Wimbledon - Döntők után II.
Döntők után II.

Döntők után II.

Szabó GáborSzabó Gábor
2010/07/04 19:27

rafawimMég mielőtt bármit írnék, csak egy röpke gondolat. Azért nem rossz érzés úgy írni ezt a posztot, hogy Rafael Nadalt jogosan szorítottuk a második helyre. Még akkor is, ha az ő győzelme nyilván többet ér, mint Marcié. De ettől még jó :)

Először egyébként azon a címen gondolkodtam, hogy a fű a salakiaké, ha már annyian reklamáltátok, de felmerült a fű a széliaké is, csak hát egyik sem lenne maradéktalanul igaz. Mindkettőben lenne igazság, de lenne benne csúsztatás is bőven. Rafa immáron kétszeres wimbledoni bajnokként aligha tekinthető csak salakpályás menőnek, arról nem beszélve, hogy akadtak a meccsnek olyan szakaszai is, amikor kifejezetten ő volt az agresszor, még Berdych ellen is.

A szél meg ugye tényleg fújt, de az ember erre már a címben utal, azt gondolhatnánk néhányan, hogy Rafa érdemeit szeretném csökkenteni, amiről nagyon nincsen szó. Fontos tényező volt, meg merem kockáztatni, másféle meccset láttunk, mint láttunk volna szél nélkül, de végeredmény gyaníthatóan ugyanez lett volna.

Arról nem beszélve, hogy Rafael Nadal nem azért a világ legjobb szelespályás játékosa, mert szerencséje van, hanem azért -mint ahogyan azt már tavaly az Indian Wells-i döntő után is írtam - mert megtanult szélben is játszani. Neki ez sem hiányzik a repertoárjából. Berdychnek sem egyébként, csak szerintem élete első GS döntőjében, Rafa ellen, azért ez így együtt már sok volt. Nem érezte egy pillanatig sem komfortosan magát a pályán. Szépen megpróbált mindent ahogyan kell, volt, hogy biztonsági tenisszel próbálkozott, volt, hogy az alapjátékát próbálta a körülményekhez idomítani, de ebben így ma sokkal több nem volt.

Ha a három felsorolt dologból valamelyik hiányzik, lehet, hogy nyerhetett volna, de így nem nagyon.

És még egy gondolat, ami a jövőre nézve fontos lehet.

Egyre inkább úgy fest, hogy Rafa és Rog, azzal a töménytelen mennyiségű GS döntővel, amit lejátszottak az elmúlt években, és amivel ugye a többiek elől vették el a lehetőséget, olyan tapasztalat béli előnyre tettek szert, amit kevesen tudnak kezelni.

Konkrétan Delpón kívül senki.

Hozzászólások