Salakblog - Trófeaemelgetők 6
Trófeaemelgetők 6

Trófeaemelgetők 6

Szántó PetraSzántó Petra
2013/02/19 10:48

Bár nem rendeztek igazán nagy tornákat, és ez is csak egy szürke átlagos februári hét volt, több nagy sztár is emlegetett trófeát.

1361130348_extras_mosaico_noticia_1_g_0

Nem kellett túl sokat várniuk Rafa rajongóinak az első sikerekre, és ez bizony úgy kellett nekik is, és Nadalnak is az a bizonyos harapás, mint egy falat kenyér. 7 hónap kihagyás után a spanyol már második tornáján tornagyőzelmet aratott. Azok után, hogy múlt héten még kikapott Chilében Zeballostól, Sao Paulóban már senki nem állíthatta meg, még az egykori világranglista harmadik, szintén hosszú kihagyás után ütőt ragadó David Nalbandian sem. Nem lehet mondani, hogy könnyű útja lett volna Rafának a döntőig, de ez ilyen helyzetben nem is meglepő. Annál könnyebb volt a finálé, melyet Nadal 6/2 6/3-ra nyert.

A trófeával kezében már felszabadultan mosolygó spanyol ugyan még nincs csúcsformában, nem is játszik tökéletesen, és csak a jóég tudja, milyen állapotban van a térde, de az igazán fontos az, amit a döntő után mondott: "Jó érzés és fontos pillanat ez számomra, hiszen egy pályafutás végén nem marad más, mint a tornagyőzelmek száma. Bizonyos pillanatokban pedig egyes tornagyőzelmeknek még jobban kell örülni, mint a többinek. Ennek most nagyon örülök, mert sokat küszködtem a héten, és voltak napok, amikor akadtak problémáim a térdemmel."

Ez pedig nem jelent mást és többet, mint amit eddig is sejtettünk: Rafa még mindig nem egészséges, de versenyezni így is tud és akar. Nadal pályafutása 37. salakos tornagyőzelmét aratta, az elsőt tavalyi Roland Garros győzelme óta.

130217115845-del-potro-t2-single-image-cut

Juan Martin del Potro nyerte a Rotterdamban zajló tenisztornát, melyen a címvédő Roger Federert korábban búcsúztató Julien Benneteau-t  győzte le a fináléban. Del Potro pályafutása 14. tornagyőzelmét aratta, és még az sem akadályozta meg a jó játékban, hogy a második szettben eleredt az orra vére. Az incidensre a döntő után mindössze annyit reagált az argentin, hogy biztos azért vérzett, mert nagy az orra, majd elmondta, hogy  nagyon boldog, amiért egész héten remekül teniszezett. Szegény Benneteau pedig hiába verte meg Federert, most bizonyára nehezen viseli, hogy nyolcadik ATP döntőjében nyolcadszor is kikapott.

628x471

Ha valaki, hát Milos Raonics méltóképpen búcsúztatta a 125 éves története után idén búcsúzó San Joséban zajló tenisztornát, hiszen sorozatban harmadszor győzött és így utoljára is ő vehette fel a San Jose Sharks hokicsapatának mezét. Raonics ráadásul mindhárom győztes évében szettveszteség nélkül jutott el a trófeáig, azaz 24-0-ás szettaránnyal abszolvált mesterhármassal köszönt el San Josétól. A döntőben a kanadai a világranglista egykori második helyezettjét, a 34 éves Tommy Haast verte meg. Raonics negyedik tornagyőzelmét ünnepelheti.

0,,12781~11666616,00

A hölgyeknél nem akármilyen tornát rendeztek Dohában, hiszen ott volt mindenki, aki számít. A verseny méltó zárásaként a világ jelenlegi két legjobb teniszezője, a hétfőtől friss világelső Serena Williams, és a leköszönő világelső - Dohában címvédő - Victoria Azarenka csaptak össze a döntőben. Vika 7/6 2/6 6/3-as győzelmével rendkívül stílusosan búcsúzott (egy időre) a ranglista élétől, ismét kissé nevetségessé téve a pontozási rendszert, de ezt már megszoktuk az elmúlt években.

A különbség most annyi, hogy ezúttal két olyan teniszező harcolt egymással a világelsőségért, akik egyszerre és mindketten meg is érdemlik azt. Mert arról már beszéltünk, hogy Serena miért első jogosan, de azért az is mulatságos, hogy az idén 14-0-ás mérleggel álló, harmadik tornagyőzelmét arató, friss Grand Slam győztes fehérorosz még Serena legyőzése után is visszacsúszott a második helyre.

Persze még mindig jobb, ha két arra érdemes közül csak egy lehet az első, mint hogy egy arra kevésbé érdemes bérelje ki hosszú hónapokra a ranglista élét.

0,,12781~11666677,00

Pont egy évvel pályafutása első WTA tornagyőzelme után megszerezte a másodikat is Lara Arruabarrena-Vecino, miután 6/3 6/2-re legyőzte a hazai színekben versenyző Catalina Castanót Caliban. A dallamos nevű spanyol teniszező így magabiztosan utazhat Bogotába, ahol címet szeretne védeni.

 

 

Hozzászólások