US Open - Káosz
Káosz

Káosz

Szabó GáborSzabó Gábor
2009/09/11 17:02

kaoszElőször a Torkosborz címen gondolkodtam, utalva arra, hogy Rafa vagy Gonza most úgy fest nagyon megszívja pórul jár, de aztán letettem róla.

Félő, hogy néhányan félreértik.

Pedig úgy fest, hogy tényleg.

Tényleg pórul járnak.

Jelen állás szerint leginkább akkor, ha minden zökkenőmentesen megy tovább.

A tervek szerint.

Hiszen akkor ma magyar idő szerint este nyolctól befejezik egymás ellen, majd a győztes holnap este valamikor játszik egy elődöntőt Delpoval, ha esetleg azt megnyeri, akkor vasárnap éjjel pedig egy döntőt RogerNoléval.

Hát nem tudom.

Persze az időjárás előrejelzések alapján ez még lehet rosszabb is, hiszen mára és holnapra is esőt mondanak New Yorkban, és a legfrissebb jelentések már a vasárnapi esőt sem zárják ki.

Ez persze akár segítheti is őket, hiszen lehet, hogy ugyan ma csak később végeznek, viszont előfordulhat, hogy szombaton egyáltalán nincsen játék és akkor vasárnap nehézkesen tudnak ugye döntőt rendezni.

Ha viszont hétfőn van a döntő, vasárnap pedig az elődöntő, akkor talán nem olyan veszedelmes a hátrányuk a másik ághoz képest.

Bár kétségtelen, hogy Nole és Roger két napja pihen.

Hozzászólások