Salakblog - McEnroe a fenekét mutatta nekem, és közölte, hogy 'bocs haver, ez része a játéknak'
McEnroe a fenekét mutatta nekem, és közölte, hogy 'bocs haver, ez része a játéknak'
Fotó: Europress/AFP

McEnroe a fenekét mutatta nekem, és közölte, hogy 'bocs haver, ez része a játéknak'

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/08/09 17:21
Yannick Noah, a Roland Garros 1983-as bajnoka volt a vendége a The Tennis Podcast  adásának néhány héttel ezelőtt. A kapitányként háromszoros Davis-kupa győztes francia közel másfél órán keresztül mesélt rendkívül szórakoztató történeteket a pályafutása legemlékezetesebb pillanatairól. Összefoglaló írásunk második része következik, az első ITT olvasható.

A Nagymenő generáció

Noah ott játszott a tenisz nagy generációjának árnyékában. Bizonyos szempontból nem is az árnyékában, hisz ő is egy volt közülük, neki is megvolt a maga szerepe. Nagyszerű időszak volt ez, hisz ekkor jött be a topspin, az előrepörgetés, de ez csak a technikai rész volt a számos progresszív társadalmi változás mellett.

"Hihetetlen dolgok voltak. A tenisz egyre népszerűbb lett. Megjelentek a külön feliratos pólók, jöttek az extrém frizurák, ment a nyomulás, a csajozás a diszkóban. Björn, John, Guillermo, Ivan, Jimmy, IlieFúú, felnéztem rájuk, talán túlságosan is tiszteltem őket. Bizonyos értelemben ugyanis ott volt bennem, hogy csak egy srác vagyok Kamerunból, aki olyan akar lenni, mint ők."
"Emlékszem, a karrierem elején én még vonattal mentem Flushing Meadows-ba. Ahogy egyszer sétáltam az állomástól a teniszközpont felé, megláttam, ahogy Vitas Gerulaitis kiszáll egy sárga Rolls-Royce-ból három gyönyörű lány társaságában. Ő volt a rock & roll. Ehhez a világhoz akartam én közel kerülni."

Ezek a srácok egyre szabadabbak és szabadabbak lettek. Káromkodtak, ütőt dobáltak, cirkuszoltak. Noah szerint utánuk indult el egy nagyon rossz irány a magatartási kódex bevezetésével. Ma a játékosok büntetést, akár kizárást is kaphatnak az ilyesfajta megnyilvánulásokért. Úgy látja, ezzel a döntéshozók megölték a játékot, túlságosan jól nevelt lett a mostani generáció, pedig szerinte hagyni kéne őket szabadabban játszani, hogy jobban átjöjjön a személyiségük.

"Akkoriban az emberek ismertek minket. Tudták, milyen emberek vagyunk, nem csak azt, hogy milyen stílusban teniszezünk. Johnt imádták, mert tudták, hogy ha ő játszik, akkor jó eséllyel dráma lesz a pályán. Nekünk megvolt az a luxusunk, hogy önmagunk lehettünk. Minden elismerésem a mostaniaké, mert elképesztő teniszt játszanak, de ők már úgy nőttek föl, hogy meg kell felelniük a magatartási kódexnek."

monte-carlo.jpgJohn McEnroe, Guillermo Vilas, Yannick Noah, Roscoe Tanner, Victor PecciFotó: Europress/AFP

A pszichológiai hadviselés

McEnroe-nak csodálatos érintése volt, zseniálisan röptézett, ugyanakkor ő volt a drámakirály is. Ha ő lépett pályára, valamiféle cirkusz borítékolható volt. A dolog persze korántsem volt esetleges és véletlenszerű.

"Ha én álltam jobban, akkor egy mondvacsinált ürüggyel nyomott egy kis balhét, amitől én elindultam lefelé. Ellopta az energiámat. Megváltozott minden a pályán, és általában kikaptam tőle. Volt, hogy valami hülye indokkal felhívott a hálóhoz, és csak annyit mondott, hogy 'Baszd meg.' Semmi alapja nem volt, de kizökkentett, elérte a célját. Aztán az öltözőben, amikor tusoltunk a fenekét mutatta, mint aki nem is akar kommunikálni. Én megkérdeztem, hogy akkor nem vagyunk barátok? Mire közölte, hogy 'Bocs tesó, ez része a játéknak'. "

Noah szerint a háló túloldalán az ellenfél nem létezett a számára. Ez egy nagyon okos stratégia volt, de későn jött rá. Inkább már csak edzőként. Nehogy azt gondoljuk, hogy Borg különb volt. Totál más személyiség, de a lényeg ugyanez.

"Egyszer Stockholmban játszottunk. Életünk labdamenete, de tényleg, óriási volt. A közönség magán kívül őrjöngött, de ő rám sem nézett. Kerestem valami kapcsolatot vele, egy szemkontaktust, egy közös pillanatot, de ő rám sem hederített. Nem hagyta, hogy megtörténjen ez a pillanat. Aztán ebből egy játszmán keresztül nem tértem magamhoz. Most jó barátok vagyunk, együtt nyaralunk, de akkor olyan volt, mint a jég."

"Elképesztő karakterek voltak. Guillermo (Vilas) volt a költő, Johnny Mac a rosszfiú, Borg a jégember, Ilie a mókamester, Noah a jófiú."

"Ma ez már nincsen, úgyhogy tényleg sajnálom, hogy a maiak már a kódexből tanulták meg a játékot. Viszont van valami, amit nem értek. Ez a törölköző dolog. A maiak többet izzadnak, vagy mi? És minden pont után törölközni kell? Ötven perc játékból így egy két és fél órás meccs lesz. Használjanak csuklópántot, cseréljék gyakran, törölközzenek térfélcserénél, de ezt hagyják abba. Nem azt akarom látni a tévében, hogy valaki folyamatosan próbálja felitatni az izzadságát."

noah4.jpgFotó: Europress/AFP

"Ha nyerek, nem fogok ugrabugrálni, meg sírni"

Noah-t 1990-ben kérték fel a Davis-kupa válogatott irányítására. A feladatot elvállalta, noha valószínűleg maga sem gondolta, hogy ilyen elképesztő sikert aratnak majd. 

"Forget, Leconte és a többiek a barátaim voltak, de úgy is mondhatnám, hogy tesók voltunk. Mikor kiderült, hogy az USA ellen vívjuk a döntőt, úgy készültünk, mint még soha. Sampras és Agassi ellen kellett felvennünk a harcot, ráadásul Henri (Leconte) sérült volt még a jugoszlávok elleni elődöntő alatt is, és borzasztóan maga alatt volt."

Leconte elég sokat fel is szedett, ráadásul meccshiánnyal is küszködött.

"Ultimátumot adtam. Mondtam neki, hogy van másfél hónapja végigcsinálni egy kőkemény diétát és egy szigorú edzésprogramot. Nem mondtam, hogy tuti játszani fog, csak azt, hogy beteszem a csapatba. Sírva köszönte meg, hogy esélyt adtam neki. És basszus megcsinálta. Leadott tíz kilót, és elképesztő tenisszel tért vissza."

"Hihetetlen kapcsolat volt a srácok között. Ahogy egymásra néztek, lehetett érezni, hogy egyre erősebbek lesznek. 1:1 volt az első nap után, aztán jött a páros, azt is megnyertük. Majd következett a negyedik meccs Guy (Forget) Sampras ellen."

Videókat néztek, átbeszélték a stratégiát töviről hegyire, és Noah érezte, hogy meglehet a győzelem.

"Guy azt mondta, 'Esküszöm, ha nyerek, nem fogok ugrabugrálni meg sírni.' Boldog voltam, mert itt láttam először igazán a szemében, hogy hisz a győzelemben."

Ne hajítsd el idő előtt az ütődet!

Éjjel egykor Guy felesége, Isabelle felhívta Noah-t a szállodában azzal, hogy baj van, mert Guy nem tud aludni. Túl puha az ágya. A kapitány mondta, hogy az ő ágya kemény. Így aztán az éjszaka közepén szobát cseréltek. Pedig minden ágy egyforma volt. De, ha ez kellett, hát ez kellett. 

"Ha már fenn voltam, farmert húztam és leugrottam a környékbeli éttermekbe. Tizenkét helyre mentem be és mindenhol felálltam egy asztalra és elmondtam, hogy holnap drukkoljanak Guy-nek, mert szüksége van a biztatásra. Jött is mindenhonnan a támogatás nagy erőkkel."

"A közönség elképesztő volt a stadionban. Hihetetlen energiát sugároztak. Ilyet sem előtte, sem azóta nem láttam. És Guy megnyerte. Tiszta őrület volt."

"A meccslabda volt nagyon extra. Megtörtént majdnem ugyanaz, ami velem is korábban. Elmeséltem nekik egy sztorit, hogy a karrierem elején egyszer mérkőzéslabdánál azt hittem, már megvan a pont, és örömömben elhajítottam az ütőmet. De akkor az ellenfelem egy lehetetlen helyzetből még valahogy visszakotorta a labdát, én meg ott álltam ütő nélkül... Meccslabdánál, basszus."

"Itt az utolsó pontnál szinte teljesen ugyanez volt. Guy meccslabdánál üt egy csodás röptét. Olyat, ami 99,9 százalékban nyerő. Pete úszik a levegőben, és valahogy visszagyötri a labdát... Egy hajszálon múlt, hogy Guy nem dobta el az ütőjét, és nem kezdett el ünnepelni. Egy hajszálon. De nem tette, így Pete lassú labdáját könnyedén átpöccintette a túloldalra, és jöhetett az ereszd el a hajam. Azért mégiscsak volt ugrálás meg sírás is."


Hozzászólások