Salakblog - Pályán Nadal, Del Potro és a női elődöntősök is - Garros, 12. nap, ÉLŐ
Pályán Nadal, Del Potro és a női elődöntősök is - Garros, 12. nap, ÉLŐ
Fotó: Europress/AFP

Pályán Nadal, Del Potro és a női elődöntősök is - Garros, 12. nap, ÉLŐ

HosszabbitásHosszabbitás
2018/06/07 09:58


2018.06.07. 19:04 Jaeger Ákos:

Stephens lesz Halep ellenfele a női döntőben

Simona Halep után az amerikai Sloane Stephens jutott a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének fináléjába, mivel két játszmában legyőzte honfitársát, Madison Keyst.

A nők második elődöntőjében a US Open tavalyi fináléjának két résztvevője volt érdekelt. New Yorkban Stephens simán verte Keyst, s Párizsban is jobban kezdte a meccset. Az első szettben 1:1-nél úgy vette el riválisa adogatójátékát, hogy Keys 40:0-re állt. Stephens a megszerzett brékkel kiválóan sáfárkodott a játszma végéig és 6:4-re hozta a játszmát.

A világranglistán 13. Keys a másodikat ismét rosszul kezdte, Stephens óriási küzdelem végén rögtön elnyerte adogatását, majd 4:2-nél újra. Végül az is belefért a rangsorban 10. amerikai teniszezőnek, hogy 5:2-nél nem tudta kiszerválni a meccset, de 5:4-nél már nem hibázott, így 1 óra 19 perc alatt győzött.

A szombati fináléban a világranglista-vezető Simona Haleppel találkozik.

Eredmények nők, elődöntő:
Stephens (amerikai 10.)-Keys (amerikai, 13.) 6:4, 6:4


2018.06.07. 18:27 Takács Márton:

Sloane Stephens a US Open után a Roland Garroson is döntőt játszhat


2018.06.07. 17:42 Jaeger Ákos:

Halep ismét döntős

Simona Halep jutott elsőként döntőbe a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyében.

A világelső román játékos a csütörtöki elődöntőben a 2016-os bajnok spanyol Garbine Muguruzát győzte le két játszmában.

Az első szettet nagyon simán nyerte a Párizsban már kétszer (2041, 2017) döntős Halep, a másodikban azonban Muguruza nagy csatára kényszerítette riválisát. A tornán harmadikként rangsorolt spanyol 4:2-re még vezetett, utána azonban egyetlen játékot sem tudott nyerni: utolsó adogatását négy ki nem kényszerített hibával veszítette el. 

Halep - aki az idény első Grand Slam-tornáján, Melbourne-ben is finalista volt - pályafutása negyedik GS-döntőjére készülhet, nyernie még egyszer sem sikerült.

Ellenfele biztosan amerikai teniszező lesz, ugyanis a második elődöntőben a US Open tavalyi győztese, Sloane Stephens és az ottani vesztes, Madison Keys találkozik.


2018.06.07. 17:14 Takács Márton:

Halep a döntőben, pályafutása során már harmadszorra.


2018.06.07. 15:53 Takács Márton:

Halep 6:1-es első szettel nyitott


2018.06.07. 15:16 Takács Márton:

Az Eurosport 1-en már megy a Halep-Muguruza elődöntő


2018.06.07. 14:52 Takács Márton:

Del Potro 2009 után ismét elődöntős a Roland Garroson.


2018.06.07. 14:16 Takács Márton:

Del Potro vezet 2-1-re Cilic ellen.


2018.06.07. 13:58 Takács Márton:

Nadal az elődöntőben.


2018.06.07. 13:39 Takács Márton:

Cilic 7:5-tel egyenlített.


2018.06.07. 13:03 Takács Márton:

Nadal 6:2-re nyerte a harmadik játszmát.


2018.06.07. 12:19 Takács Márton:

Nadalé a második szett.


2018.06.07. 12:17 Takács Márton:

Del Potro behúzta a tie-breaket.


2018.06.07. 11:03 Takács Márton:

Az Eurosport mai közvetítése terve:


2018.06.07. 10:46 Takács Márton:

Az idei meglepetésembernek, Cecchinatónak a zseniális Safin volt az egyik hőse fiatalon


2018.06.07. 10:43 Takács Márton:

A mai menetrend.

Először a szerdán félbeszakadt férfi negyeddöntőket fejezik be Párizsban, aztán jönnek a női elődöntők.


2018.06.07. 10:01 Takács Márton:

Valkusz vs. Cecchinato


Egy magyar tehetség megállíthatta volna a Roland Garros idei hősét | Hosszabbítás

Bárhogy is alakuljanak a még le nem játszott negyeddöntők Párizsban, az idei torna egyik legnagyobb meglepetése a férfiaknál a négy közé jutó Marco Cecchinato lesz. Az biztos mindenkinek a könyökén jön ki, hogy a budapesti tornagyőzelme nélkül aligha jutott volna el idáig az olasz, de vajon mit gondol róla Valkusz Máté, aki egyetlen labdára volt attól, hogy szettet nyerjen ellene?


2018.06.07. 10:00 Takács Márton:

A szerdai játéknap összefoglalója:

Sharapovát leradírozta Muguruza, Nadalnak nagy szüksége volt az esőre | Hosszabbítás

A tizenegyedik játéknap főszereplői a Sharapovát könnyedén megverő Muguruza, a Kerbert három szettben búcsúztató Halep, a címvédő Nadalt megrettentő Schwartzman és a végül mindezt elmosó eső volt. A férfi negyeddöntők félbeszakadtak, az első helyen kiemelt Babos Tímea-Kristina Mladenovic páros pedig búcsúzott. Összefoglalónk. Nem sikerült a páros elődöntőbe jutás Babos Timinek és Kristina Mladenovicnak a Roland Garroson.


Hozzászólások