Salakblog - Novak Djokovic is elkapta a koronavírust
Novak Djokovic is elkapta a koronavírust
Fotó: Europress/AFP

Novak Djokovic is elkapta a koronavírust

Németh DánielNémeth Dániel
2020/06/23 14:58
Novak Djokovic kedden közleményt adott ki, melyben megerősítette, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. A világelső teniszező felesége, Jelena is megfertőződött, a gyerekek tesztje viszont negatív lett. 

Djokovic volt az egyik szervezője az Adria Tour nevű jótékonysági bemutatóversenynek, amelyet balkáni országokban rendeztek, többnyire helyi játékosokkal.

Az esemény első, belgrádi állomását probléma nélkül lebonyolították, Zadarban azonban kénytelenek voltak lefújni a döntőt, miután az eseménytől betegség miatt visszalépő Grigor Dimitrov pozitív koronavírus-tesztet produkált. Ezt követően a legtöbb játékost rögtön tesztelték, és kiderült, hogy Borna Coric is megbetegedett.

A világelső előbb Belgrádba utazott, és csak utána esett át a vizsgálaton. Kedden kiderült, hogy elkapta a vírust, és a felesége, Jelena tesztje is pozitív lett. A szerb sajtó szerint egyelőre nem mutatják a betegség tüneteit.

"Miután hazatértünk, elvégeztettük a teszteket. Az eredmény pozitív lett, csakúgy, mint Jelenáé, a gyerekeké viszont negatív. Az elmúlt egy hónapban mindent tiszta szívből és őszinte szándékkal tettünk. A versenynek az egységesítés volt a célja, hogy megmutassuk a szolidaritás és az együttérzés fontosságát a régióban."

"Úgy terveztük meg a Tourt, hogy a rutinos és feltörekvő kelet-európai játékosok egyaránt haszonélvezői lehessenek a szervezett játéknak, amíg a Covid-19 miatt a különböző események felfüggesztésre kerültek. Mindez egy filantróp gondolatból fogant, hogy pénzt gyűjtsünk azoknak, akiknek szükségük van rá."

"Azt követően szerveztük meg a versenyt, hogy a vírus gyengülni kezdett, és úgy hittük, hogy adottak a Tour megrendezéséhez a feltételek. Sajnos a vírus még mindig jelen van, ez az új realitás, és még mindig tanuljuk a módjait, hogyan éljünk ezzel együtt."

"Remélem, hogy idővel megnyugszanak a dolog, és folytathatjuk az életünket a megszokott kerékvágás szerint. Nagyon sajnálok mindenkit, aki elkapta a vírust. Remélem, hogy senkinél sem lépnek fel komplikációk, és mindenki felgyógyul. A következő 14 napban karanténban leszek, és ötnaponta megismételjük a tesztet" - írta a világelső.

Hozzászólások