Salakblog - Wimbledoni lányok
Wimbledoni lányok
Fotó: Europress/AFP

Wimbledoni lányok

Szántó PetraSzántó Petra
2014/06/23 13:37

 

A hölgyeknél szerencsére nem kell attól tartanunk, hogy a táblaelemezgetés netalántán elveszíti méltóságát, mint a fiúknál, ahol sanszos, hogy az ádáz szurkolók már a sorsolás napján egymás torkának esnek, pedig a fiatalemberek még a fehér zoknikjukat sem készítették elő, nemhogy beleütöttek volna a labdába.

Női táblaelemezgetést könnyebb írni, mert mindig odaírhatjuk az elejére vagy a végére, hogy de hát a nőknél sosem lehet tudni, és máris fel vagyunk mentve az elemzés jogosságának felelőssége alól.

Már csak azért is, mert a nőknél tényleg sosem lehet tudni. Az elvetemült rajongók egészen nyugodtan vádolhatnak különböző Grand Slam bajnokokat azzal, hogy gyógyágon nyertek trófeát, azért a szívünk mélyén tudjuk, hogy a hölgyeknél nem feltétlenül a sorsoláson múlik. Serena például füvön akármikor végigveri a top 10-et, ha úgy óhajtja, ám vannak napjai, amikor bárkitól kikap. Ez van, ez a női tenisz pikantériája, ezért szeretjük.

A 2014-es wimbledoni tornán Serena Williams világelsőként, első kiemeltként és legnagyobb favoritként indul. Nem csak a korábbi győzelmei és a felsőbbrendűsége miatt, hanem azért is, mert ő bizonyos blamák után (Muguruza, 6/2 6/2) kifejezetten ütősen tud visszavágni. Mert benne van a vérében, hogy akkor ő most megmutatja.

Persze így is akadhatnak nehezebb ellenfelei, mint például egyből a 4. körben A junior bajnok Genie Bouchard, és arról se feledkezzünk meg, hogy megint Maria Sharapovát kapta a negyedében, ami a legutóbb elmaradt álomnegyeddöntő lehetőségét vetíti elénk. Persze addig még számtalan akadály hiúsíthatja meg ezt a tervet, mivel Sharapova útját állhatja addig Giorgi, Pavlyuchenkova vagy Kerber, akik jobb napjaikon kíméletlenül leütnek a pályáról bárkit.

Serena ágának másik felében ott van az immáron világranglista harmadik Simona Halep és Jelena Jankovic. Egyikük se az a kifejezetten fűspecialista, ráadásul Halepnek még meg kell birkóznia az első kiugró GS siker utáni menetrendszerinti apátiával, ami a többségnek nem nagyon szokott sikerülni. Így ebben a negyedben remekül halászhat a zavarosban többek között Ana Ivanovic vagy a tavalyi döntős Sabine Lisicki.

Az alsó ág alsó negyedében Li Na és Petra Kvitova belharca lehet figyelemre méltó, olyan csemegékkel megfűszerezve, mint Venus Williams, Caroline Wozniacki vagy éppen Samantha Stosur.

Az ás felső negyede viszont fehér foltnak tűnik, hiszen ott a hosszú kihagyás után visszatérő Victoria Azarenka, valamint a füvön idén még meccset nem nyerő Agnieszka Radwanska a két top kiemelt, akik vlaószínűleg csak vért izzadva juthatnak el egymásig. Radwanska például már a harmadik fordulóban Kuznetsovával, aztán Makarovával is találkozhat, míg Azarenkának Muguruzától és Cilbulkovától ios félnie kell.

De elemehetünk az elemzés legmélyebb bugyraiba is, az embernek akkor is az az érzése, hogy ez most megint Serenának áll. Nem feltétlenül a helyezése és a múltja miatt, hanem azért mert most éhes a győzelemre. És mint tudjuk, a győzelmi éhség és Wimbledon halálos kombináció.

Babos Tímea az alsó ág alsó negyedében, azaz Li Na területén kapott helyet a főtáblán, ahol az első fordulóban a brit szabadkártyás Naomi Broady-val játszik (aki 163. a világranglistán). A második körben már Caroline Wozniacki következhetne, ami azért keményebb dió.

Érdekesebb első fordulós mérkőzések:

Hantuchova-Bouchard

Ivanovic-Schiavone

Muguruza-Vandeweghe

Safarova-Görges

Stephens-Kirilenko

Stosur-Wickmayer

 

Hozzászólások