Salakblog - Van remény
Van remény

Van remény

Szabó GáborSzabó Gábor
2010/01/09 17:39

AUSTRALIA/

A jó értelemben vett pofátlanság legszebb példája, amit ma Clijsters és Henin műveltek a brisbane-i döntőben, az év kilencedik napján.  Az elmúlt közel fél évet (Henin esetében másfél évet) gyakorlatilag tétmeccs nélkül megélő két belga az első héten behúzta a strigulát az év meccse kategória mellé.

Az Eurosport tavaly 500 óra női teniszt közvetített, ez a mai 2 és fél óra viszont többet segített a sportágnak, mint az a rengeteg dollármilliárd, amit a szponzorok beletoltak a nők pötyögésébe.

Mert EZ VOLT A NŐI TENISZ. Mert Clijsters és Henin képviselik azt. Az igazi, áll-leesős, okos, tempós, látványos, kőkemény teniszt, a női jelző minden pozitív jellemzőjével. Mindamellett, hogy két és fél órányi körömrágós, fordulatos, döntőszett-tiebreakes, mérkőzéslabdáról fordítós, nemes drámát láttunk, megkaptunk minden mást is. Hiszen volt itt másfél szettnyi olyan übertenisz Clijsterstől, hogy még Jada kezéből is kiesett az alma, és volt egy, az első tornáját majdnem megnyerő, az utolsó leheletéig küzdő Henin.

Azért tetszett, mert a 20 kettőshiba nem a tarhonya adogatások miatt jött össze, hanem mert mindketten úgy fogadtak, hogy muszáj volt brutális második szervákat ütni a vonalra. Mert Henin nem azért kapott ki két meccslabdáról, mivel lúzer, hanem mert Clijstersnek helyén volt a szíve. Azért tetszett, mert Henin szett- és duplabrékhátrányban is olyan tűzzel játszott, mint senki más. Azért tetszett, mert nem volt picsogás, csak tiszta tenisz. Nem volt pillaeregtetés minden rontott labda után, pihenőséta és sminkigazítás két labdamenet között, nem volt önostorozás, mostmiajóbüdösfrancotcsináljak? pillantás az edző felé, nem volt reklamálás. Csak adogatás, labdamenet, taps, adogatás. Azért tetszett, mert döntő szett 3-2-nél, a mérkőzés legszebb labdamenetének elvesztése után a híresen szigorú arcú Henin hangosan tudott nevetni. Azért tetszett, mert Clijsters megtapsolta az ő mérkőzéslabdáját bravúrosan hárító Henint. Azért tetszett, mert a brisbane-i közönség percekig tapsolt állva, amikor a műsorvezető elárulta, hogy Clijsters a teljes pénzdíját a brisbane-i gyermekkórház javára ajánlotta fel, szépen csendben, bejelentés nélkül.

Ez a meccs világított rá arra, hogy milyen hihetetlenül mélyen volt a női tenisz, miután ők ketten visszavonultak. És hogy egy meccs alatt megmentették az egészet. Mert ők olyan teniszt játszanak, amihez jelenleg csak Serena tud hozzászólni. Mert ők olyan teniszt játszanak, amihez muszáj lesz felnőnie Dinaráéknak, ha életben akarnak maradni.

Lányok, jó, hogy újra itt vagytok.

Hozzászólások