbbi különböztette a meg a szimplán jó játékosoktól. Számomra a két legemlékezetesebb pillanata az osztrákoknak lőtt lövőcseles gól a Hanappiban ’85 áprilisában, valamint ahogy a brazilok ellen ’86 márciusában a harmadik gól előtt kiugrasztja Esterházyt. Ő lett volna az egyik szereplő a könyvemnek a járvány miatt elmaradt bemutatóján. Azonnal igent mondott a felkérésre, mondjuk már ismertük egymást korábbról, más okból kifolyólag. Bírtam még annak idején Fitost is, leginkább a renitens egyénisége miatt. Meg a sajnos tragikusan korán elhunyt Fodor Focit. Na és persze Csábi Józsit, aki ugyanabban a szolnoki gimnáziumban érettségizett, amelyikben pár évvel később én is, és barátok vagyunk. Ők mind Honvéd-játékosok voltak… elfogult vagyok, ugye?

Detari-Lajos-1986-vb-magyar-francia-min.jpg Détári Lajos a '86-os vb-n - Fotó: Europress/AFP

Hogyan lett éppen a foci és a Beatles az írás mellett a két talán legnagyobb szenvedélyed?
A Beatles egy gyerekkori élmény kapcsán ragadt meg: nem volt mit olvasnom éppen, már untam a Delfin Könyveket, és apámék polcán megtaláltam Ungvári Tamás Beatles-bibliáját. Előbb ismertem a sztorit, mint magát a zenét. Hogy mit bírok nagyon a Beatlesben? Egyrészt azt a szarkazmust és iróniát, amihez végtelen életöröm és életigenlés kapcsolódik. Aztán az elképesztő, ösztönös tehetségüket, ami legalább ekkora profizmussal párosult. És hát azt, ahogyan megtalálták a keskeny, nem is mindenki számára járható pallót az esztétikai és a populáris siker között. A futballnak mostanság főleg a miliője köt le. Az, ami – ahogy már említettem – nem jön át a képernyőkön. Ezért is van, hogy például a külföldi történéseket csak érintőlegesen figyelem. A régi Bozsik-stadionban vagy a Népstadionban olyan ismerősségi érzéssel mozogtam, mint más a törzskocsmájában. Egy-egy unalmas meccs is érdekes tud lenni, ha olyankor nem a játékra koncentrálok (hiszen nincs miért koncentrálni rá), hanem inkább figyelem a kispad körül, a melegítő játékosok között, vagy éppen a nézőtéren meg a büfében zajló történéseket. A stadionoknak olyan hangulatuk van, ami semmi máshoz nem hasonlítható.

Mely focis könyvek voltak rád a legnagyobb hatással?
Amikor elkezdtem futballal foglalkozni, rögtön a kezembe kerültek az Aranycsapat tagjairól írott életrajzi könyvek. Akkor azok még újdonságszámba mentek, hiszen Puskásról, Kocsisról és Cziborról évtizedeken keresztül nem nagyon beszéltek. Ezekre a könyvekre máig jól emlékszem. Egy évtizeddel később ugyancsak nagyon megfogott Nick Hornby első könyve, amely magyarul Fociláz címmel jelent meg. Egy barátom hívta föl rá a figyelmemet, 1995 nyarán, akivel együtt jártunk meccsekre, illetve még most is néha, bár már sajnos ritkábban tudjuk összehangolni. Írtam is a Focilázról az Élet és Irodalomba egy lelkes recenziót még azon melegében, meglehet, én voltam az első, aki Hornby-ról Magyarországon recenziót írt. Nagyképűen azzal fejeztem be, hogy kár, hogy nem én írtam meg. Amit egyébként azóta is sajnálok. Csepelyi Adrienn írt hasonló könyvet pár éve, a Belemenést, az is őszintén tetszett, írtam arról is az ÉS-ben. Nagyon bírtam Egressy Zoltán nagyon személyes és egyedi Törőcsik-könyvét még (Lila csík, fehér csík). Mint ahogy szerettem Esterházy fociesszéit is a hajdani Képes Sportban. Valamint még egy, ami nem könyv, hanem novella, de számomra emlékezetes: Spirótól az Apámmal a meccsen, amelyben a ’73-as emlékezetes magyar–svéd adja a körítést.

Benedek-Szabolcs-magyar-finn-válogatott-mérkőzés-min.jpg Benedek Szabolcs a magyar-finn válogatott meccsen - Fotó: Benedek Szabolcs

A magyar labdarúgás két ikonikus világbajnoki szerepléséről is írtál már könyvet. Beszéljünk előbb a Focialista forradalom című regényedről, amely egy pesti bérház lakóinak életén keresztül idézi meg az elvesztett 1954-es berni futball vb-döntő után kitört tüntetéseket, amelyben így összekapcsolódik a történelem és a futball. Miért így, ebben a formában dolgoztad fel azt a korszakot?
Az ’54-es vb-döntő utáni pesti zavargásokról Ember Máriától olvastam először, amikor húsz éve raktuk össze az Eső fociszámát. Ő újságíróként, a Blaha Lujza téri sajtószékházból volt szemtanúja a történéseknek. Később Majtényi György írt ugyancsak erről a Népszabadságban egy hosszabb cikket. Nem vagyok történész, ezért egy könyvnyit másként nem is bírtam volna kihozni ebből a témából, csak ha az irodalom eszközéhez nyúlok. Így építhettem köré egy kisebb világot is, korhangulat, dramaturgia, stb. Nem beszélve a történelemről, ami így vaskosan benne van a regényben, nem csak az ötvenes évek, hanem a nyilasuralomig visszanyúlóan a korábbi történések is. Még Trianon is, hiszen 1944-ben a bécsi döntéssel újra Magyarországhoz tartozó Nagyvárad futballcsapata nyerte meg első magyar vidéki bajnokként a bajnokságot.

Ehhez képest az idén megjelent Ballada egy csapatról c. köteted egy ismeretterjesztő mű az 1986-os vb-n szerepelt, a korszakot meghatározó magyar válogatottról. A Mezey György-féle csapat sztorijában mi érdekelt a legjobban?
Mindig is ez a válogatott volt a kedvenc csapatom. Úgy mindenestül. Mondanám, hogy a Honvédtól is függetlenül, de ez nem teljesen igaz, hiszen a zömét Honvéd-játékosok adták. A mexikói vb után minden sebtében megjelent könyvet elolvastam róluk, és emlékszem, ’88 nyarán, amikor bejelentették, hogy Mezey lett újra a kapitány, akkor is pont nagyanyáméknál voltam, és örömömben többször körberohantam a kertet. Azt gondoltam, hogy a csapat visszatér. Ami így is lett, csak sajnos nyúlfarknyi időre. Szóval ez már a sokadik gyerekkori bekattanás. Nyilván van benne némi retro meg nosztalgia is, hiszen ugyanerről a korszakról írtam korábban egy regényt is, amiben ugyancsak szó esik a Mezey-válogatottról. Amely nekünk egy generációs élmény. Régóta motoszkált a fejemben, hogy írnék róluk, és az egyik döntő lökést az adta, hogy 2018 novemberében, egy könyvbemutatóm után Csábi Józsival mentünk át a szolnoki Tisza-hídon (milyen érdekes, pont a könyvtárból a stadion felé), és Józsi közben erről a csapatról sztorizgatott. Ő már egy későbbi generáció, de hát többükkel játszott egy csapatban. Neki említettem meg először, hogy én ezt az egészet megírnám. És rá három hónapra jött az Élet és Irodalomban egy Esterházy-interjú, amiből az jött le, hogy ez egy teljességgel kibeszéletlen történet.

Rengeteg korabeli, és az elmúlt években megjelent, a témával foglalkozó újságcikkből, könyvből idézel ebben. Igazi kordokumentum lett ez a könyv történelmi, politikai, szociológiai kontextusba ágyazva Détári Lajosék szereplését. Mennyi időt fordítottál ennek a könyvnek a megírására, és mi okozott számodra is meglepetést közben?
Miután az ötlet kipattant, megkérdeztem a kiadómat, hogy őket érdekelné-e, ha megírnám, majd az igenlő válaszuk után láttam neki. Elkezdtem interjúzni a játékosokkal, közben előszedtem a régi könyveket, és nekiláttam feldolgozni a korabeli sajtót. Magát a könyv szövegét nem volt olyan hosszú idő megírni, az elkészült tavaly nyáron, csak hát utána meg újra átfésültem, gyalultam, igyekeztem pontosítani, illetve ha közben előkerült új infó, akkor azt beépítettem. Ősszel már a Helikon Kiadó főszerkesztőjével, M. Nagy Miklóssal molyoltunk rajta, aki alaposan megdolgoztatott: több helyen kért kiegészítést, betoldást, közben újabb és újabb könyveket nyomott a kezembe, amelyeket megint csak fölhasználtam, beépítettem. Úgyhogy körülbelül 2019 legvégére jutottunk el abba a fázisba, hogy rámondhattuk a szövegre, hogy végleges. A legnagyobb meglepetést pedig talán az okozta, hogy nem derült ki semmi meglepő. Mármint semmi nem e világi, a nyilvánosság háta mögött zajló dolog.

Abban a mexikói vb-csoportban ott voltak a nagyon erős szovjetek és az Eb-címvédő franciák a magyar válogatott mellett, amely talán a csoportban szerzett harmadik helyével megfelelt a realitásoknak, csak a nyitányként elszenvedett 6-0-s vereségről beszél mindenki, ami rányomja bélyegét arra a szereplésre. Irreális elvárásoknak érzed a közvélemény akkori igényeit, amelynek nem tudott megfelelni az a csapat?
Abszolút irreálisnak. Ez számomra sose volt kérdés. Inkább az érdekelt, hogy mi vezetett ezekhez az elvárásokhoz, amire a válaszokat a kor hangulatában, a kikacsintásos és skizofrén kései Kádár-korszak miliőjében véltem megtalálni. Ezért foglalkoztam ezzel a témával is viszonylag bőven a könyvben. Úgy gondolom, hogy ez egy kiváló csapat volt, miközben egyénekre lebontva, kizárólag a játékosok képességeire fókuszálva az egyik leggyengébb magyar válogatott, amely valaha világversenyen szerepelt. Az eggyel korábbi vb-re egy bivalyerős selejtezőcsoportból jutottunk ki, Anglia, Románia, Norvégia és Svájc előtt végezve, olyan játékosegyéniségekkel, mint Törőcsik és Nyilasi, mégse morgott senki, amiért Spanyolországban nem jutottunk tovább a csoportkör után. Pedig akkor csak negyedórán múlt… Mexikó előtt elképesztő magasságokba ment föl a felfokozott várakozás, egyesek már döntőt, sőt vb-győzelmet vizionáltak. A csoportkörben elért harmadik hely megfelelt az erőviszonyoknak, más kérdés, hogy jobb gólkülönbséggel tovább lehetett volna jutni. De hát ott volt előtte az a káprázatos két év, és még inkább az a sztárkultusz, amely körbelengte ezt a csapatot. Aminek a gyökerei a korszak viszonyaiban keresendők: még szavakban a szocializmust építettük, de már mindenkit az érdekelt, hogy mit lehet kapni Bécsben, a Mariahilferen, és milyen popcsapatok vezetik a nyugatnémet slágerlistát.

Nem tudják olyan alacsonyra tenni a lécet, hogy átugorjuk - Esterházy Márton írása | Hosszabbítás

Én rúgtam a magyar futballtörténelem utolsó előtti világbajnoki gólját. Már mi sem úgy jöttünk haza Mexikóból, hogy rózsásnak tűnt a helyzet, de az eszünkbe sem jutott, hogy a következő hét világbajnokságon nem lesz ott a magyar válogatott. Én akkor 30 éves voltam, és személy szerint úgy gondoltam, még egy Eb biztosan, de talán még egy vébé is benne van a pályafutásomban.

Esterházy Márton 2018 nyarán itt nálunk, a Hosszabbításon többek között azt írta, hogy "összesen nyolc évet játszottam külföldön, és mondhatom, elég nagy sokk volt kikerülni Görögországba. Az az edzésmunka, amit az AEK-nél végeztünk, felnyitotta a szememet azzal kapcsolatban, ami itthon folyt. Kétszer-háromszor annyit edzettünk és sokkal dinamikusabban, mint itthon. Én akkor már 29 éves voltam, de bírtam, és újra és újra felmerült a kérdés: hová juthattunk volna, ha már 18 évesen ennyit és így edzettünk volna?"
Találkoztál ehhez hasonló szakmai kifogásokkal?
Ugyanaz ment akkortájt a futballban, mint a politikában vagy a gazdaságban. Mi Zánkán, a Balatoni Úttörővárosban már nem úttörődalokat énekeltünk, hanem a Csillagok háborúja epizódjairól beszélgettünk. Téeszek és állami vállalatok voltak, de már lehetett maszekolni, géemkázni, fusizni. A futballban is amatőr körülmények között próbáltak egy látszatprofizmust kreálni. A válogatott gerincét adó Honvéd idehaza röhögve nyerte a bajnokságokat, de a BEK-ben az első körök valamelyikében mindig elvérzett. Minderre még rájöttek a bunda- meg a totóbotrányok, jelezvén, hogy nem is kell nagyon fölkavarni a langyos pocsolyavizet ahhoz, hogy csúnya dolgok kerüljenek elő. Voltak a válogatott körül is szakmai hibák. Eleve mindenkinek az agya már egy évvel Mexikó előtt a vb körül járt, teljesen rákattantak, a szakma, a média, a közvélemény egyaránt, amire aztán a végére kialakult a csapatban egy komoly megfelelési kényszer. És hát nem volt szerencsés a Mundial előtti, karanténszerű ausztriai edzőtábor sem. Ahol ráadásul a szakvezetés jól meghajtotta a játékosokat, miután azok az elutazás előtti szintfelmérésen gyalázatos teszteredményeket produkáltak.

Esterházy Márton az általad említett ÉS-interjúban azt is hibaként rója fel, hogy nem volt sem B-, sem C-terve a válogatottnak, egyféle játékot tudott a csapat, de azt nagyon jól. Ez viszont csődöt mondott a szovjetek ellen, mert a 4. percben már 0-2 volt az állás. Te mit szűrtél le a többi játékossal való beszélgetésekből, szerintük mi történt Mexikóban?
Ha föllapozzuk a korabeli sajtót, azt látjuk, hogy nem egyszer elhangzott a mérkőzések előtt Mezeytől, hogy a csapat a saját játékát szeretné ellenféltől függetlenül játszani. Valóban, ezt az egy, a letámadáson alapuló játékmódot gyakorolták és csiszolták három éven keresztül. Na de működött, ugyanezzel a taktikával verték a hollandokat, az osztrákokat, a nyugatnémeteket, a brazilokat is. Volt valaki, aki szemére vetette a sikerek idején Guardiolának, hogy a Barcelona miért folyton tikitakázik? Ennek a válogatottnak ez a játékmód volt az erőssége, Mezey tudatosan dolgozta ki és kereste meg hozzá az embereket. És egészen elképesztő módon tudott rájuk hatni, illetve találta meg a helyüket, hiszen a csapatban nem egy robusztus termetű játékos volt, akik saját magukat meghazudtoló módon robogtak és szántották föl a pályát. Aztán a szovjetek ellen az egész öt perc alatt látványosan összeomlott. A játékosok egy része ma is meg van győződve arról, amit a különféle konteókban is lehet hallani, hogy megmérgezték őket, vagy valami rosszul sikerült dopping a bűnös. Azt többen megerősítették, hogy a bemelegítésnél rosszul érezték magukat. 

Esterházy Márton: "Mezey György 32 év után sem tudja azt mondani, bocs, tévedtem" | Hosszabbítás

Az Élet és Irodalom legfrissebb számában Simon Andrea készített interjút Esterházy Mártonnal, aki részletesen elmesélte, miért bántja őt Mezey György nem őszinte viselkedése az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságon történtekkel kapcsolatban. Elmondta, mi a baja az akadémiai rendszerrel, és hogy a maiak közül kivel játszott volna szívesen egy csapatban. A beszélgetés kivonatát közöljük.

Te magad mit szűrtél le a meccsből?
Amint az a mérkőzés felvételén is látható, ugyanazzal a lendülettel kezdtek, ami az előző két évben megszokott volt tőlük. Sajnos a muníció ezúttal csak két percig tartott, hihetetlen pechesen indult a mérkőzés, a szovjetek bekotortak egy lecsorgó labdát, majd Alejnyikov távoli kapáslövése beakadt. Meg vagyok róla győződve, hogy ha az a bomba célt téveszt, minden másként alakul. Ez a csapat a selejtezők felét egygólos hátránnyal kezdte, de például kétgólos hátrányból már nem bírt fölállni, Mexikó kétszer is ennyire vert minket a vb előtt. Nem csak történész nem vagyok, hanem pszichológus sem, ám szerintem az a meccs előtti rosszullét a stressz okozta megfelelési kényszernek is betudható. Mint ahogy az is, hogy a rájuk nehezedő pszichés terhet a játékosok az öltözőkijáróban nagyképű dumával próbálták enyhíteni, ahogy arról a szovjetek soraiban ott lévő Rácz László később beszámolt. A közvélemény döbbenete a tekintetben érthető, hogy két és fél hónappal korábban a brazilok ellen ugyanez a csapat a régi nagy magyar válogatottakat idéző álomfutballt mutatott be. Ám ahogy a berni vereség esetében, úgy itt se húzható rá egyetlen okra a kudarc. Benne volt a pszichés teher, az irreális elképzelések, a rosszul időzített edzőtábor és még több minden más is.

Megjegyezted a könyv végén az Utószó helyett c. fejezetben, hogy néhány játékoson kívül Mezey Györggyel is tudtál személyesen beszélni. Ő a nyilvánosság előtt azóta alig beszélt Mexikóról, tavaly Esterházy Márton abban az ÉS-interjúban számon is kérte rajta az önkritikát. A ti beszélgetéseitekben esetleg már megjelent ez az egykori szövetségi kapitányban? Milyen volt vele beszélgetni erről?
Többször is beszéltem Gyuri bácsival, nem csak a könyv megírásakor, de a megjelenést követően is. Lett volna egy másik bemutató is, ahol ő lett volna a vendég. Folyamatosan támogatott, de úgy, hogy még véletlenül sem akart beleszólni, hogy mit írok meg. A kéziratot se látta, csak már a kész könyvet. Viszont a fotóarchívumát a rendelkezésünkre bocsájtotta. Nyilván van bennem elfogultság is, amikor azt mondom, hogy nem lehetek elég hálás a támogatásáért, de még inkább azért, hogy egy csomó olyan összefüggésre fölhívta a figyelmemet, amiket pusztán az írott források tanulmányozásából nem tudtam volna meg. Nem mondott semmi hétpecsétes titkot, netán olyat, amit úgymond nem kéne megírnom, ilyenről szó nincs. A beszélgetéseink konklúziója, amiket én vontam le, tehát az én véleményem és nem ő adta a számba a szavakat, mind benne van a könyvben. És igazából ő már nem sokkal a vb után, egy tévéinterjúban elmondta, hogyan látja a történéseket, mint ahogy évtizedekkel később is beszélt arról a különféle megszólalásaiban, hogy szerinte minek kellett volna másként történnie. Csak éppen a közvélemény egy része azóta is valamiféle titkot, összeesküvést sejt a Mexikóban történtek mögött, Mezey pedig semmi szenzációs leleplezéssel nem szolgált. Szenzáció híján nem is szolgálhatott.

Benedek-Szabolcs-Könyvhét-2016.jpg Benedek Szabolcs a 2016-os Könyvhéten - Fotó: KSH Könyvtár/Facebook

A múltfeldolgozással, a történelmi traumák kibeszélésével elég rosszul áll ez az ország. Mit gondolsz, mennyivel tudtál hozzájárulni az egyik legnagyobb magyar sportcsalódásnak tartott ‘86-os vb-szerepléssel való eredményes szembenézéshez?
A szovjetek elleni 0–6 a harmadik legtöbbet emlegetett mérkőzés a magyar futballtörténelemben a berni döntő és a 6-3 után. Puskásék esetében is beletelt három évtizedbe, mire nem kapásból az elveszített világbajnokság jutott róluk mindenkinek az eszébe, hanem az azt megelőző csodálatos négy év, ami igazából hat, hiszen az Aranycsapatnak a vb után is voltak nagy meccsei és hosszú veretlenségi sorozatai. Ettől persze a trauma még maradt. Mint ahogy a 0–6-ot sem lehet kitörölni, nem is kell, ám talán ez a könyv tehet valamelyest róla, hogy a Mundialt megelőző két év se merüljön feledésbe. Mert az tényleg szép volt, generációs élménynek, meg hát úgy általában is. Mostanában, hogy a járvány miatt szünetelnek a mérkőzések, az M4 Sport megismételte a Mezey-válogatott pár meccsét, amelyek után a közösségi oldalakon jöttek olyan kommentek, hogy ez igen, ez tényleg foci volt a javából. Azt remélem, hogy ehhez én is hozzátehettem valamit.

Írtál már könyvet az 1954-es foci-vb kapcsán, most a ‘86-os vb-ről is. Milyen futball témájú eseményről, csapatról, játékosról írnál még szívesen?
Détáriról szerettem volna könyvet írni, kicsit talán olyasmit, mint amilyennek Egressy Zoli megírta a Törőcsik-könyvét. De hát erről több tekintetben is lemaradtam. Hogy miről még? Most fogalmam sincs, nincsenek ez irányú terveim, ami nem zárja ki, hogy egyszer csak valami bekattan.

Mit tekintesz sikernek egy író számára? A kritikai elismerést, az olvasók nagy számát, vagy éppen azt, ami esetedben megtörtént, hogy szóbeli érettségi tétel lettél?
Hát, nagyképűen szólva, ezt így mind a hármat, együtt vagy külön-külön… Egyébként meg, viccen kívül, azt élvezem, hogy íróként egy csomó dologgal foglalkozhatok. Most legutóbb épp a kedvenc futballcsapatom történetével. És közben nemcsak megismerhettem azokat az embereket, akiket 35 évvel ezelőtt magam is bálványoztam, hanem talán meg is érthettem egy pár dolgot abból, ami velük akkor történt, és amin keresztülmentek.


Tesis a világ – 1. rész: NÉMETH RÓBERT: “AZ VOLT A BECENEVEM, HOGY ROBSON”  

Tesis a világ – 2. rész: SZEGŐ JÁNOS: “ÉN VAGYOK FORREST GUMP ÉS ROCKY IS”  

Tesis a világ – 3. rész: ESTERHÁZY MARCELL: “ELÉG JÓL TUDOK SÍRVA FUTNI 5-6 KILOMÉTERT”  

Tesis a világ – 4. rész: LÁZÁR DOMOKOS: “AMI A RADIOHEAD A ZENÉBEN, AZ ZIDANE A SPORTBAN”  

Tesis a világ – 5. rész: VALUSKA LÁSZLÓ: “VAN, AKI MAGDI ANYUSSAL ÉLI AZ ÉLETÉT, ÉN LEBRON JAMESSZEL”  

Tesis a világ – 6. rész: LÉVAI BALÁZS: “LEPLEZETLEN VARGA DUMI-HÍVŐ VAGYOK”  

Tesis a világ – 7. rész: CSEPELYI ADRIENN: “HA ÉN NEM SZÓLOK, HOGY EZ NEM OKÉ, MÁS SEM FOG”  

Tesis a világ – 8. rész: PETŐ PÉTER: “A FELCSÚTNAK SEMMIJE SINCS, CSAK ORBÁN VIKTORA”  

Tesis a világ – 9. rész: JÓKUTI ANDRÁS: “NEM BÁNTAM VOLNA, HA VÉLETLENÜL VILÁGSZTÁR LESZEK”  

Tesis a világ - 10. rész: PRIEGER ZSOLT: “KERESD AZ ÚJAT ÉS KÍSÉRLETEZZ!”  

Tesis a világ - 11. rész: MAROS ANDRÁS: "NEM ÚGY LETTEM VASASOS, MINT AC/DC-RAJONGÓ"  

Tesis a világ - 12. rész: GAZDAG JÓZSEF: „MAGÁNYOS FUTBALLSZURKOLÓNAK LENNI IS ÉLETFORMA”  

Tesis a világ - 13. rész: NÉMETH GÁBOR: "ALBERT FLÓRIÁN CSERÉT KÉR - ÉS ÉN ÁLLOK BE A HELYÉRE. SZMÁJLI.  

Tesis a világ - 14. rész: MÉSZÁROS ÁBEL: MAGYARORSZÁGON TELJESEN MÁSKÉPPEN MŰKÖDIK A FUTBALLHOZ VALÓ VISZONY  

Tesis a világ - 15. rész - DARVASI FERENC: MÁNDY IVÁN FOCISTA ÉS KARMESTER SZERETETT VOLNA LENNI  

Tesis a világ - 16. rész: REISZ GÁBOR: A LABDA VOLT AZ EGYIK ELSŐ SZAVAM  

Tesis a világ - 17. rész: LOVAS ROZI: "A MŰVÉSZVILÁGBÓL SOKAN LE AKARTAK GYŐZNI TENISZBEN, DE MÉG SENKINEK SE SIKERÜLT"  

Tesis a világ - 18. rész: MÁN-VÁRHEGYI RÉKA: "A MECCS HANGJA ÚGY HAT RÁM, MINT VALAMI RÉGI KEDVENC SÜTEMÉNY ILLATA  

Tesis a világ - 19. rész: KISS TIBOR NOÉ: "EGYSZER LECSESZTEK, HOGY MINDIG ÉN AKAROM ADNI A GÓLPASSZT"

Tesis a világ - 20. rész: KRUSOVSZKY DÉNES: "ANNAK, HOGY MA CSAK A GYŐZTES SZÁMÍT, MI KÖZE VAN MONDJUK A COUBERTINI ESZMÉKHEZ?"

Tesis a világ - 21. rész: SZABÓ BENEDEK: "AMIKOR LÁTTAM A TÉVÉBEN AZT A BERGKAMP-GÓLT, BELÉM ÉGETT"


Hozzászólások