Salakblog - McEnroe vállalná Kyrgios edzéseit, bár tudja, hogy azonnal egymás torkának esnének
McEnroe vállalná Kyrgios edzéseit, bár tudja, hogy azonnal egymás torkának esnének
Fotó: Europress/AFP

McEnroe vállalná Kyrgios edzéseit, bár tudja, hogy azonnal egymás torkának esnének

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/06/01 09:30
John McEnroe az ötödik legtehetségesebb játékosnak tartja Nick Kyrgiost a a jelenlegi mezőnyben. Reméli, hogy az ausztrál még idejében eszmél, és bizonyít a következő években. Az amerikai nem zárkózott el attól sem, hogy akár segítene is neki ebben. 

A hétszeres Grand Slam-bajnok egyértelműen kiállt Kyrgios mellett azzal, hogy a tour egyik legügyesebb, legjobb kezű játékosának nevezte. McEnroe szerint csak egy nagyon szűk kör mondhatja el magáról, hogy tehetségben több jutott neki, mint az ausztrálnak. Ez a szűk kör a Nagy Hármas és Andy Murray, vagy ha úgy jobban tetszik, a Nagy Négyes.

Kyrgios, aki az elmúlt hónapokban sérüléssel is bajlódott, jelenleg a világranglista 40. helyén áll. Pályafutása során összesen hat ATP-tornát nyert, a tavalyi szezonban kettőt. Grand Slameken a legjobb eredménye két negyeddöntő, 2014-ben Wimbledonban és 2015-ben az Ausztrál Openen.

"Ha pusztán a tehetséget vesszük, akkor a Nagy Hármas mögé teszem őt" - mondta McEnroe. "De vegyük ide Roger, Rafa és Novak mellé Andy Murray-t is, aki szintén nyert három majort. Ő mindenképpen a negyedik, és utánuk jön Nick. Már neki is kellett volna nyernie néhány GS-t, nyert is volna már, ha képes lenne folyamatosan a munkájára összpontosítani."

Amellett, hogy óriási tehetség, Kyrgios egy meglehetősen ellentmondásos figura, aki már jó néhány büntetést is a magáénak tudhat. Legutóbb tavaly szeptemberben kapott egy felfüggesztett eltiltást az ATP-től. Mindezek ellenére McEnroe úgy látja, a 25 éves ausztrál még odaérhet a sportág legjobbjai közé, ha végre elkötelezi magát a tenisz mellett.

"Ahogy azt mindannyian tudjuk, a sport nemcsak a tehetségről szól. Az is fontos, hogy mennyire elszánt, mennyire szívós valaki, hogy milyen a mentális és a fizikális állóképessége, és hogy mennyi munkát hajlandó beletenni ebbe az egészbe. Hogy milyen mélyre hajlandó leásni magában a győzelemért. Nick ezekben a dolgokban eddig nagyon gyengén teljesített. Nem tudom, hajlandó lesz-e valaha is ennél többet tenni. Remélem, igen. Egyrészt, mert kedvelem őt, másrészt, mert nagyon jót tenne a sportágnak."

Nick Kyrgios, John McEnroe,Nick Kyrgios, John McEnroe, Fotó: Europress/AFP

Kyrgios a Nagy Hármas valamennyi tagját győzte már le karrierje során. Nadalt eddig háromszor, Djokovicot kétszer, Federert pedig egyszer verte, Novaktól ráadásul még sosem kapott ki. Kétségtelen, Nick fejlődését a sérülései is hátráltatták, ám ezek valószínűleg összefüggésben vannak a mentalitásával. Az ATP honlapja szerint 2018 óta 20 tornától lépett vissza. Volt már sérült a könyöke, a csuklója, a térde, a csípője, a válla és a kulcscsontja is.

Ami a jövőt illeti, McEnroe arról is beszélt, hogy nem zárkózna el attól, ha Kyrgios megkeresné őt azzal, hogy dolgozzanak együtt. Valószínűleg megragadná a lehetőséget, és tenne egy próbát az ausztrállal.

"Mondjuk úgy, rábeszélhető lennék. Hihetetlen dolog lenne, ha működne. Valószínűleg percek alatt egymás torkának esnénk, de ettől függetlenül érdekelne a dolog. Valószínűleg nem én lennék az egyetlen, aki vállalná és tenne egy próbát. Jelenleg azonban nem tűnik úgy, hogy készen áll arra, hogy edzője legyen. A dolognak ott kellene kezdődnie, hogy ő akarja a dolgot."

ubitennis

Hozzászólások