Salakblog - Serena Williams edzője a coachingról: "Újra megtenném. Csak azt tettem, amit mindenki más"
Serena Williams edzője a coachingról: "Újra megtenném. Csak azt tettem, amit mindenki más"
Fotó: Europress/AFP

Serena Williams edzője a coachingról: "Újra megtenném. Csak azt tettem, amit mindenki más"

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/09/02 19:10
Patrick Mouratoglou a minap kiállt azon cselekedete mellett, mely incidensek sorozatát indította el a tavalyi US Open női döntőjében. Serena Williams edzője elmondta, hasonló körülmények között újra megszegné a coaching-szabályt.

"Holnap is megtenném ugyanezt" - mondta a mester egy vasárnapi sajtótájékoztatón. "Komolyan. Száz százalék. És, ha újra megbüntetnének, az ismét csak helytelen és igazságtalan volna."

A botrányba fulladt Serena Williams-Naomi Osaka-döntő hajmeresztő eseménysorának elindítója Mouratoglou volt, pontosabban az ő kézjelzései a tanítványa felé. Ezt Carlos Ramos mérkőzésvezető észrevette, és a szabályok értelmében a játékost, tehát Serenát részesítette szóbeli figyelmeztetésben, nem pedig a vétkest, azaz az edzőt. 

Williams, aki saját bevallása szerint nem is látta Mouratoglou jelzéseit kifogásolta az intézkedést, mondván, hogy ő nem szokott csalni, így most sem csalt. Az események további alakulását nem részleteznénk, a lényeg, hogy Osaka a botrányos körülmények ellenére meg tudta őrizni lélekjelenlétét, és megnyerte a mérkőzést. A baj talán csak annyi, hogy a hercehurca miatt nem kapta meg azt az ünneplést, amely mindenképpen járt volna neki. 

"Hogy sajnálom-e az esetet? Egyáltalán nem" - folytatta Mouratoglou. "Tényleg nem. Ami engem illet, nem csináltam semmi rosszat. Csak azt tettem, amit az összes edző tenni szokott."

Az ESPN vendégeként a mester nem győzte hangsúlyozni, hogy a coaching mennyire általános jelenség a profi teniszben.

"Mindenki csinálja. Oké, ne mondjuk, hogy mindenki, mondjuk azt, hogy az edzők 90 százaléka. Egyébként valószínűleg több, de legyen 90 százalék. Ez mindennapos jelenség a pályán, és ezzel mindenki tisztában is van."

pat2.jpg Fotó: Europress/AFP

Szerinte a székbírók általában jól kezelik a dolgot, és rendszerint elnéznek a másik irányba egészen addig, amíg a dolog kirívóan látványos nem lesz. De még ilyenkor is általában csak tapintatosan jelzik, hogy ez nem oké, ezt ne folytassák. Hivatalos szóbeli figyelmeztetésig a dolog többnyire még a durva esetekben sem jut el. 

"Úgyhogy borzasztóan igazságtalan volt, ami tavaly történt" - mondta Mouratoglou Ramos ítéletéről. Szerinte a  portugál mérkőzésvezetőről mindenki tudja, hogy egy igazi szőrszálhasogató, aki egyébként tisztában van azzal, hogy ő nem szokta megszegni a szabályokat. 

"Egyszer csináltam" - mondta a mester a kézjelzésre utalva. "Senki sem ad figyelmeztetést első alkalommal. Csak szólnak, hogy 'Légy óvatos!', 'Figyelj oda!'. De ezt is csak négy-öt alkalom után. Szóval teljesen igazságtalan volt, ami történt."

"Egy kicsit elveszettnek éreztem akkor Serenát" - tette hozzá Mouratoglou. "Ezért megpróbáltam segíteni neki. Tenni valami olyat, amit mindenki más is tenni szokott."

ESPN

Hozzászólások