Salakblog - Nem fizikálisan becsültük alá Rafael Nadalt, hanem mentálisan
Nem fizikálisan becsültük alá Rafael Nadalt, hanem mentálisan
Fotó: Europress/AFP

Nem fizikálisan becsültük alá Rafael Nadalt, hanem mentálisan

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/11/20 17:29
Évekkel ezelőtt sokan azt gondoltuk, hogy Rafael Nadal ekkorra már rég befejezi aktív pályafutását. Ehhez képest ott tartunk, hogy 2019-ben ő lett minden idők legidősebb év végi világelsője. Ráadásul 2017 után idén már másodszor. 

"A teste benyújtja majd a számlát mindazért, amit Rafa művel vele" - mondta Andre Agassi 2005-ben, az akkor 19 éves Rafael Nadalról.

Időközben eltelt másfél évtized, és most úgy tűnhet, Agassi eléggé mellélőtt a fönti gondolattal. Akkoriban azonban sokan vélekedtek úgy, ahogy az amerikai, ráadásul egy ideig úgy tűnt, Nadal mindent meg is tesz azért, hogy igazat adjon neki. Aztán jött egyik szezon a másik után, melyekkel Rafa egyre egyértelműbben bizonyította, hogy Agassi mekkorát tévedett.

A spanyol az első komoly csapást 2013-ban mérte az amerikai fönt idézett mondatára. Hat hónap kihagyás után ugyanis visszatért, behúzott két Grand Slamet és ő lett a szezon végi No. 1. Aztán 2017-ben, amikor Rafa 31 évesen először lett a tenisz történetének legidősebb világelsője, már egyértelmű volt, hogy Agassi alaposan mellétrafált. Persze nem csak ő, vele együtt sokan mások is.

Most, 2019-ben, amikor Nadal 33 évesen ismét elsőként zárta a szezont már csak mosolygunk az amerikai szavain. A spanyol összességében már az ötödik alkalommal végzett a rangsor élén, amivel ebben az összevetésben beérte a másik két nagyot, Roger Federert és Novak Djokovicot. Rafa tehát továbbra is nyeri a GS-eket és nem tűnik úgy, hogy lassítana. A Garroson 12 címnél tart, és valószínűleg komoly hiba volna arra fogadni, hogy ehhez nem tesz hozzá még néhányat.

Legyünk persze korrektek Agassival szemben. Nadalnak már szinte mindene megsérült, ami megsérülhetett, a legtöbb testrésze nem is egyszer. A térde, a lábfeje, a csuklója, a combközelítője, a hasfala, a könyöke. Jó néhány majort is ki kellett hagynia azért, mert nem volt egészséges. Az idén Indian Wellsben, amikor térdsérülés miatt vissza kellett lépnie a Federer elleni elődöntőtől rettentően el volt keseredve. Annyira, hogy a szavaiból szinte azt lehetett kivenni, hogy a sorozatos nehézségek miatt már nem is biztos, hogy folytatni akarja. 

rn1.jpg Fotó: Europress/AFP

De persze folytatja, egy egyre okosabban összeállított versenynaptárt követve. Az ATP Finals volt idén a 17. tornája, miközben a világbajnok Stefanos Tsitsipas már a 28. versenyén lépett pályára Londonban. 

Bár továbbra is meglehetősen fizikális a tenisze, rengeteg dolgon változtatott az évek során. Már jó ideje igyekszik rövidíteni a labdameneteket, sokkal hatékonyabb a szervája, mint pályafutása elején, jobban röptézik és a fonákja is kifejezetten nagy fegyverré vált. Mindeközben persze a szenvedély, az intenzitás mit sem csökkent. 

A vb elején, miután simán kikapott Alexander Zverevtől sokan talán azt gondolták, jó, ha egyáltalán szettet tud majd fogni a két hátralévő meccsén. Ehhez képest pénteken már két győzelemmel állt, megszerezte az év végi világelsőséget, és nem múlott sokon az elődöntőbe jutása sem. A közönség állva ünnepelte őt. Rafa ugyanis visszatért. Megint.

Vajon mi hajtja őt előre? Bizonyosan motiválja őt az a Grand Slam-verseny, mely közte Djokovic és Federer között van. Ők nyerték a legutóbbi 12 majort, mindhárman ötször végeztek a szezonvégi ATP-rangsor élén, és ha a GS-győzelmeikhez hozzáadjuk a vb-címeiket és az 1000-es trófeáikat is, akkor szinte egálra állnak a nagy győzelmek tekintetében. Djokovicnak van 55, míg Nadalnak és Federernek 54. 

A GOAT-verseny tehát bizonyára űzi őt előre, de van itt valami más is. A Daniil Medvedev elleni döntő szett 1:5-ről való fordítását követően mondott valamit, amire érdemes odafigyelni. A meccs után megkérdezték tőle, hogy ez a győzelem egyfajta üzenet volt-e a fiatalok számára arról, hogy soha nem szabad föladni és harcolni kell az utolsó pontig.

rn2.jpg Fotó: Europress/AFP

Nadal őszintén válaszolt. Elmondta, hogy 1:5-nél szinte biztos volt benne, hogy ki fog kapni. Hozzátette, hogy minden játékos, aki véghezvisz egy nagy fordítást legbelül tudja, hogy nem azért kezdett el jobban játszani, mert fenntartotta az intenzitást, hanem mert azt hitte, a meccsnek már vége, amitől aztán kilazult és felszabadult. Rafa számára a legfontosabb üzenet az volt, hogy elfogadta az elkerülhetetlent. Elfogadta, hogy ő most bizony ki fog kapni. 

"Persze ott kell lenni, és küzdeni kell, de véleményem szerint a legfontosabb az, hogy ne törd össze az ütőd 1:5-nél. Hogy ne kelj ki magadból, ne veszítsd el a fejed, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd. Csak maradj pozitív, legyél ott a pályán, és fogadd el, hogy az ellenfeled egy kicsit jobban játszik mint te. Fogadd el, hogy abban a pillanatban nem vagy elég jó. A frusztráció gyakran abból jön, hogy azt gondolod, túl jó vagy, és nem fogadod el a hibákat, amiket elkövetsz. Ez az én példám, én mindössze csak ennyit próbálok nektek elmondani, srácok. Ne higgyétek el, hogy túl jók vagytok. Fogadjátok el a hibákat, mert mindenki hibázik. És a hibák után tovább kell mennetek. Ez az egyetlen út."

"Elfogadni, hogy nem vagy elég jó." Szó se róla, nem épp ezeket a szavakat tanítják a sportolópalántáknak már a legelső naptól fogva. Épp az ellenkezőjét. Hogy hinniük kell benne, hogy jók és le tudják győzni az ellenfelüket. Ezt alátámasztandó másról sem hallunk, mint a győztes mentalitásról, a bajnoki egóról és arroganciáról, és a legnagyobbakat körülvevő auráról, melyet a bennük meglévő legyőzhetetlenség érzése épít föl.

Nadal mást ajánl. Egy reálisabb, de legalább olyan hatékony utat. Ahelyett, hogy kizárná a vereség lehetőségét, elfogadja azt, sőt, mondhatjuk úgy is, szívesen fogadja, még talán magába is engedi. Ahelyett, hogy kiválónak, feljebbvalónak gondolná magát, elfogadja, hogy esendő, hogy végtelenül emberi. Olyasvalaki, aki időnkét meccset veszít.

Rafael Nadal, az ember, akit már megint nem lehetett megverni, immáron sokadszor | Hosszabbítás

Nem sokkal azután, hogy Rafael Nadal iszonyatosan nagy küzdelemben megnyerte a US Open döntőjét Daniil Medvedev ellen, végtelenül kimerülten, mégis nyugodtan ült a székében. Bámulta az Arthur Ashe Stadionban kihelyezett óriáskivetítőt, melyen a korábbi 18 Grand Slam-győzelmének képei futottak. Ahogy a tiszteletére készített összeállítás véget ért, előredőlt, a fejét leszegte és a combjára könyökölt.

Ez a sztoikus filozófia nem mindig válik a javára. Volt, hogy a kétségei, a bizonytalansága becsapták őt, és így elvesztett olyan meccseket, amelyeket akár meg is nyerhetett volna. Hosszútávon azonban ennek a mentalitásnak mégiscsak köze van ahhoz, hogy ő még mindig a világ egyik legjobbja. Ez a hozzáállás segített neki oly sokszor visszajönni sérülésekből, hosszú kihagyások után, elbukott ötszettes GS-döntőket követően, vagy épp a 2015-2016-os két éves időszak után, amikor nem tudott majort nyerni. 

Agassi nem tévedett, ahogy mi sem tévedtünk, amikor Nadal fizikális korlátait megítéltük. Nem a testét becsültük ugyanis alá. Hanem a lelkét és a mentális erejét. 

tennis.com

Hozzászólások