Salakblog - Nadal is csatlakozott az ATP-kupa és a Davis-kupa egyesítését javaslók táborához
Nadal is csatlakozott az ATP-kupa és a Davis-kupa egyesítését javaslók táborához
Fotó: Europress/AFP

Nadal is csatlakozott az ATP-kupa és a Davis-kupa egyesítését javaslók táborához

Németh DánielNémeth Dániel
2020/01/13 14:01
Vasárnap Szerbia győzelmével véget ért az első ATP-kupa, amely spanyol részről sem alakult rosszul, hiszen Rafael Nadalék a döntőig meneteltek. A világelső a versenyt követően elmondta, bár remek eseménynek tartja az ATP-kupát, nincs értelme rövid időn belül két csapatversenyt is megrendezni, ezért a sorozatot egyesíteni kellene a Davis-kupával.

A 19-szeres Grand Slam-bajnok a lazább csoportkört követően nagyot küzdött a tornán, pénteken a párossal együtt több mint négy órát töltött a pályán, majd az ausztrálok elleni elődöntőben is maratoni meccset játszott Alex de Minaurral. Vasárnap sor került az első igazi slágermeccsre is, a döntőbeli spanyol-szerb második egyes találkozója Nadal-Djokovic párharcot hozott, amely utóbbi győzelmével ért véget. Így Nadal két vereséggel zárta az ATP-kupát, ami azt jelenti, hogy megduplázta a válogatottbeli vesztes meccseinek számát.

Korábban az általa ötször megnyert Davis-kupában képviselhette Spanyolországot, a mérlege pedig egészen elképesztő, 29-1. Legutóbb 2019 novemberében, hazai környezetben segítette győzelemhez csapatát, már csak ezért sem meglepő, hogy az ATP-kupán is eredményesek voltak. Ez ugyanakkor felvet egy fontos kérdést, szükség van-e két nagyon hasonló, időben ráadásul egymáshoz közel lévő csapatversenyre. Nadal - több játékostársához hasonlóan - azon a véleményen van, hogy nincs.

000_1NN2U3.jpg Fotó: Europress/AFP

"Azt hiszem, ez egy remek torna, a véleményem viszont nem változott: olyan egyszerűen nem létezik, hogy egy hónapnyi különbséggel két világkupára is sor kerülhet" - fogalmazott a sajtótájékoztatón. "Ezt meg kell oldanunk, méghozzá úgy, hogy az ITF és az ATP köt egy szerződést, melyben megállapodik egy nagy csapatbajnokság létrehozásáról. Úgy gondolom, ez a nézőket is összezavarja, amire nincs szükség a sportunkban. Hogy mindezt elkerüljük, véleményem szerint kötelező megoldást találnunk."

Ez azért nem egyszerű, mert többféle érdekcsoport feszül egymásnak. Egyfelől a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF), amely a Davis-kupa rendezéséért felelős, valamint a szervezethez kapcsolódóan, a sorozat felfuttatását vállaló Kosmos nevű befektetési csoport. Ennek hátterében a Barcelona játékosa, Gerard Piqué áll, aki elkötelezett a Davis-kupa teljes átalakítása mellett, csoportja az ITF-fel kötött megállapodás értelmében 25 éven keresztül pumpálja a pénzt az eseménybe. Nehéz elképzelni, hogy egy év után módosítani szeretnének a terveken,

az pedig egyenesen kizárt, hogy az ITF belemenjen az 1900 óta létező Davis-kupa névleges beszántásába.

Látván, hogy mekkora érdeklődést generált az ATP-kupa - a hivatalos adatok szerint 220 ezer néző látogatott ki a meccsekre - az is váratlan húzás lenne, ha az ATP lemondana az ígéretesen induló brandről. Főleg, hogy van egy elég fontos ütőkártya a szervezet kezében: a versenynaptár. Az ATP-kupa sokkal jobban illeszthető a játékosok programjába, hiszen az Ausztrál Open előtt zömmel egyébként is az országban tartózkodnának, ráadásul ezen a tornán van fixen három meccsük a csoportkörös lebonyolítás miatt.

Djokovic támogatja, hogy legyen a nőknél is egy ATP-kupához hasonló csapatverseny | Hosszabbítás

Novak Djokovic úgy gondolja, a WTA Tour jól járna azzal, ha az idén bemutatkozó ATP-kupa mintájára létrehoznának egy női csapatversenyt, főleg, ha az a versenynaptár drasztikus átalakítása nélkül megvalósítható lenne. A szerb teniszező emellett azt is elmondta, bár szereti a csapatversenyeket, érdemes lenne összevonni az ATP- és a Davis-kupát egy nagy tornává.

Ezzel szemben a Davis-kupát az egyébként is hosszú szezon legvégén tartják, nem véletlenül lobbizik a Kosmos, hogy átkerüljön egy korábbi időpontra. "Meg kellene állapodnunk az ATP-vel, hogy szeptemberre vagy októberre kerüljön a torna, vagyis a US Opent követően" - nyilatkozta Piqué novemberben. Ebben a sávban viszont a Laver-kupával is számolni kell, aminek viszont meglehetősen erős a támogatottsága, hiszen a névadó Rod Laver mellett Roger Federer áll a projekt mögött. Arról nem is beszélve, hogy tavaly hivatalosan is bekerült az ATP programjába.

Nem Nadal az első, aki felvetette, hogy érdemes lenne egy nagy csapatversenyben gondolkozni, korábban Denis Shapovalov és Novak Djokovic is beszélt hasonlóról. Maga a megvalósítás azonban nehézkesnek látszik, talán nem véletlenül adott kitérő választ a világelső, amikor arról kérdezték, mikor kellene rendezni a szuperkupát. "Nem mondhatom el a véleményemet, mert ma még nem lenne értelme. Nem könnyű, hosszú párbeszédre van szükség" - mondta Nadal, aki tagja a Djokovic vezette játékostanácsnak, ahol biztosan fel fog merülni a kérdés.

via Ubitennis

Hozzászólások