Salakblog - Szürke esős vasárnap
Szürke esős vasárnap

Szürke esős vasárnap

Szántó PetraSzántó Petra
2009/11/08 16:03

Ahhoz képest, hogy "csak" 500-as tornákat rendeznek ezen a héten, nem panaszkodhatunk.

Rögtön itt van a bázeli álomdöntő, ahol az egykori labdaszedő Rogi negyedik hazai győzelmét arathatja, amennyiben legyőzi Djokovicsot. Ők ketten tizennegyedszer csapnak össze, 9-4-re vezeti az egymás elleni mérleget Federer, de a szerb idén kétszer is megverte, Miamiban és Rómában. Utóbbi két találkozójukat viszont Fed nyerte, legutoljára a US Open elődöntőjében találkoztak. Djoko megküzdött Stepanekkel az elődöntőben, három meccslabdát is hárított, mire begyűjtötte idei 70. győzelmét. Ma pedig idei kilencedik (!) fináléját vívja. A kilenc döntővel ő a legjobb az ATP mezőnyében. Ha ma győz, akkor zsinórban harmadik éve teljesíti a legalább négy trófeából álló éves tervet.

Ez viszont nem lesz könnyű, hiszen ellenfele 19 mérkőzés óta veretlen Bázelben, elmúlt 40 mérkőzéséből 38-at megnyert, és van annyira fontos neki ez a torna, hogy odateszi magát a döntőben is. Meg hát a döntő utáni pizzázás a labdaszedőkkel szintén fontos hagyomány, így különösen nagy a motiváció. :) Ha Federer megint nyer otthon, akkor már hét olyan tornát számolhat, amit legalább négyszer megnyert. Nagyon kemény rekord ez is, ha mélyen belegondolunk. Roger az elődöntőben gyerekkori jóbarátját, Marco Chiudinellit verte, aki élete első ATP elődöntőjét hazai közönség előtt, legjobb barátja ellen vívhatta, és nem is volt esélytelen az első szettben.

Valenciában egy remeknek ígérkező Andy Murray-Mikhail Youzhny döntőnek örülhetünk. Ők Verdascót és Davydenkót verték az elődöntőkben, így megköszönhetjük nekik azt is, hogy izgalmassá tették a világbajnoki szereplésért zajló harcot. Azzal, hogy Verda és Davy nem jutottak fináléba, még nem kvalifikálták magukat Londonra. Bár ők vannak jelenleg kujitó helyen, vereségeikkel nyitva hagyták az utat még öt teniszező előtt. Igaz, hogy Söderlingen, Gonzalezen, Tsongán, Stepaneken és Cilicen már csak egy párizsi tornagyőzelem segíthetne, de legalább nem lesz tét nélküli a jövő heti utolsó mesterverseny. Ami nem mellesleg Marat és Fabrice búcsúversenye, de erről jövő héten úgyis bőven megemlékezünk.

Murray és Youzhny legutoljára döntő szett tie-breakes meccset vívtak, két éve Szentpéterváron. A skót idei hatodik tornagyőzelmét szerezheti, amivel a férfi mezőny legeredményesebbje lenne. Youzhny viszont bombaformában van, hiszen három héten belül második trófeáját gyűjtheti be. Az orosz ezzel a meneteléssel egészen tegnapig még a vb részvételért is versenyben volt, ami nem semmi, ha figyelembe vesszük, hogy voltak idők, maikor reménytelenül gyalázatos formában volt. Idén viszont már negyedik döntőjét játssza, és ha jól számolok, jövő héten újra ott lesz a legjobb 20 között a világranglistán. A másfél éve még top10-es teniszező idén júliusban 72. is volt.

Na de be is fejezem a litániát, mert Nole közben már a szettért adogat, úgyhogy pssszt. :D

amPar2881204nd

Hozzászólások