Salakblog - Megint lehet Grand Slam-győztesünk
Megint lehet Grand Slam-győztesünk
Fotó: Europress/Getty

Megint lehet Grand Slam-győztesünk


2015/05/17 13:08

1986, Roland Garros, női páros bajnokok: Martina Navratilova és Temesvári Andrea.

Pontosan 29 éve várunk arra, hogy ismét magyar Grand Slam-győztest ünnepelhessünk - azóta nem is voltunk ehhez olyan közel, mint most.

Babos Tímea és Kristina Mladenovic vasárnap délelőtt (kora délután) a római tenisztorna női páros bajnoka lett azzal, hogy a fináléban két szettbe, 6:4, 6:3-ra legyőzte a világ jelenlegi legjobb párosának számító Martina Hingis, Sania Mirza kettőst - ezzel bebizonyítva maguknak és a világnak is, hogy bárkit meg tudnak verni.

Persze egy Grand Slam más, mint akár csak egy Premier torna, de az az idei eredményekből tisztán látszik (dubai és marrakesi győzelem, miami elődöntő), hogy Timiék jelenleg a világ egyik legjobb párosát alkotják, Erraniék szétválásával pedig egy kicsit kinyílt a mezőny. Az is igaz, hogy a nagy tornákon olyan kettősök is elindulnak, akik év közben egyébként nem feltétlenül versenyeznek (pl. Williams-testvérek), de a tavalyi wimbledoni döntőből mint Timi, mind Mladenovic erőt meríthet.

Az biztos, hogy Párizsban nagyon magas kiemelési számot fog kapni a magyar-francia kettős (pontos számot majd az indulók függvényében lehet mondani), és az is biztos, hogy papíron az elődöntőig mindenkit meg kellene verniük - a torna utána következő szakaszában pedig mindenkit meg tudnak verni, amint azt ma is bizonyították.

Persze a teniszt, a női teniszt, a női páros teniszt sokan a kiszámíthatatlanságáért szeretik - az is benne van a pakliban, hogy Timiék az első körben kiesnek a Garroson.

De most ez a kevésbé valószínű forgatókönyv.

Mi mindenesetre nagyon szurkolni fogunk nekik, és árgus szemekkel nézzük majd a páros versenyt a francia fővárosban.

Hátha 1986 után ismét magyar győzelemnek örülhetünk.

Hozzászólások