Salakblog - Mennyire jó ómen Roger Federer számára a Roland Garros-elődöntő?
Mennyire jó ómen Roger Federer számára a Roland Garros-elődöntő?
Fotó: Europress/AFP

Mennyire jó ómen Roger Federer számára a Roland Garros-elődöntő?

Németh DánielNémeth Dániel
2019/06/15 15:08
Roger Federer három év kihagyás után döntött úgy, hogy pályára lép a salakszezonban. Jól tette: Madridban és Rómában negyeddöntőig jutott, a Roland Garroson pedig alighanem kimaxolta a szereplést azzal, hogy elődöntőig menetelt, ahol Rafa Nadal állította meg. A nagy kérdés persze ezek után az, milyen hatása lesz a svájci füves pályás szezonjára a salakos kitérőnek.

Az év egyik legnehezebb időszaka előtt állnak a profi teniszezők, hiszen a salakról fűre való átállás messze a legélesebb váltás az évben, már ami a borításokat illeti. Mindez nem csak azért nehéz, mert a labdák sokkal kevésbé pattannak fel és jóval gyorsabb a játék, de kevés idő is áll a játékosok rendelkezésére, hogy megszokják az új körülményeket. Aki lassan alkalmazkodik, kifog egy rosszabb hullámot, könnyedén azon kaphatja magát, hogy mire úgy igazán belelendülhetett volna a játékba, már véget is ért a füves szezon.

Federer exkluzív interjúja a szerva-röptéről, a gyerekeiről és persze a Garrosról | Hosszabbítás

Mi mást is csinálna a pihenőnapján, mint az Eurosportnak nyilatkozik.

 

Vannak persze olyan teniszezők, akik elég rutinnal rendelkeznek, hogy akár igazi füves pályás felkészülés nélkül összerakják a játékukat Wimbledonra, így van ezzel például Nadal is. Federer szempontjából azért lehet érdekes ez az év, mert korábban többször utalt arra, a salakos meccseket a Wimbledon előtti felkészülés részének tekinti. Erről az Eurosport Game, Schett and Matts című műsorában is beszélt. Ezúttal annak járunk utána, mennyire jó előjel a svájci wimbledoni eredményessége szempontjából a Roland Garroson mutatott formája.

Az biztos, hogy Federer elégedett volt a salakos idényben mutatott teljesítményével, még saját várakozásait is felülmúlta a Garros-elődöntővel, ami egyébként az elmúlt egy év alapján a legjobb GS-eredménye. "Úgy gondolom, remek tornát zártam, nagyon élveztem. A közönségre szavakat sem találok, az sem kizárt, hogy a 20 éves pályafutásom során egyszer sem kaptam ilyen támogatást. Elégedett vagyok a játékommal. Egy kicsit talán magamat is megleptem, hogy idáig jutottam és ilyen szinten teniszeztem két héten keresztül" - nyilatkozta.

000_1HC0K2.jpg Fotó: Europress/AFP

Pályafutása során nyolcadik alkalommal jutott el legalább a Roland Garros elődöntőjéig. Az előző hét alkalommal remek előjelnek bizonyult, ha jó formában érkezett a füves pályás szezonra, hiszen ötször (2005, 2006, 2007, 2009 és 2012) megnyerte Wimbledont, 2008-ban döntős volt, 2011-ben pedig negyeddöntőig menetelt, ahol viszont 2-0-s előnyről kapott ki Jo-Wilfired Tsonga ellen. Ebből a hét alkalomból hatszor volt legalább egy füves pályás tornagyőzelme, Wimbledon mellett Halléban tudott nyerni, de olyan is előfordult, hogy mindkét tornát behúzta.

Füves pályás idényét 2019-ben Halléban kezdi (az előző években Stuttgart volt az első felvezető versenye), ahol tizedik címéért száll majd harcba. "Imádok füvön teniszezni, különösen itt, Halléban, ahol rendkívül sikeres voltam korábban. Valószínűleg ez a legnagyobb vadászterületem" - nyilatkozta tavaly azt megelőzően, hogy elveszítette volna a Borna Coric elleni döntőt. "Mindig nagyon jó pályát készítettek erre a versenyre. Rengeteg szurkoló érkezik, mert tisztában vannak azzal, hogy mindig a legjobbamat nyújtom itt."

000_16J6SY.jpg Fotó: Europress/AFP

Amennyiben idén megnyerné a tornát Halléban, ő lenne a második játékos az Open-érában, aki tíz alkalommal megnyerte ugyanazt a versenyt. Jelenleg ezt csak Nadal mondhatja el magáról, aki viszont már három különböző tornán, Monte-Carlóban, Barcelonában és a Roland Garroson is megtette ezt. Federer egészen fantasztikus, 63-7-es mérleggel rendelkezik a németországi versenyen. Előző 16 fellépése során egyszer sem kapott ki a negyeddöntő előtt és az utolsó 13 próbálkozásából 12-szer legalább a döntőig eljutott.

via tennis.com

Hozzászólások