Salakblog - Trófeaemelgetők
Trófeaemelgetők

Trófeaemelgetők

Szántó PetraSzántó Petra
2012/10/02 19:16

Újabb hét kezdődik, újabb trófeákat osztogattak szét néhány arra érdemes teniszezőnek. Lássuk, kiknek alakult jól a hétvégéje.

Lehetett volna dupla francia is szeptember utolsó hétvégéje, hiszen a két múlt heti férfi tenisztornán összesen három francia jutott döntőbe. De nem lett.

Egy francia győztes viszont tuti volt, hiszen Bangkokban Richard Gasquet és Gilles Simon csaptak össze. A mérkőzés a vártnál kisebb csatát hozott, Simon ugyanis nem tudott ellenfele lenni Richard szervaröpte játékának, így Gasquet 6/2 6/1-re nyerte a döntőt.

Ki volt már éhezve egy trófeára rendesen, Gasquet 2 és fél év után nyert újra ATP versenyt, Bangkok előtt 2010 Nizza óta most jött először össze. Ez pályafutása hetedik tornagyőzelme. Risár, bocs a béna képért, de nem vágtál sokkal értelmesebb fejet a többin sem. :)

Kuala Lumpurban egy másik francia, Julien Benneteau jutott el a döntőig, ahol Juan Monaco legyőzésével szerezhette volna meg élete első(!) ATP tornagyőzelmét. Szegény Benneteau oly közel volt, és mégis oly távol, pedig Wayne Arthurs 2005-ös scottsdale-i győzelme óta ő lehetett volna az első, aki 30 éves kor fölött nyeri az első tornáját – miután az előző hat döntőjét elveszítette.

Benneteau-nak azonban nem jött össze most sem, hiába harcolta ki a döntő szettet. A mérkőzést végül 7/5 4/6 6/3-ra Monaco nyerte, a finálé több mint három órás drámai küzdelmet hozott.

Monaco pályafutása hetedik, idei negyedik tornagyőzelmét aratta (Vina del Mar, Houston és Hamburg után), és így még bőven van esélye arra, hogy kiharcolja a londoni világbajnokságon való részvételt.

Fontos érdekesség, hogy az argentin először nyert nem salakos versenyt.

photo_1349014172144-1-0

A fiúknál ezen a héten Peking ATP 500 Djokoviccsal, Ferrerrel és Tsongával, valamint Tokió ATP 500 Murrayvel és Berdycchel.

A hölgyeknél múlt héten Tokióban rendeztek versenyt, melyet némi meglepetésre Nadia Petrova nyert. A 30 éves orosz a héten három Top 10-es játékost vert meg, egy Grand Slam bajnokot és két idei Grand Slam döntőst: Stosurt, Erranit és Radwanskát. A harmadik fordulóban Errani ráadásul 6/3 4/1-re vezetett ellene, mielőtt fordított volna. Petrova a győzelem után azt nyilatkozta, hogy pályafutása legnagyobb tornagyőzelme ez, pedig már 12. alkalommal emelhetett magasba trófeát. A döntő a klasszikus értelemben vett női teniszmeccs volt, ahol Petrova kiosztott egy 6/0-át Radwanskának, majd annak a rendje és módja szerint elbukta a második szettet 6/1-gyel. A döntő szettben viszont újra ő volt a jobb, így övé a tokiói serleg piros tányér.

Petrovával 2006 óta először fordul elő, hogy egy évben két tornát is nyer, és feljön a világranglista 14. helyére. Mi ez, ha nem másodvirágzás?

Ezen a héten Pekingből közvetítünk, nem kis mennyiségben, tartsatok velünk!

2012-634845134803915676-391

Hozzászólások