Salakblog - Sokszínű és megosztó: Isten éltessen, Novak Djokovic!
Sokszínű és megosztó: Isten éltessen, Novak Djokovic!
Fotó: Europress/AFP

Sokszínű és megosztó: Isten éltessen, Novak Djokovic!

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/05/22 17:09
Sokan vagyunk, akik az élet különböző területein szeretjük a sokszínűséget. Szeretjük a sportban is, hisz jó dolognak tartjuk például, hogy a világ egyre több országában nyílik lehetőség a sportolásra. Jót tesz a versengésnek, hogy egyre nagyobb a merítés, a győztes személye pedig ezáltal egyre inkább legitimmé válik.

Szeretjük a sokszínűséget a teniszben is. Szükség van bohócokra, művészekre, jó szakmunkásokra. Kellenek megmondóemberek, meg nem értett zsenik és szervagépek. És jó, hogy vannak top 100-as játékosok Tunéziából, Bolíviából és Moldovából is. 

Akkor már picit más a helyzet, amikor emberekről, személyiségekről beszélünk. Ott a többség talán inkább az egyformát szereti, a kiszámíthatót. Nem feltétlenül a makulátlant, az úriembert, a tökéleteset, de mindenképpen a következeteset. Akitől tudja, mire számíthat. 

Novak Djokovic nem ilyen. Persze nyilván a többiek sem egyfélék, viszont ők nagyon egyfélét mutatnak, amiért cserébe eléggé egyféle reakciókat is kapnak. Djokovicnál annyi a különbség, hogy ő sokfélét mutat, viszonzásul azonban egyféle visszajelzést vár.

Meg persze az is különbség, hogy egyáltalán ő elvár reakciókat. A többiek pedig jobbára csak teszik a dolgukat és hagyják, hogy mindenki azt mondjon, amit akar.

Lehet, hogy ez eddig nem tűnik egy szülinapi köszöntésnek, pedig annak íródik. Akik szeretik a Djokovic-féle sokszínű megnyilvánulásokat, azok nyilván pont olyannak szeretik őt, amilyen. Meglehetősen sokszínűnek. Éppen ezért ők talán nem bánják, ha az alábbiakban felelevenítünk két nagyon más színt a szerb palettájáról.


Az egyik a 2011-es US Open elődöntője Roger Federer ellen, ezen belül is azok a pillanatok, amikor a svájci dupla meccslabdához jut. Ezeket a perceket, aki látta valószínűleg sosem felejti. Djokovic elkezd grimaszokat vágni, és már-már sértődötten áll oda fogadni. Úgy tűnik, nem veszi szívesen, hogy ellenfelét hangos ovációval ünnepli a közönség. Ezt követően ráakad a szervára és bevág egy nyerő ritörnt, mely után elkezdi hergelni a közönséget. Ahogy föntebb már írtuk, elvárja tőlük a megfelelő reakciót. Az ünneplést, az elismerést, a szeretetet. Mit sem törődve azzal, hogy esetleg megzavarja a másik felet, aki épp a mérkőzésért adogat. 


A másik véglet a 2015-ös Roland Garros-döntő Stan Wawrinka ellen. Annak is a vége. Az ellenfélnek ezúttal is meccslabdája van, de Djokovic ahelyett, hogy hisztizne, koncentrál és tisztességgel odaáll fogadni. A svájci egy csodás fonák egyenessel lezárja a mérkőzést, és megnyeri a Garrost. A szerb részéről pedig nem, hogy nincs cirkusz, hanem mérhetetlen tisztelet van az ellenfele iránt, végtelen sportszerűség. Hosszú gratuláció van, őszinte, mély, elismerő vállveregetés. És mindezek után egy visszafogott, Stant méltató beszéd. Ráadásul úgy, hogy ez a meccs iszonyúan fontos volt Djokovicnak, hisz, ne feledjük, ekkor még nem volt meg neki a karrier Grand Slam. 

Djokovic talán a sokszínűség próbája a teniszrajongók számára. Egy teszt, hogy el tudjuk-e fogadni a sokféleséget egy emberen, egy személyiségen belül is, ne csak úgy általában. És legfőképp, hogy szeretni is tudjuk-e azt. 

A tesztelés most is zajlik. Az eredményre pedig jó eséllyel még hosszú évekig várni kell. 

Addig is, Isten éltessen, Novak!

Hozzászólások