Salakblog - Vasek Pospisil: Bármi lehetséges
Vasek Pospisil: Bármi lehetséges
Fotó: Europress/AFP

Vasek Pospisil: Bármi lehetséges

Szántó PetraSzántó Petra
2017/03/14 16:10

Vasek Pospisil egy fiatal, tehetséges kanadai teniszező. 2014 és 2015 során sokat hallhattunk felőle, bennfentesek még azt is tudták róla, hogy férfi párosban wimbledoni bajnok lett Jack Sockkal, nem sokkal utána ATP-döntőt is játszott Washingtonban, egy évvel később pedig egyesben eljutott a wimbledoni negyeddöntőig, ahol csak Andy Murray állította meg.

Lévén azonban, hogy volt egy nála is sokkal eredményesebb kanadai teniszező Milos Raonic személyében, és akadtak fiatalabb korukban nagyobbat robbantó sztárok is ebben az időszakban, Vasek Pospisil inkább csak az ő árnyékukban teniszezgetett. A világranglistán feljött egészen a 25. helyig, de ez a Nick Kyrgiosok, Alexander Zverevek, Dominic Thiemek és Lucas Pouille-ok világában nem annyira figyelemfelkeltő teljesítmény.

Nevét azért ismertük persze, túl jól ismertük. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő az egyetlen teniszező, akinek a nevét öten ötféleképpen ejtjük a ki a kollégákkal, és a mai napig ő az egyetlen teniszező, akinek a nevét adásban sosem mondom ki ösztönösen, rutinból vagy zsigerből, mert előbb mindig ki kell mondanom magamban, mielőtt kiejtem hangosan. :)

Pospisil Raonichoz hasonlóan nem kanadai felmenőkkel rendelkezik, ahogy azt nevéből is sejthetjük. Míg Raonic Montenegróból költözött Kanadába a családjával, addig Vasek már Kanadában született, miután szülei 1988-ban Csehszlovákiából szöktek át Ausztriába, majd ott egy éven át mindketten több műszakban dolgoztak, hogy összegyűjtsék a pénzt a kanadai repülőjegyekre. 1989-ben végül sikerült kiköltözni, Vasek pedig már Vernonban látta meg a napvilágot.

Édesapja, akit történetesen Milosnak hívnak, Vasek születése után kezdett érdeklődni a tenisz iránt. Ugyan két állásban dolgozott, és akkor még nehézkesen beszélt angolul, de lelkesen edzegette a két idősebb Pospisil fiút a helyi teniszpályákon, rengeteg közvetített teniszmeccset vett fel videóra, és szakmai újságokból vágott ki elemző cikkeket, hogy minél többet megtanuljon a sportágról.

Vaseket már teniszezőnek nevelték, apja edzette korai éveiben.. 12 éves volt, amikor édesanyjával és egyetemre készülő bátyjaival Vancouverbe költözött, hogy profi edzőt keressenek számára. Apja viszont Vernonban maradt a családi sörfőzdében, és hétvégenként kétszer négy órát vezetett, hogy láthassa a családját. A történet valahogy így indult, és kiolvasható belőle a szerető, óvó, mégis ösztökélő családi összetartás szép példája.

Vasek Pospisil aztán 2017. márciusában feljutott a selejtezőből a főtáblára Indian Wellsben, majd a második fordulóban végtlenül stbail alapvonal játékkal és hihetetlenül agresszív tenisszel legyőzte a világelső Andy Murrayt. A győzelem után a lelátón boldogan tapsolt és ölelkezett Milos és Mila, Vasek Pospisil szülei, akik a mai napig szinte minden versenyre elkísérik fiukat.

A 2017-es sikerek azonban - mint szinte minden ilyen esetben - egy komolyabb hullámvölgy után jöttek. A 26 éves teniszező teljesítménye a remek ugródeszkának tűnő 2014-2015-ös szezonok után váratlanul visszaesett. A tavalyi évben instabilan, bátortalanul, kevés sikerrel teniszezett és egészen a 136. helyig csúszott vissza a világranglistán.

"Nem akarok túlságosan részletekbe menően beszélni erről az időszakról, de 2016-ban a külső tényezők nagyon elvonták a figyelmemet. Sok minden történt velem a pályán kívül. Ez elég hosszú ideig tartott, majdnem a teljes szezonon át. Sokat tanultam magamról."

Nem nehéz a sorok mögül kiolvasni a magánéleti problémákat, melyek komoly hatással voltak a teljesítményére. 2017-ben azonban tiszta lappal tudott indítani. Végre újra visszatért az életkedve és újra motiváltnak érezte magát az edzésekhez. Felfogadott egy neves edzőt is: az ausztrál páros legendával, Mark Woodforde-al kezdett el dolgozni, aki páros Grand Slam sikerei és világelsősége mellett egyesben sem volt rossz játékos.

"Mark nagyon jó kis játékos volt egyesben is, úgyhogy azt gondoltam, talán segíthet abban, hogy még inkább felfedezzem a saját játékomat, és kitaláljam, hogy milyen teniszező is szeretnék lenni. Nagyszerű tagja a csapatunknak, és elégedett vagyok az eddigi fejlődéssel."

Pospisil 2-2-es mérleggel kezdte az esztendőt, azóta viszont 11 mérkőzést nyert és mindössze hármat veszített el. Nyert két egyes meccset a Davis Kupában Nagy-Britannia ellen, Indian Wells után pedig végre elmondhatja magáról, hogy egy világelsőt is legyőzött. Igaz, a harmadik fordulóban kikapott a szintén selejtezős Dusan Lajovictól, de az összkép mégis nagyon biztató.

"Újra éhes és motivált vagyok, újra keményen akarok edzeni a pályán. A pályán kívüli problémák feldolgozása után még inkább tudom élvezni a pályán töltött időt. Mostanában sokszor szinte kényszerítem magam a meccsek közben, hogy egy pillanatra megálljak és valóban átérezzem, milyen szerencsés is vagyok, hogy egyáltalán profi teniszezőként versenyezhetek."

Hogy Vasek Pospisil idén visszatér-e a top 100-ba, a top 50-be vagy a top 30-ba, az csak rajta múlik. A helye mindenesetre megvan ott. Ahogy személyes jelmondata sugallja: Anything is Pospisil.

És ha esetleg arra is kíváncsiak vagytok, milyenek egy átlagos profi teniszező nem annyira átlagos hétköznapjai az ATP Touron, kövessétek Pospisil vlogjait a Youtube-csatornáján.

 

 

Hozzászólások