Salakblog - Nadal: "Meg kell találnom önmagam"
Nadal: "Meg kell találnom önmagam"
Fotó: Europress/AFP

Nadal: "Meg kell találnom önmagam"

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/04/23 13:09

Rafael Nadal nem szépített semmit azok után, hogy kikapott Fabio Fogninitől a monte-carlói torna elődöntőjében. A korábbi világelső, ahogy arról mi is beszámoltunk, nem kímélte önmagát, és elismerte, hogy ez volt karrierje egyik legrosszabb salakon lejátszott meccse. 

Ezt hétfőn is hangsúlyozta a sajtó képviselői előtt, ugyanakkor hozzátette, nincs vesztegetni való ideje, és az előtte álló feladatokra kell koncentrálnia. Jelesül arra, hogy a héten megpróbálja megvédeni címét Barcelonában.

"Ami történt, megtörtént, bármi is áll a háttérben" - mondta Nadal. "A jövőt nem ismerem, de vissza kell mennem dolgozni. A feladat az, hogy megtaláljam önmagam."

A 17-szeres Grand Slam-győztes, aki egy térdsérülésből felépülve tért vissza Monacóban, próbált pozitívan tekinteni az elmúlt hétre.

"Monte-Carlóban sikerült egyet előrelépnem ahhoz képest, ahol egy héttel korábban tartottam. Most pedig már túl vagyok egy könnyű edzésen itt, Barcelonában. Tettem, amit tennem kellett."

Rafa egyébként szerdán játssza majd első meccsét a héten. Az ellenfele Leonardo Mayer lesz, miután az argentin 6:3, 6:7, 7:5 arányban legyőzte Marius Copilt.

"Elmulasztottam egy kiváló lehetőséget, hogy igazán jól kezdjem a salakszezont" - folytatta Nadal. "De most itt egy újabb esély előttem. Szerdán már többet fogunk tudni a formámról. Ez egy nagyon különleges torna a számomra és a sportág számára egyaránt. Jön egy újabb reggel, egy újabb edzés, és meglátjuk, milyen állapotban leszek. Fizikálisan többé-kevésbé rendben vagyok."

"Döntős voltam Ausztráliában, elődöntőt játszottam Indian Wellsben, aztán a múlt héten megint. Nem rossz ez, hisz harmadik vagyok az idei ranglistán, de sajnos több problémám van, mint amennyit szerettem volna."

Nadal azt mondja, az ismétlődő sérülések miatt képtelen igazán formába lendülni.

"Meg kell találnom önmagam. Az elmúlt másfél évben túl sok olyan periódus volt, amikor nem játszhattam. Olyan volt az elmúlt időszak, mint egy hullámvasút. Amikor ez történik, nehéz megtalálni a ritmust. És sajnos annyira sokszor volt mostanában ilyen, hogy a jó időszakokat szinte el is felejti az ember."

"Remélem, készen állok végre arra, hogy jól játsszam. Ha nem itt, akkor Madridban, ha ott sem, akkor Rómában, vagy a Roland Garroson." 

via

Hozzászólások