Salakblog - Stevie Johnson: "Az édesapám még itt kellene, hogy legyen velem, még néznie kellene, ahogy játszom"
Stevie Johnson: "Az édesapám még itt kellene, hogy legyen velem, még néznie kellene, ahogy játszom"
Fotó: Europress/AFP

Stevie Johnson: "Az édesapám még itt kellene, hogy legyen velem, még néznie kellene, ahogy játszom"

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/02/27 16:37

Stevie Johnson minden meccs előtt hátrasétál a pálya végébe, és leguggol egy pár pillanatra. Néha még egy imát is elmond magában, melyet időnként kiegészít egy rövid, önmagához intézett bátorító monológgal is. 

Közben pedig majdnem mindig az van a fejében, hogy úgy szeretné csinálni a dolgokat, ahogy az édesapja akarta volna.

"Csak néhány szót mormolok el magamban, melyek segítenek kívülről látni azt a helyzetet, amiben éppen vagyok" - meséli a 29 éves Johnson, akinek nem egész két évvel ezelőtt hunyt el az édesapja szívinfarktus következtében. "Figyelmeztetem magam, hogy jól, hogy helyesen cselekedjek, és, hogy tisztelettel forduljak az emberek felé. Ezenkívül emlékeztetem magam arra, hogy bár fontos a tenisz, nem az határoz meg engem."

Borzasztóan nehéz és terhelt a teniszhez és az élethez való viszonya azóta, hogy 2017. májusában az édesanyja fölhívta őt telefonon épp akkor, amikor készült fölszállni a Rómába tartó gépre, és közölte vele, hogy az apukája aznap reggel nem ébredt föl. 

Nem csak arról van szó, hogy az édesapja tanította meg őt teniszezni, hanem, hogy ő volt az, aki ott ült a lelátón a főiskolás meccsein Kaliforniában, sőt ő volt az is, aki Wimbledonba és a US Openre is elkísérte őt. Mindezek tetejébe még az is ő volt, aki tanúja volt első profi tornagyőzelmeinek Nottinghamben 2016-ban, és néhány héttel a halála előtt, Houstonban.

Johnson úgy vágott neki a Delray Beach-en megrendezett tornának, hogy nem nyert meccset azóta, hogy 2-1-es szettelőnyről kikapott Dominic Thiemtől a tavalyi US Open második fordulójában. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt közel fél évben kilenc mérkőzést bukott el zsinórban. Pedig az egy héttel korábbi New York Openen meccslabdái is voltak az akkori világranglista 154. helyén álló Brayden Schnur ellen. 

johnson1.jpg Fotó: Europress/AFP

Amikor aztán végre legyőzte régi barátját, Jason Jungot a Delray Beach-i torna első körében, csak ennyit mondott: "Örülök, hogy sikerült levennem egy komoly terhet a vállamról, és nem kaptam ki sorozatban tízszer."

Ezt követően még legyőzte Paolo Lorenzit, ám a harmadik körben már kikapott a későbbi bajnok moldáv Radu Albottól. Johnson már 6:1, 3:1 arányban is vezetett, később pedig két pontra is volt már a győzelemtől, ám ellenfele végül fordítani tudott. 

"Ez ciki és iszonyú idegesítő. Szett és break-előnyben voltam, mégsem tudtam nyerni. Már úgy tűnt, jó úton vagyok, erre jön ez a vereség. Így megy ez nálam mostanság."

Keserű pirula volt a Thiem elleni vereség is a tavalyi US Openen, hisz rendkívül közel volt már a győzelemhez. Azonban az, hogy a második játszmában kifordult a bokája bőven benne volt abban, hogy végül három és fél óra után kikapott esélyesebb ellenfelétől.

"Valószínűleg egy ideig nem kellett volna a US Open után játszanom. New York, Los Angeles, Horvátország, aztán megint az Államok, majd Ázsia és ismét Európa..., már önmagában az utazás is sok volt. Ott a versenynaptár, és az ember könnyen csapdába esik, és úgy érzi, hogy folyton játszania kell." 

"Nem egy NFL-játékos vagyok, aki aláír egy jó kis négyéves szerződést, aztán öt hónapig nem csinál semmit, Belefér, hogy van egy rossz sorozata, aztán majd kiköszörüli a csorbát. Egy teniszezőnek folyton bizonyítania kell. Ha van egy rossz fél éved, akkor simán visszacsúszhatsz a 8. helyről a 78.-ra, vagy még hátrébb."

johnson2.jpg Fotó: Europress/AFP

Johnson sosem tagadta, milyen rettenetesen nehéz lett az élete, amióta elvesztette édesapját. Gyakran néz föl a bokszába, ahol csak egy tátongó űrt lát az apukája helyén. Még mindig vannak napok, amikor még arra sem tudja rávenni magát, hogy kilépjen a házból.

Amikor a 2017-es wimbledoni tornán kikapott a későbbi döntős Marin Cilictől, annyira kimerült volt fizikálisan és érzelmileg is, hogy kialakult nála egy hosszan tartó lázas állapot, amely a kórházba kényszerítette őt. Aztán a 2018-as New York Openen az első fordulós veresége után azt érezte, mintha forogna vele a föld, levegő után kapkodott, ami a szorongásnak volt betudható. 

Ezt követően Johnson előbb segítséget kért Mardy Fish-től, aki hasonló problémákkal küszködött pályafutása során, majd édesanyja, Michelle unszolására fölkeresett egy pszichológust is, akivel rendszeresen konzultál, amikor otthon volt Kaliforniában.

"Az édesanyja közreműködése rendkívül fontos volt" - meséli Stevie felesége, Kendall. "A saját gyógyulásával ugyanis kikövezte az utat a fia előtt. Segített neki abban, hogy neki is sikerüljön más megvilágításba helyezni a dolgokat."

"Miközben gyászol, most már ott van benne az is, hogy az édesapja nem akarná, hogy szenvedjen miatta, azt akarná, hogy játsszon tovább."

"Az a baj a rossz sorozatokkal, hogy olyankor az ember hajlamos túlgondolni a dolgokat, és elkezdeni kételkedni magában" - mondja Craig Boynton, aki már jó ideje Johnson edzője. "Ennek pedig az az eredménye, hogy elmegy a fókusz, és a játékos képtelen a feladatára koncentrálni. Ebben az állapotban akár nagyon sokáig is benne lehet ragadni, azonban akár egy meccs is képes lehet arra, hogy visszabillentse a játékost a megfelelő kerékvágásba."

johnson3.jpg Fotó: Europress/AFP

A két győzelem, melyeket Delray Beach-en szerzett kétségtelenül pozitívan hatottak Johnsonra. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lennének többé sötét gondolatai, vagy, hogy ne merülne föl benne, hogy egyáltalán érdemes-e még tovább teniszeznie.

"Vannak jó napok, amikor könnyű harcolni és élvezni a teniszt, de a sötét napok sajnos pillanatnyilag még túlsúlyban vannak" - teszi hozzá Johnson.

"Nehéz úgy csinálni, mintha ott volna benned a szenvedély és a lelkesedés" - folytatja, miközben a könnyeit törölgeti. "Az apám meghatározó része volt a teniszes életemnek is. A játékhoz fűződő viszonyom meglehetősen fura dinamikai ívet ír le azóta, hogy elment. Itt kellene hogy legyen. Még most is néznie kellene, ahogy játszom."


(A The New York Times írása nyomán)
Hozzászólások