Salakblog - Mi kell ahhoz, hogy Roger Federer jól szerepeljen a Roland Garroson?
Mi kell ahhoz, hogy Roger Federer jól szerepeljen a Roland Garroson?
Fotó: Europress/AFP

Mi kell ahhoz, hogy Roger Federer jól szerepeljen a Roland Garroson?

Németh DánielNémeth Dániel
2019/05/29 15:00
Visszatérése óta Roger Federer biztató mérkőzéseket játszott Madridban és Rómában, majd sikerrel vette a Roland Garros első fordulóját is, azzal kapcsolatban viszont még mindig csak találgatni tudunk, mekkora játékerőt képvisel salakon. Peter Bodo ESPN-en megjelent írása nyomán bemutatjuk azt az öt területet, ami leginkább meghatározhatja a svájci Roland Garros-szereplését. 

Roger Federernek a madridi tenisztorna harmadik fordulójában mérkőzéslabdát kellett hárítani a Gael Monfils elleni találkozón, ami nem mellesleg, a három évnyi kihagyás után csupán a második volt salakon. Federer utólag úgy emlékezett vissza, ez volt az a pont, amikor pániküzemmódba kapcsolt. Elhibázta az első szerváját, ezért aztán a második mögött rohant fel a hálóhoz, meglepve ezzel mindenkit - beleértve Monfilst is. Megnyerte a pontot és később a mérkőzést is.

Remekül szimbolizálta azt a fajta kockázatos, agresszív teniszt, ami miatt a hosszú kihagyás, a 37 éves kora és a félelmetes riválisok ellenére sokan a 2019-es Roland Garros esélyesei közé sorolják Federert. Aki - leginkább a 11-szeres bajnok Rafa Nadal dominanciája miatt - csak egyszer nyerte meg a tornát. Federer gyakran emlegeti, hogy a játékának korai éveit meghatározó borításon való játék puszta öröme és egyes városok iránti nosztalgia csábította vissza salakra. Állítja, nincsenek céljai, de ő azért nem az a fajta ember, aki megelégedne egy-két győzelemmel.


"Ez egy kicsikét ismeretlenről fog szólni" - magyarázta a svájci pénteki, még a tornát megelőző sajtótájékoztatóján. "Úgy érzem, jól teniszezek, de hogy ez elég-e, különösen az abszolút csúcskategóriás játékosok ellen? Magam sem tudom, hogy ez az én ütőmön múlik-e... De bízom abban, hogy sokáig jutok ezen a tornán, így lesz alkalmam játszani ezekkel a srácokkal."

Federer a Roland Garros főpróbájának tekinthető római tenisztornától visszalépett, egy nappal azt követően, hogy az egész napos esőszünet miatt egy játéknapon belül két mérkőzést kellett játszania. Pénteken már arról beszélt, megszűnt a lábában a korábban érzett fájdalom. "Mindig vannak apróságok, például Rómában is. Leginkább elővigyázatosságról volt szó. Biztosra akartam menni, hogy játszhassak a Roland Garroson" - tette hozzá Federer. De mit tudtunk meg az eddigi salakos játékáról? És mekkora esélye arra, hogy beleszól a küzdelmekbe a tornán?

Szerva

Közhely, de Federer szereplését a többieknél jobban meghatározza, mennyire hatékony a szervája. Noha ászok tekintetében viszonylag szerény számokkal rendelkezik, remekül variálja és helyezi adogatásait, így első szerváival állandó bizonytalanságban tartja ellenfeleit. Dominic Thiem, aki Madridban az elveszített első játszmát követően fordítani tudott Federer ellen a negyeddöntőben, alig győzte dicsérni az adogatásait. "Remekül szervált. Hatalmas problémáim voltak a ritörnökkel, egészen a harmadik szettig."


Csak három játékos - John Isner, Milos Raonic és Sam Querrey - rendelkezik hatékonyabb első szervával Federernél (80,3%), míg a meccsenkénti ászok tekintetében csak a 17. helyen áll a szezonban (8,3). Madridban, a negyeddöntős mérkőzés második szettjében azonban elpuskázta korai minibrék-előnyét, és az első szettlabdát is Thiemnek ajándékozta, amikor nem ütötte be első szerváját. Az utolsó pontnál sem bizonyult elég hatékonynak, így az osztrák 13-11 arányban megnyerte a rövidítést. Két meccslabdát hagyott kihasználatlanul Federer.

Legnagyobb riválisaival ellentétben a svájci kifejezetten hatékonyan alkalmazza a szerva-röptét, tulajdonképpen bármelyik borításon, így a salakot is beleértve. Ennek a taktikának a hatékonysága azonban versenyről versenyre, sőt, napról napra változhat. "Ha épp napos, meleg idő van Párizsban, ez ott is egy opció lehet. Mindig úgy gondoltam, hogy a szerva-röpte meleg körülmények között salakon szinte kifizetődőbb, mint füvön, mert a labda az ideális ütéspont fölé pattan, így nehezebb nyomást helyezni a támadó játékosra. Szerintem salakon is működhet."

Kiegyensúlyozottság

Mára elavult gondolatnak számít, hogy a salakpályás kiegyensúlyozottság egyet jelent a végeláthatatlanul hosszú labdamenetekkel. Nem a borítás diktálja a játék természetét, hanem a játékosok stílusa és szándéka. Ezért van az, hogy a legemlékezetesebb salakos mérkőzések jó részére inkább öt-hat ütéses labdamenetek jellemezőek a 18 helyett. "Nem a klasszikus salakpályás teniszt játssza, de ez sosem volt jellemző rá. Mégis volt RG-döntőkben" - mondta Paul Annacone, a Tennis Channel elemzője, nem mellesleg Federer korábbi edzője az ESPN-nek.

000_1GJ2FI.jpg Fotó: Europress/AFP

A római 1000-es torna harmadik fordulós mérkőzésének döntő szettjében Federer az alapvonal mögött két méterről is nagyon hatékonyan játszott Borna Coric ellen. Problémái nem a hosszú labdamenetek elvesztéséből fakadtak, sokkal inkább a ki nem kényszerített hibák számából. Legfőképpen a fonák oldalról: megújított, agresszívabb fonákja olyan szinten leromlott, hogy minden nyerőre két rontás jutott erről az oldalról. Az igazi kiegyensúlyozottság azt jelenti, hogy a játékos tudatosan üti a labdákat, miközben elkerüli a ki nem kényszerített hibákat.

Pozíció

Ahhoz, hogy hatékony legyen a legveszélyesebb ellenfelek ellen, Federernek kell irányítania a labdameneteket. Ezt akkor tudja megtenni, ha közel áll az alapvonalhoz, esetleg be is lép a pályára. A reakcióidő és a koncentrációigény miatt ezt egyik borításon sem egyszerű kivitelezni. "Roger határozottan és gyorsan lépett be, ahogyan tette azt Andre is" - elemezte Brad Gilbert, Agassi korábbi edzője a svájci játékát. "Rövidíti a labdameneteket, több rövidítést használ és olyan stílusban játszik, amivel kellemetlen helyzetbe hozza az ellenfeleit."

075_ezzat-notitle190526_np9YA.jpg Fotó: Europress/AFP

Federer a római dupla műszak első mérkőzésén remekelt, 1 óra 20 perc alatt legyőzte a portugál Joao Sousát. Különösen a tenyerese pusztított, mivel Sousa mélyen az alapvonal mögött helyezkedett, így maradt ideje megkerülni kevésbé veszélyes fonákját. Amikor ennyire be tud lépni a pályára, nehéz őt megverni, ha nem követ el tengernyi ki nem kényszerített hibát. "Az ellenfeleknek rá kell kényszeríteniük, hogy mást csináljon. Ha nem mozgatják meg vagy kényszerítik túlzottan védekező szerepbe, Roger fogja megnehezíteni a dolgukat."

A legjobbak ellen persze ennél többre lesz szükség. Figyelnie kell a hatékonyságra, a védekezésből támadásba való átmenet gyorsaságára és a labdamenetek lerövidítésére is.

Fonák

Federer felszállóágban megütött, agresszív és veszélyesebb fonákja csődöt mondott a Coric elleni szűkös győzelem alkalmával. Ezzel együtt is megdőlni látszik a sokat hangoztatott elmélet, hogy az egykezes fonák hátrányt jelent salakon. "Úgy gondolom, ha nagyon jó egykezes fonákkal rendelkezel, nincs probléma. Talán még egy kis előnyt is jelenthet salakon. Stefanos Tsitsipasnál és nálam is megfigyelhető, hogy képesek vagyunk hátulról játszva, óriási pörgetéseket ütni a fonák oldalról" - nyilatkozta Dominic Thiem Madridban.

 

Véleményét a svájci is osztotta. Jobb napjain lapos és pörgetett fonákja is hatékony fegyver, de nyesései is nagyon hasznosak, például az adogatások fogadásánál. Egy nyesés képes megváltoztatni a labdamenetek sebességét, így több idő van az ideális pozíció felvételére, és sokszor ez a legbiztonságosabb megoldás. Sousa ellen Federer épp egy nyesett/blokkolt ritörnnel szerezte meg első bréklabdáját. Szinte végtelenségig tartott, mire a labda a vonalhoz ért, és ez a manapság ritkaságszámba menő ütés rossz pozícióba kényszerítette Sousát.

Változatosság

Ahogyan Gilbert mondta, "Roger mindent remekül csinál." Federer játékában a kivitelezés a kulcs. Sokan elfelejtik, hogy a svájci sokáig a második legerősebb salakpályás játékos volt Nadal mögött. Azóta idősebb lett, de ezzel együtt bölcsebb is. Agresszív tenisze kockázatos ugyan, de kifizetődő, mert pontosan tudja, hogy a gyorsabb labdamenetek kevésbé fárasztóak. "Az alapvonalon áll" - mondta Annacone. "Korán megüti a labdákat, variálja a támadó ütéseit és használja az ejtéseket. Ezért annyira jó őt nézni, nagyon hiányzott ezekről a versenyekről."

000_1GX9Y4.jpg Fotó: Europress/AFP

Federer szervája mindig is nagyszerű volt, de idővel még precízebbé vált. Pályafutásának korai szakaszában a rövidítés megalázó eszköz volt, mostanra viszont hatékony fegyverré vált a kezében. Taktika és stratégia szintjén Federer most van a salakpályás teniszének csúcsán. "Roger jól játszik. Egy 30 feletti játékosnál a három nyert szettre menő formátum a legnagyobb kihívás, főleg a salakon. Ez az ellenfelek, így Rafa és Novak természetéből fakadóan is igaz." Vagyis az erőbeosztás a következő elem Federer teendőinek listáján.

"Ha el tudod kerülni az elején a hosszú meccseket, az növeli a későbbi esélyeidet a tornán. Rengeteg problémát megold, ha egészséges vagy. Persze a győzelem mindenre megoldás" - nyilatkozta Federer. Nem úgy hangzik, mint aki elégedett lenne egy második vagy harmadik fordulós búcsúval.

via espn

Hozzászólások