Salakblog - Novak Djokovic kezét eddig fogta a Jóisten, de most úgy fest, elengedte
Novak Djokovic kezét eddig fogta a Jóisten, de most úgy fest, elengedte
Fotó: Europress/AFP

Novak Djokovic kezét eddig fogta a Jóisten, de most úgy fest, elengedte

Szabó GáborSzabó Gábor
2020/06/22 15:10
Először is szögezzük le, Novak Djokovicék az Adria Tour első két állomásán, Belgrádban és Zadarban semmiféle törvényt nem sértettek meg. Betartották az adott ország járványügyi előírásait, és ha Novak Djokovic nem Novak Djokovic lenne, akkor legfeljebb a hatóságoknak lehetne felróni, hogy miként játszhatott az a Grigor Dimitrov a Touron, aki egyenest az Egyesült Államokból repült Belgrádba, és egy napot sem töltött karanténban.
Ehelyett focizott (!) a többiekkel, ölelkeztek a gólok után, majd zsúfolt lelátók előtt teniszeztek picit, pacsiztak a végén, ahogyan szoktak, buliztak, majd félmeztelenül táncoltak a végén a klubházban.

Egészen addig, amíg tegnap este immáron Zadarban ki nem derült, hogy Grigor Dimitrov fertőzött, mindössze morális kérdés volt mindez. Morális kérdés volt, hogy Djokovicék illendően viselkedtek-e ezekben a vészterhes időkben. Sokan úgy gondolták, hogy kicsit talán ízléstelen volt az egész, kicsit talán túlzás, egy világjárvány közepén ennyire talán nem kellett volna elengedniük magukat a fiúknak, nem kellett volna úgy csinálniuk, mintha mi sem történt volna az elmúlt hónapokban. Mások viszont örültek annak, hogy végre láttak egy olyan tenisztornát, amit simán el lehetett volna adni akár egy járvány előtti bemutatótornának is, és úgy lehetett csinálni, mintha mi sem történt volna az utóbbi időben.

Azzal, hogy akadnak még a világnak olyan részei, ahol tombol a járvány, azzal, hogy még Európában is vannak országok, ahol elképzelhetetlen lett volna egy ilyen rendezvény, mert még szigorúak az előírások, azzal Novak Djokovicék látványosan nem foglalkoztak. 

Talán csak a rengeteg negatív komment hatására, melyek az Insta-posztjaikra érkeztek, esett le nekik, hogy picit talán elrúghatták a pettyest. Töröltek is jó néhányat, de innen már nem volt megállás. Dimitrov ezen a hétvégén Zadarban már csak egy meccset játszott és kikapott fél óra alatt, tegnap este pedig bejelentették, hogy Covid-fertőzött, és végül a tornadöntőt sem rendezték meg Nole és Rublev között. Azt, hogy megtartják a finálét, majd azután jelentik be Dimitrov fertőzöttségét, már nem merték bevállalni.

Szögezzük le még egyszer, törvénysértés Belgrádban biztosan nem történt, Zadarban is csak akkor, ha Dimitrovnál már pénteken jelentkeztek a tünetek, esetleg már akkor tudott volt, hogy fertőzött. Ez azonban szinte kizárható, az egyetlen meccsén, amit lejátszott szombaton Zadarban, nem nagyon látszott, hogy beteg lenne, a másodikra pedig már ki sem állt, hanem hazarepült Monacóba. Ellenben az a Borna Coric, akitől kikapott szombaton, ma délelőtt bejelentette, hogy maga is fertőzött, ami nyilván tovább súlyosbítja a helyzetet.  

Tegnap este nem pusztán annyi történt, hogy egy világsztárról kiderült, hogy vírusfertőzött. Ilyen már több sportolóval előfordult. Tegnap este zárójelbe került minden, amit a múlt héten bejelentettek, zárójelbe került mindaz, ahogyan az ATP Tour újrakezdését tervezték. És nem azért került zárójelbe, mert egy játékos beteg lett, vagy kettő, mert ez könnyen előfordulhatott bárhol, bármikor, akkor is, ha betartják a legszigorúbb előírásokat. 

Azért került minden zárójelbe, mert a játékosok egy olyan rendezvényen lettek betegek, ahol látványosan tettek a nemzetközi standardokra, látványosan tettek azokra a normákra, amiben a világ az elmúlt három hónapban konszenzusra jutott. És ezt a rendezvényt az ATP játékostanácsának elnöke, a világ pillanatnyilag legjobb teniszezője jegyezte.

A tenisz világsportág. Világsportág, akárhol játszod is. Nem lehet azt üzenni, hogy a világ ugyan rossz, de nálunk minden a legnagyobb rendben. Ehhez egyszerűen túl sok helyről érkeznek a résztvevők, túl sokfelé járnak a játékosok a világban. Azzal, hogy Novak Djokovic minderről nem vett tudomást, sajnos lehet, hogy tönkretett mindent, amiért oly sokan, oly sokat dolgoztak az elmúlt hónapokban. És nagyon könnyen lehet, hogy amiatt, ami az Adria Touron történt, nem látunk igazi teniszt még vagy egy jó fél évig. 

Ha nem tovább.

Hozzászólások