Salakblog - Nagyobb-e Federer, Nadal és Djokovic, mint Sampras és Agassi volt?
Nagyobb-e Federer, Nadal és Djokovic, mint Sampras és Agassi volt?
Fotó: Europress/AFP

Nagyobb-e Federer, Nadal és Djokovic, mint Sampras és Agassi volt?

Szabó GáborSzabó Gábor
2020/05/03 10:05
Aki teniszt néz, és kellőképpen régóta néz teniszt, nem pedig Rogerrel vagy pedig még később kezdte, az egészen biztosan elgondolkodott már a címben feltett kérdésen. Vagy ha nem is tette, akkor Andre minapi 50. szülinapja talán eszébe juttatta. 

Szögezzük le gyorsan, Sampras és Agassi helyére jó néhány teniszező nevét be lehet még helyettesíteni, Lavertől, McEnroen át akár egészen Connorsig, vagy Borgig. És az is nyilvánvaló, hogy itt most nem számokról beszélgetünk majd, hiszen a 20, a 19, a 17 az nyilvánvalóan több mint a 14 vagy a 8, és több is lesz mindaddig, ameddig élünk.

Jó esély van azonban arra, hogy egyszer majd, amikor Federer, Nadal és Djokovic is befejezte, akkor a három táborból legalább kettő elkezd majd hinni abban, hogy a nagyság, a legnagyobbság kérdését talán mégsem lehet ennyire egyszerűen néhány számmal elintézni. 

Elkezd majd hinni abban, hogy nem feltétlen az a legnagyobb teniszező, aki a legtöbb Grand Slamet nyerte.

A tenisz furcsa játék, olyan mondatokat lehet leírni vele kapcsolatban, melyek aligha lennének értelmezhetőek bármely más sportág esetében. A legtöbbször a fejlődés ugyanis meglehetősen lineárisnak mondható, egészen egyszerűen fejlődik minden. Atlétikában arról beszélgetni, hogy mire menne Emil Zatopek Kenenisa Bekele ellen 10 000 méteren: butaság. Kapna tőle két kört. Fociban például a legtöbb, amit a régi nagyokról elmondhatunk, hogy Puskás vagy Pelé, ha ma születne, gyaníthatóan akkor is Puskás vagy Pelé lenne. Ám ettől még az akkori játékuk aligha állná meg a helyét manapság. Még alacsonyabb szinten sem.

Ha két kört nem is kapnának, mint Zatopek, de elszaladnának mellettük, vagy ha nem, felrúgnák őket a picsába.

Ezzel szemben a tenisz más. Ott nagyon sok minden változott, borításoktól az ütőkön át a húrozásig, ám vannak dolgok, melyek inkább csak változtak és nem biztos, hogy fejlődtek. Ezért aztán a kérdést nem csak úgy lehet feltenni, ahogyan a többi sportágban. Nem csak az az értelmes kérdés, hogy mire lenne képes Agassi Djokovic ellen akkor, ha Andre később születik mondjuk húsz évvel; itt azt is érdemes megvizsgálni, hogy mi lenne az eredmény akkor, ha néhány körülményt megváltoztatnánk.

Mire lenne képes a mai Nadal mondjuk Sampras ellen, mondjuk Wimbledonban? Ám nem a mai, hanem az akkori körülmények között? Ha akkora lenne a fű, mint mondjuk a '90-es években volt és olyanok lennének a labdák?

Az, hogy ma magasabb a fű, vagy lassabb a labda, ezáltal lassabb a játék Wimbledonban, az nem olyan, mint hogy a faütőt felváltották modernebbek, és nem is olyan, mint amikor '97-ben megjelent Guga Kuerten Párizsban a Luxilon húrjaival. Ez utóbbi kettő a sportág organikus fejlődésének része, sőt valószínűleg a két legjelentősebb mérföldkő a játék történetében, ám ezzel szemben az, hogy mekkora a fű Wimbledonban és milyen gyors a labda, az mindössze egy döntés kérdése. Azt nem lehet fejlődésnek nevezni, csak változtatásnak. Leszámítva talán a fűmag nemesítését, de ennyire mélyre azért most nem ásnék.

A lényeg az, hogy a legjobb Pete Sampras nem biztos, hogy esélytelen lenne Rafáék ellen az akkori körülmények között. 

Talán még úgy sem, ha Djokovicék vihetnék a mai ütőjüket a mai húrral, Pete meg hozná a jó öreg fekete - korabeli! - Willson Staff-ot. Ha viszont megfordítjuk a dolgot és azt vizsgáljuk, hogy mire menne Sampras az akkori játékával a mai körülmények között, akkor azt mondhatjuk, annyiszor kapna ki Djokovicéktól, ahányszor játszanak. Nem véletlen, hogy nem szerva-röptézik senki manapság. 

Mindennek az okoskodásnak egyetlen értelme van – amellett, hogy jópofa játék persze –, hogy belássuk: különböző korok különböző lehetőségeket rejtenek. Nem ildomos azt elvárni a régiektől, amit a maiak elértek. 

Laver nem játszhatott Grand Slam-tornán '63 és '68 között, mert már profi volt. '62-ben és '69-ben viszont megcsinálta a naptári Grand Slamet, és ha úgy nézzük, 11 Grand Slam-tornából, amin játszhatott, 9-et behúzott. Most akkor ő a nagyobb? A legnagyobb? Nem gondolnám. McEnroe '77 és '82 között el se ment Ausztráliába, ahol Connors is csak kétszer játszott hosszú karrierje alatt, Borg pedig csak egyszer. Akkor az még nem ment annyira könnyen, mint manapság, hiszen sokkal messzebb volt, és a jelentősége sem volt akkora, mint manapság. Most akkor ők emiatt gyengébbek lennének? Aligha.

Mint ahogyan azt sem gondolnám, hogy csak és kizárólag Rogerék érdeme lenne az, hogy ők jóval harmincon túl is versenyképesek. 

Az, hogy nem rokkannak bele a játékba, mint ahogyan Andre belerokkant egykoron. (Jó, tudom, Rafa határeset.) Az, hogy ma jóval hosszabb egy sportolói életpálya, az köszönhető a sporttudomány fejlődésének éppúgy, mint annak, hogy az ütők, amivel játszanak, jóval kíméletesebbek. Ahogyan regenerálódni tudnak Federerék, úgy nem tudtak regenerálódni Samprasék, Connorsék pedig pláne nem. És mindezez gyaníthatóan a kiegyensúlyozottságukban is benne van. Mint ahogyan az is, hogy manapság nincsen olyan rettenetesen nagy különbség a különböző felületek között. Ma a fű lassabb, a salak picit gyorsabb, a keménypályák pedig egyformábbak, mint régen. 

És ha az összképet nézzük, ha csak a számokat vizsgáljuk, ez a kiegyensúlyozottság a kulcs. E miatt gondolja mindenki, hogy ők hárman a valaha volt legnagyobbak. Emiatt a kiegyensúlyozottság miatt olyanok elsősorban azok a számok, amilyenek, emiatt 20 a 20, 17 a 17. Ha a tenisztudást nézzük, minden kornak megvolt a maga Federerje, Nadalja, Djokovica, nem abban van a különbség, hogy ők mennyivel tudnak többet egy átlag top 50-es teniszezőnél, mert gyaníthatóan pont annyival, mint amennyivel mondjuk Lendl tudott vagy Agassi. 

Csak ők, Nadalék sokkal stabilabbak. Azért, mert ma már lehetőség van ennyire stabilnak lenni. Megvan hozzá a háttér. 

Ez nem csökkenti mondjuk Djokovic érdemeit, sem Nadalét, sem Federerét persze, csak annyit jelent, hogy az összehasonlítás sántít legtöbbször. Leginkább azt hiszem, egyáltalán nincsen nagyon értelme a korokon átívelő összehasonlításnak. Minden érának megvoltak a nagyságai, de minden kornak megvannak/voltak a lehetőségei is. És ezek a lehetőségek nem ugyanazok.

Nagyon nem ugyanazok.

Hozzászólások