Salakblog - Maurrayesmo
Maurrayesmo
Fotó: Europress/AFP

Maurrayesmo

Szabó GáborSzabó Gábor
2014/06/01 16:44

Nem gondolnám, hogy a leginkább kínzó kérdés az volna a teniszben pillanatnyilag, hogy lehet-e egy férfi teniszezőnek női edzője. Már csak azért sem, mert ilyenre már volt példa, hogy mást ne mondjak a címben említett Amelie Mauresmo esetében, aki Michel Llodranak adott tanácsokat.

Igazából a kérdés, eléri-e a közvélemény ingerküszöbét ez a probléma akkor is, ha a játékos a középmezőnyben tanyázik valahol. Vagy csak akkor fontos, ha az élvonalban valahol. Esetleg annak is az élén. A mondat úgy érdekes, ha az alanya világsztár.

Az a mondat, hogy lehet-e egy Andy Murray-nek női edzője, nos az már figyelemre méltó.

Mint ahogyan figyelemre méltó volt az a névsor is, amelyet hírbe hoztak Andy Murray-vel azóta, hogy Ivan Lendllel külön váltak útjai. Volt szó John McEnroe-ról, volt szó Wilanderről, Björkmanról, Bobb Brettről, aztán Andy mindig pletykának minősítette a pletykákat, majd elmondta, hogy sokakkal beszélgetett ugyan, de az új edzőjét majd csak a Garros után jelenti be.

Annyit elismert, hogy azok között, akikkel beszélgetett, hölgyek is akadtak. Nyilván innen jött Mauresmo, aki viszont komolytalannak minősítette a felvetést. Nem úgy Navratilova és Chris Evert, aki rögvest bátorította a skótot, hogy hozza meg ezt a döntést, és alkalmazzon női edzőt.

Figyelmen kívül hagyva talán, hogy Andy Murray elég sokáig alkalmazott női edzőt.

Igaz, az említett hölgy történetesen a mamája volt, és így alkalmazottnak tekinteni legalábbis tiszteletlenség volna. Ám kettejük viszonyának vizsgálata feltétlen közelebb visz a kérdés megválaszolásához. Mármint, hogy lehet-e Andynek női edzője, és ha igen, mégis mi volna az előnye. Murray-t sokat bántották korábban azért, hogy mégis mit keres mellette a mamája, miért engedi, hogy beleszóljon olyan dolgokba, amikbe a kritikusok szerint nem kéne a mamának beleszólnia. Andy mindig remekül kezelte ezeket a helyzeteket, egyszerűbben fogalmazva, rohadtul nem foglalkozott a kritikusaival. Ez mondjuk egy érv a női edző mellett.

Igen ám, de akkor felmerül a kérdés, hogy miért is nem a mamája az edzője még mindig. Jó, talán nem így merül fel a kérdés, hiszen az, hogy valaki meghatllgatja a mamáját, az nem egyenlő azzal, hogy képes is vele nap mint nap dolgozni. Sőt, azt sem jelenti, hogy a mamájának megvan a képzettsége ahhoz (noha Fed Kupa kapitány Nagy Britanniában), hogy Andy Murray edzéseit irányítsa.

És akkor meg is érkeztünk a kérdés lényegéhez: van-e ilyen nő a világon? Mert bár kétségtelen, a hölgyek sok mindent jobban tudnak a férfiaknál, és ebben a sokmindenben egy csomó olyan dolog van, minek az ember edzősködés közben hasznát veszi, azért egy dolgot ne feledjük. Ők más sportágból jönnek.

Hogy ne menjünk messzire, az adogatás szerepe a férfi illetve a női teniszben összehasonlíthatatlan.

Nem ugyanaz.

És nem tudom, innen van-e még miről beszélni.

Hozzászólások