Salakblog - A magányos Tsitsipas Pitagorasz vagy Szókratész lett volna szívesen előző életében
A magányos Tsitsipas Pitagorasz vagy Szókratész lett volna szívesen előző életében
Fotó: Europress/AFP

A magányos Tsitsipas Pitagorasz vagy Szókratész lett volna szívesen előző életében

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/08/01 17:01
Behind The Racquet egy olyan Instagram-profil, melyen ismert és kevésbé ismert teniszezők osztják meg sorsfordító történeteiket, életre szóló tapasztalataikat a rajongókkal. Ezúttal Stefanos Tsitsipas mesélt arról, hogy volt egy időszak, amikor komolyan megkérdőjelezte saját magát. Ekkoriban nem volt biztos abban, hogy profi teniszezőként is megállja-e majd a helyét.

2018-ban  top 15-ös teniszező lettem és kiemelt játékos a Grand Slam-tornákon. Ekkor fogtam csak föl, mekkora lehetőségek rejlenek bennem. Eleinte csak az édesapámmal utaztam. Most már ott tartok, hogy anyu és a három tesóm is jönnek velünk. Én vagyok az első számú kenyérkereső a családban.

Van egy csomó hobbim az élet minden területéről. Ezek a tevékenységek segítenek abban, hogy kreatív tudjak maradni, és ez a kreativitás meg is jelenik a teniszpályán. Időnként megosztok különféle tartalmakat a közösségi médiában, amiket sokan nem értenek. Ezek a posztok a bennem rejlő belső kreativitás megnyilvánulásai. Ezekkel csavarok egyet az életemen Stefanos módra. Filozofikus srác vagyok, aki egy olyan országból származik, ahol ennek komoly hagyományai vannak. Nem tudom, hogy Pitagorasz vagy Szókratész voltam-e előző életemben, de én igazából egyiket sem bánnám.

Volt egy időszak, amikor nem voltam valami jól. Elkezdtem Future-tornákon játszani, és komoly kétségek támadtak bennem magammal szemben. Nem voltam biztos benne, hogy elég jó vagyok-e, hogy profi teniszező váljék belőlem. A hazám a csőd szélén állt. Az emberek nagy része szenvedett. Édesapám testvérei munkanélküliek voltak és nem tudtak enni adni a családjuknak. Az emberek úgy néztek rám, mintha én irányítottam volna az országot, és azt gondolták, hogy én is része vagyok a problémának. 

Eléggé egyedül éreztem magam. Mivel utaztam, nem láttam, mi történik otthon. Lelki támogatásra volt szükségem. Az edzőm sokat segített nekem, mesélt egy csomó mindent, amivel inspirált engem. Ez után azt mondtam magamnak: 'Az egész életedet a tenisznek szentelted, nem adhatod csak úgy fel. Folytatnod kell, menned kell tovább előre!' Azért teniszezem, hogy igazoljam, a hazámnak nem csak a múltja nagyszerű, a jelenben is komoly sikereket tud elérni. A tenisz egy eléggé befelé forduló, magányos sport. Van egy csapatunk, amely követ minket a világ minden tájára, ám ennek ellenére számtalan éjszakát töltöttem egyedül, álmatlanul forgolódva. Az utazás és a versenyzés rengeteg stresszel jár, és én fokozatosan egyre magányosabb lettem.  

Már kiskoromban is egy eléggé magamba mélyedő srác voltam és nem volt sok barátom. Amikor elkezdtem a touron játszani, azt hittem sok barátot szerzek majd, de ennek épp az ellenkezője történt. A legtöbb játékos nem nagyon érintkezik senkivel. Szerintem attól félnek, hogy a másik ellopja a titkukat, amivel majd meg fogja tudni verni őket. Túl komolyan veszik ezt az egészet. Pedig barátokkal nem lenne ennyire magányos ez a sok utazás sem.

Hozzászólások