Salakblog - "A legszebb dolog az életben, amikor örömödben sírhatsz a szüleid karjaiban" - emlékszik vissza a Garros 1983-as bajnoka
"A legszebb dolog az életben, amikor örömödben sírhatsz a szüleid karjaiban" - emlékszik vissza a Garros 1983-as bajnoka
Fotó: Europress/AFP

"A legszebb dolog az életben, amikor örömödben sírhatsz a szüleid karjaiban" - emlékszik vissza a Garros 1983-as bajnoka

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/08/08 10:25
Yannick Noah, a Roland Garros 1983-as bajnoka volt a vendége a The Tennis Podcast  adásának néhány héttel ezelőtt. A kapitányként háromszoros Davis-kupa győztes francia közel másfél órán keresztül mesélt rendkívül szórakoztató történeteket a pályafutása legemlékezetesebb pillanatairól. Kétrészes írásunkban ezekből a sztorikból válogatunk. 

Noah a beszélgetés során a könnyed, szellemes énje mellett megmutatta személyisége mély és érzékeny oldalát is. Az idén 60 éves legenda felidézte a gyerekkorát, és mesélt a példaképéről, aki nélkül valószínűleg nem lett volna belőle az, aki.

"Yannick, remélem, egy nap találkozunk majd Wimbledonban!"

Bár Franciaországban született, három éves korától Kamerunban élt a szüleivel. Ahogy mesélte, arrafelé kiváltságnak számított, ha valaki teniszezhetett, hisz mindössze kilenc pálya volt az egész országban. El lehet képzelni, mekkora esemény volt, amikor egy neves amerikai küldöttség afrikai túrája során útba ejtette Kamerunt is. 

"Hallottam, hogy Arthur Ashe, Charlie Pasarell és még néhányan eljönnek a klubunkba. Ashe volt a hősöm, a példaképem, és én játszhattam vele. Tetszett neki, amit látott, én pedig teljesen odavoltam. Nekem adta az ütőjét, ami azért volt nagy dolog, mert a szüleimnek akkoriban nem futotta saját ütőre. Egy álmom vált valóra. Találkoztunk, ütögettünk, aláírta az őt ábrázoló poszteremet is ezzel a szöveggel: 'Yannick, remélem, egy nap találkozunk majd Wimbledonban!' "

Nem csak ütőből volt kevés, labdáknak is eléggé híján voltak a srácok. Noah-nak volt egy sajátja, amire ráírta, hogy 'A. Ashe'. Ebből mindenki tudta, hogy az az övé, így nem nyúlhatta le senki. 

Az amerikai legenda támogatásának azonban ekkor még korántsem volt vége. Elment Párizsba, beszélt a francia szövetség akkori elnökével, Philippe Chatrier-vel. Elmondta, hogy van egy ügyes srác egy francia nyelvű afrikai országban, Kamerunban. Noah hamarosan ösztöndíjat kapott és néhány évig Nizzában teniszezett. 

"Valahogy mindig ott volt a közelemben és segített. Kilenc évvel azután, hogy először találkoztunk, szabadkártyát kértem és kaptam Wimbledonba, ahol párosoztunk... Ez egy olyan szép történet, amelyre nagyon szívesen emlékszem vissza."

Noah élete első Super Series-tornáját Richmondban nyerte, abban a városban, ahol Ashe született.

"Az elődöntőt Roscoe Tanner ellen vívtam. Még a meccs előtt szóltak, hogy ha nyerek, Ashe iderepül és kijön a döntőre. Megvertem Tannert, aztán a döntőben Ivan Lendlt is. Ashe tényleg ott volt, és ő adta át a trófeát. Ez egy nagyon különleges pillanat volt a számomra."

ashe.jpgArthur AsheFotó: Europress/AFP

"Légy hasznos!"

Noah számára Ashe nem csak a tenisze miatt volt fontos. Sőt, talán úgy pontos, hogy elsősorban nem a tenisze, hanem polgárjogi küzdelmei miatt tekintette őt példaképének. 

"Amolyan nagy tesó vagy nagybácsi volt ő a számomra. Akárhová mentem, tisztelet fogadott, mert tudták, hogy az ő felfedezettje vagyok. Azt pedig gondolom, nem kell mondanom, hogy neki mekkora respektje volt, pedig egy csendes, introvertált ember volt, akinek persze jó humora volt."

"Rendkívül komolyan vette a társadalmi szerepvállalást, ami új dimenziókat nyitott meg előttem, új látásmódot adott nekem. Azt tanította, hogy legyek hasznos. Persze fontosak a győzelmek, pénzre is szükség van, de azt képviselte, hogy tenni kell valami jót a világért. Mindez hihetetlen inspirációt jelentett a számomra."

Ashe annyira szívén viselte Noah sorsát, hogy már ekkor kérte őt, hogy gondoljon a pályafutása utáni időszakra is. 

"Aggódott értem, mert egy igazi partiarc voltam. Mindig kérdezte, hogy mit akarok majd csinálni. Hogy edző akarok-e lenni, vagy valami más. Én mondtam, hogy engem a zene érdekel. Ő erre azt felelte, hogy az a lényeg, hogy olyannal foglalkozzak, amit szeretek. Azóta is zenélek, szóval ez egy jó tanács volt, bejött a dolog."

"Lendl ellen majdnem elment a Garros"

1982-ben negyeddöntős volt a Garroson, egy évvel később azonban már mindennél jobban akarta a győzelmet. Úgy érezte, bármit megtenne érte. Fel is kérte Patrice Hagelauert edzőjének.

"Monte-Carlóban indult a salakszezon. Az elődöntőig minden simán ment, ott, a már a pályafutása végén járó Manuel Orantes várt rám. Könnyű meccsnek ígérkezett. Hívtak bulizni persze, Monaco, naná. Először nem akartam, de rábeszéltek. Másnap meg kikaptam, mert iszonyú fáradt voltam. Patrice meg közölte, hogy ha így állok hozzá, ő csak a haverom akar lenni, de az edzőm nem. Onnantól kezdve úgy dolgoztam, mint a kisangyal." 

Madridban és Hamburgban is tornát nyert, úgy érkezett Párizsba. A negyeddöntőig nem akadt gondja, ott azonban Lendl várt rá. 

"Szerettem ellene teniszezni. Együtt nőttünk fel tulajdonképpen, mindig felspannolt, ha ellene játszhattam, és jól is ment mindig. Hoztam is az első két szettet, a harmadikban úgy tűnt, meg is adja magát. Fogadóként volt két meccslabdám. Szokásától eltérően azonban mindkétszer feljött a hálóhoz, és röptével rendezte le a pontokat." 

noah2.jpgFotó: Europress/AFP

"Elment két meccslabdám, feszült lettem, lement a roló, teljesen összezavarodtam. A negyedik szett eleje is gatya volt, 0:40-nel indítottam adogatóként. Ott valahogy összeszedtem magam, hoztam a gémet, és utána 6:0-ra a negyedik szettet, és így a meccset is. De közel voltam ahhoz, hogy összeomoljak. Lendl ellen majdnem elment a Garros."
"Azt álmodtam, kikaptam a döntőben"

Jött az elődöntő, de nem a mindig veszélyes Jimmy Connors jött szembe, hanem az élete meccsével őt legyőző Christophe Roger-Vasselin. Honfitársa mindent kiadott az amerikai ellen, így Noah könnyedén behúzta a találkozót, következhetett a döntő és Mats Wilander

"Megálmodtam a döntőt. Első szett Matsé, a második és a harmadik az enyém, a negyedik megint Matsé. Az ötödiket elbukom, összeomlok, sírok. Iszonyatosan intenzív álom volt, frankón, mintha megtörtént volna. Közben pedig aludtam nyolc órát. Reggel brutál fáradtan ébredek abban a tudatban, hogy hétfő van, hogy túl vagyunk a döntőn, amit elvesztettem."

"Apám kérdi, hogy aludtam, készen állok-e, meg ilyesmi. Hirtelen rádöbbentem, hogy még előttünk a döntő, még nincs lefutva semmi. Úgy éltem meg, hogy kaptam egy második esélyt. Kicsit felszabadultam."

Tudta, hogy élete meccse lesz. Mindenki ott ült a nézőtéren, aki számított. Elképesztő volt a hangulat, tökéletes az időjárás: verőfényes napsütés, kellemes meleg, ami kedvezett az ő támadóteniszének. 

"Ami teljesen meglepő volt, hogy imádkoztam, mielőtt felmentünk a pályára, pedig sosem szoktam. Ezek után egy egészen különleges, spirituális érzés kerített hatalmába. Azt éreztem, hogy inkább meghalnék, mint hogy a trófea nélkül jöjjek le a pályáról. Hihetetlen volt. Aznap mindent sikerült kiadnom magamból, száz százalékosan jelen tudtam lenni a pályán. Ez sem azelőtt, sem azóta nem fordult velem elő."

noah3.jpgFotó: Europress/AFP

"A legnagyobb dolog az életben, örömödben sírni a szüleid karjaiban"

Miután beütötte a meccslabdát, Noah látta, hogy az édesapja ugrál a lelátón. Üvölti, hogy 'Megnyertük!', és közben sír, potyognak a könnyei. 

"Mentem fel a szüleimhez. Az a mondat, hogy 'Szeretlek!', nagyon régen hangzott már el köztünk. Tudtuk persze, éreztük, de gyerekkorom óta nem mondtuk ki. De ekkor kimondtuk. Óriási érzelmek voltak jelen. Erős és tiszta érzelmek. Ritkán van alkalma az embernek örömében sírni a szülei karjaiban. Sajnos a szomorúság miatt inkább. A legjobb, hogy mindez megvan kazettán, és meg tudtam mutatni a gyerekeimnek."

"Ami még jó, hogy amikor a fiam először lett bajnok az NCAA-ben a Florida Gatorsszel, rögtön odaszaladt hozzám, és megölelt."

Saját bevallása szerint ezután már nem volt meg benne az extra tűz, hogy további Grand Slameket nyerjen. Dolgozott keményen, de a mindenáron győzni akarás már hiányzott. Valószínűleg azért, mert pont azt a majort nyerte meg, amelyet a leginkább szeretett volna. Az otthonit, Párizsban. 

(Folytatjuk!)

Hozzászólások