Salakblog - Visszatekintés 2014: Rafael Nadal - Félig tele, félig üres
Visszatekintés 2014: Rafael Nadal - Félig tele, félig üres
Fotó: Europress/AFP

Visszatekintés 2014: Rafael Nadal - Félig tele, félig üres

Szántó PetraSzántó Petra
2014/12/11 21:18

Rafael Nadal 2014-es szezonját kétféleképpen lehet megközelíteni.

1. Az év felében sérült volt, így emiatt nem lehet elégedett.

2. Csak az év felében játszott és még így is jobb volt majdnem mindenkinél.

Rafael Nadal az év elején hátsérüléssel, az év közepén csuklósérüléssel, az év végén pedig vakbélgyulladással küzdött. Megsérült egy Grand Slam döntőben, kihagyott több, mint három hónapot, eltávolították a vakbelét, lemondott egy másik Grand Slam tornát és egy világbajnokságot, és továbbra is kezelni kell a térdét.

Mondhatjuk azt, hogy szinte menetrend szerint.

Ugyanakkor megnyerte a kilencedik Roland Garros trófeáját, hat hónap alatt játszott hét döntőt, összesen nyert négy tornát és a harmadik helyen fejezte be az évet.

Mondhatjuk, hogy menetrend szerint.

Nehéz elemezni, nehéz mit mondani ilyenkor. Nehéz egyetlen szemszögből vizsgálni az évet.

Nehéz nem észrevenni a párhuzamot Rafa elmúlt szezonjai és a mostani között, nehéz elhinni, hogy lesz még teljes szezonja. Mert ezek a sérülések egymásra és a hosszú kihagyásokra épülnek, és egymásból következnek. Nehéz elhinni, hogy az a térd kibír egy teljes évet, nehéz elhinni, hogy a sok hónapos kihagyás előbb-utóbb nem fogja megbosszulni magát.

De.

És Rafa Nadalnál ezt a de szócskát soha, de soha nem szabad elfelejtenünk. Egy Rafa Nadalnál, az egyetlennél, aki az elmúlt tíz év mindegyikében nyert legalább egy Grand Slam tornát. Az egyetlen, aki még fél lábbal is bármikor könnyedén el tudja vinni a legmegterhelőbb borítás legnagyobb trófeáját. Aki hat hónapos szezonokkal is ott van (lehetne) az év végi világbajnokságokon. Aki tavaly minden idők legnagyobb visszatérését produkálta a mostaninál is hosszabb kihagyás után. Aki a legeslegnagyobb harcos.

Aki 2014-ben három Grand Slam tornán indult, egyet megnyert, egyen döntőt játszott, egyen pedig nagyon jó játékkal kapott ki egy élete teniszét játszó fiatal ausztráltól. Aki sérült háttal is nyert egy szettet Stan ellen a melbourne-i döntőben. Aki élete legrosszabb salakszezonja (milyen fura leírni ezt a kifejezést ebben a kontextusban) után érkezett Párizsba, és amikor mindenki azt hitte, hogy na most valaki elkapja, akkor is simán csinálta végig.

Szinte már hozzá vagyunk szokva ezekhez a csonka, de eredményes Rafa-szezonokhoz. Sőt, lehet hogy az ő teste és lelke is ehhez van már szokva. Éppen ezért nem lepődne meg senki, ha jövőre jubilálna a Garroson és másutt is csurranna-csöppenne valami. Mint ahogy azon sem lepődnénk meg, ha jövőre újabb testrész mondana csődöt hosszabb-rövidebb időre. Mindkettő benne van ugyanis a pakliban.

A kérdés az, hogy ezeknek a csonka éveknek mi lesz hatásuk a jövőre.

Egyrészt mindenkinél éhesebbé tehetik a győzelemre, mert ő az, akinek egyre többet kell arra várnia, hogy játszhasson, versenyezhessen végre. Aki nem véletlenül nyer meg mindent abban a rövidke rendelkezésre álló időben, amíg (majdnem) 100%-os.

Másrészt a sok távollét egyre kiszolgáltatottabbá teszi őt a többi naggyal és a feljövő kicsikkel szemben.

Az elmúlt években a kihagyás miatti extra motiváció és a kihagyás miatti játékhiány között dúló harcban mindig az első nyert nála. De nyilván ő is tudja, hogy ez nem lesz mindig így. Hogy elég a vakbélműtét miatt kihagyott plusz négy-öt hét, hogy elússzon a szükséges alapozás. Hogy elég néha egy vagány Nick Kyrgios vagy Robin Söderling, hogy elússzon egy álom.

Van viszont valami, ami mellette szólhat. Idén Nole megnősült és apa lett, Roger négyszeres apa lett, Andy pedig vőlegény. A nagy négyesből csak Rafa magánélete maradt látszólag változatlan.

Ez pedig lehet, hogy azt jelenti, hogy neki még mindig a tenisz az első és legfontosabb.

Hozzászólások