Salakblog - Ők ketten
Ők ketten
Fotó: Europress/AFP

Ők ketten

Szántó PetraSzántó Petra
2014/06/05 22:48

Miután az első három kiemelt búcsúzott az első három fordulóban, minden figyelem erre a két lányra irányult. Egyikre azért, mert már mindent megnyert, és az elmúlt két év alapján toronymagas favoritnak számított, a másikra azért, mert ő maradt a legmagasabban rangsorolt játékos, és bár még sosem játszott Grand Slam döntőt, tudtuk, hogy előbb-utóbb fog.

Ők megbirkóztak a nyomással, elviselték az esélyesség terhét, legyőzték a könnyebb és nehezebb ellenfeleket, és eljutottak odáig, annak ellenére is, hogy mindannyian elvártuk tőlük. Vagy éppen azért.

A döntő előtti étvágygerjesztőként itt van 10 érdekesség, amit a WTA gyűjtött össze a finalistákról.

1. Maria Sharapova életében először fordított meg szetthátrányból elődöntőt, miután megverte Eugenie Bouchard-t 4/6 7/5 6/2-re. Gondoltátok volna?

2. Tizenhét éve nem fordult elő, hogy valaki élete első Grand Slam döntőjét szettveszteség nélkül érte el, most Simona Halepnek sikerült. Utoljára Martina Hingis csinálta ezt meg az 1997-es Ausztrál Openen (aztán a döntőt is két szettben nyerte).

3. Maria Sharapova egészen biztosan feljön a hatodik helyre a világranglistán hétfőn. Ha meg is nyeri a finálét, ötödik lesz. Ez most még nem hangzik túl átütően, ám ne felejtsük el, hogy mostantól kezdve egyetlen (!) meccset kell megvédenie egész szezonban! (Tavaly Wimbledonban nyert még egy meccset, aztán veszített Cincinnatiben, többet viszont nem játszott.)

4. Simona Halep jövő hétfőtől harmadik lesz a világranglistán, akár veszít, akár nyer. Már az ötödik hellyel is ő lett minden idők legjobb román teniszezője, ha a ranglistát nézzük. Egy évvel ezelőtt ilyenkor az 57. helyen állt.

5. Aki nyeri a szombati döntőt, az veszi át a vezetést a világbajnoki pontversenyben.

6. Ha Maria Sharapova megnyeri a finálét, ő lesz minden idők második legtöbb pénzdíját összegyűjtő női teniszezője, megelőzve Venus Williamst. Az első helyen, nem meglepő módon, Serena áll.

7. Maria Sharapovának hatalmas fölénye van Simona Haleppel szemben, ami a Grand Slam döntőket illeti. De számít ez? Az orosznak ez lesz a kilencedik GS fináléja. Az előző nyolcból négyet megnyert, de van négy elbukott fináléja is. Utóbbiak közül kettőt olyan játékos ellen veszített el, aki élete első GS döntőjét játszotta (2011 Wimbledon – Kvitova, 2012 Ausztrál Open – Azarenka).

8. Maria Sharapova lehet a 12. női teniszező, akinek legalább öt Grand Slam trófeája van. Egy újabb párizsi serleggel beérheti Martina Hingist. Az aktív teniszezők közül csak a Williams testvérek állnak előtte.

9. Egyelőre egyetlen olyan teniszező van (férfi vagy nő), aki úgy Grand Slam bajnok, hogy az 1990-es években született. A 2011-es wimbledoni bajnok Petra Kvitovához csatlakozhat az 1991-es születésű Halep.

10. Maria Sharapova még sosem kapott ki Simona Haleptől. Az első két meccsük azonban 2012-ben volt, amikor Halep még sehol sem tartott. Azóta idén találkoztak a madridi fináléban, ott az első szettet a román lány nyerte.

Hozzászólások