Tenisz - Törölték az újraindulás utánra tervezett első férfi teniszversenyt
Törölték az újraindulás utánra tervezett első férfi teniszversenyt
Fotó: Europress/AFP

Törölték az újraindulás utánra tervezett első férfi teniszversenyt

HosszabbitásHosszabbitás
2020/07/21 17:07
Elmarad a washingtoni tenisztorna, amely az eredeti tervek szerint az első hivatalos férfi verseny lett volna az átalakított versenynaptárban. 

A szervezők keddi közlése szerint az augusztus 14-i kezdéssel tervezett tornát a továbbra is meglévő utazási nehézségek, illetve a koronavírus ismételt terjedése miatt kellett lemondaniuk.

"Hosszú hónapok fáradhatatlan munkája után szomorúan jelentjük be, hogy 2021 nyarára kell halasztanunk a versenyt" - áll a közleményben.

Az ATP június közepén közölte, hogy - éppen a washingtoni tornával - augusztusban újraindul a nemzetközi teniszélet. A mostani bejelentéssel eldőlt, hogy a férfijátékosok legkorábban a US Open helyszínére áthelyezett cincinnati tenisztornán léphetnek pályára augusztus 22-től, míg az amerikai nyílt bajnokságot a tervek szerint augusztus 31-től rendezik.

A női tornák augusztus 3-án, a palermói versennyel térnek vissza. A teniszidény márciusban állt le a koronavírus-járvány miatt.

MTI

Hozzászólások