Salakblog - Tétre, helyre, befutóra
Tétre, helyre, befutóra

Tétre, helyre, befutóra

Szabó GáborSzabó Gábor
2010/05/03 21:09

Talán egészen addig, amíg meg nem jelent a net, a sportfogadási csalások mifelénk egyet jelentettek azokkal a mendemondákkal, hogy a lovin néhányan esetleg szándékosan visszafogják mondjuk Pejkót a célegyenesben, illetve, hogy átlag öt évente fény derült egy-egy totóbotrányra.

Néha már túl sokaknak szúrta a szemét, hogy a Gellérthegyi Ütvefúró saját pályáján csak egy x-re volt képes, amikor a meccsről mindenki tudta, hogy országos egyes. Néhány játékos pár éjszakát a dutyiban töltött, egy két olasz csapatot visszaminősítettek a zs ligába, aztán ennyi. A mai történésekhez képest bagatell ügyek.

higgins260407G_468x680Talán sokan hallottátok, hogy tegnap a háromszoros snooker világbajnok John Higgins került szörnyű pácba, miután egy angol bulvár lap 300 ezer eurót ajánlott arra az esetre, ha Higgins hajlandó négy frame-et elveszíteni. (Ha esetleg valaki nem néz snookert, egy frame a meccs hosszától függően, maximum fél szettnek felel meg). Meg is alkudtak a rejtett kamerák előtt, a felvételeket tegnap hozták nyilvánosságra, John egyelőre azzal védekezik, hogy az újságírók egy kelet-európai fogadási szindikátus képviselőjének adták ki magukat, ők (a menedzserével) meg berezeltek. Történetünk szempontjából azonban ez most mellékszáll, erről majd írnak a sznúkeristák. Minket a tenisz szempontjából két dolog érdekel: a módszer illetve a maga a fogadási csalás.

Nem gondolom az oknyomozó újságírás csúcsának azt, amit a News Of The World munkatársai tettek, sőt továbbmegyek, egy alávaló sunyi dolog, amit műveltek szerintem, amiért hasonló büntetés járna, mint amit Higgins fog kapni, ha a vádak bebizonyosodnak. Nem csak azért, mert ha Higgins a pénzt mondjuk visszautasítja, akkor azt aligha írták volna meg, nem lévén szenzáció; hiszen ez csak feltételezés.

Hanem azért, mert 300 ezer euróval azt hiszem majdnem mindenkit meg lehet vesztegetni. Már persze ha olyan bagatell dolgot kérnek tőle, hogy mondjuk egy piros golyót üssön egy fél golyóval arrébb, vagy veszítsen el két játékot zsinórban, esetleg harcoljon ki egy bedobást a 73. percben. Tudom, most azt mondjátok, hogy az a 300 ezer euró nem olyan sok, ha azt nézzük, Higgins több mint hat millát keresett karrierje során, de ez csak egyfelől igaz. Másfelől viszont  gondolja végig bárki, hogy ha olyan két évi átlagbérét ajánlják valamiért, elgyengülne-e.

Jó persze az a valami a becsülete, a jó híre, az élete, meg minden, nem keresek számára felmentést, mert nyilván nincs. Hanem azt szeretném mondani, hogy a módszer ahogyan lebuktatták, aljas és hazug.

Bűnnel üldözi a bűnt. Nem nagy kunszt.  Gyenge embereket, nem feltétlen bűnözőket, hoz szánalmas helyzetbe.

Mégis ha nagyon messzire megyünk, azt gondolom, amellett, hogy az ilyen esetek akár porig is  rombolhatják a sportot, a sportágat, akár még olyan hasznosak is lehetnek, mint amilyen alávalóak. Hiszen ha ilyen sztorik napvilágra kerülnek, talán néhányan elgondolkodnak egy picit, hogy nem most verik-e át őket éppen mocskosul. Ami egy pici kis érv lehet talán az elutasítás mellett. A távol keleten olyan pénzek mozognak a fogadási piacon, hogy nagyon kevés olyan sportoló van, akiért az ember tűzbe tenné a kezét. Értük sem azért, mert akkora jellemek, hanem mert megfizethetetlenek. Teniszben talán többen vannak, mint mondjuk megye kettőben, de ha a fenti sztorira gondolunk, szerintem minden csak az összeg nagyságán múlik.

Én szerintem a legjobb százban biztosan vannak jó néhányan, akik benne voltak már hasonló sztoriban. Azon kívül meg szerintem még többen, csak még nem buktak meg.

Lehet nem is fognak. De amikor ott áll valaki egy challangeren, a világ túlsó végén, az első körös meccse előtt, tudja, hogy nincs formában, hiszen már négyszer kapott ki zsinórban, pénze fogytán, vagy már el is fogyott, akkor nehéz nem tutira menni.

Amikor három kisportolt ukrán fiatalember, kevéske hajjal állítja meg a játékost, és a családtagjai sűrű emlegetése közben, kér tőle valamit, akkor ki mer nemet mondani?

És lehetne sorolni. Senkit nem érdekel ilyenkor, hogy tönkreteszi a sportágat, a sportot.

Enni szeretne. Meg élni.

Nekünk megy el az egésztől a kedvünk majd, kinek gyorsabban, kinek lassabban. Néhányaknak akkor, amikor mondjuk a kedvencünk fura körülmények között kikap, néhányaknak már előbb.  Szerintem egy dolgot lehet tenni, és emiatt írtam az egészről.

Lassan el kell kezdeni az esztétikumot keresni a sportban.

A mutatványt, a kunsztot.

Mint a cirkuszban.

Úgyis már nagyon régen az. Az meg aztán olyan mindegy, hogyan hívják a légtornászt a trapézon.

Hozzászólások