Salakblog - Már megint a franciák
Már megint a franciák

Már megint a franciák

Szántó PetraSzántó Petra
2012/01/07 10:58

Az alábbi cikket az Eurosport honlapjára írtuk, de talán jó lesz ide is, csak hogy megkezdődjön a nagy vita: most akkor ki van a legjobb formában? HOMMAGE A MATHIEU MONTCOURT

Ha egy tenisztornán Rafael Nadal és Roger Federer az első két kiemelt, mindenki csak arra tud gondolni, hogy ők ketten fogják a döntőt játszani. Mert álomdöntő kell a népnek. De az élet néha közbeszól. Vagy a franciák.

A több mint 1 millió dollár összdíjazású dohai férfi tenisztornán – ahol a pénzdíj összegét látva megértjük, hogy miért sikerül évek óta indulásra sarkallni a két legnagyobb sztárt – nem Nadal és Federer játsszák a döntőt, hanem a mögöttük következő két legismertebb játékos: Jo-Wilfried Tsonga és Gael Monfils.

Federer búcsúja ezúttal prózai volt, de egyben szokatlan is. Bár tavaly elpáholta őt Tsonga nem is egyszer, és még élénken élhet a svájci fejében az a bizonyos wimbledoni negyeddöntő, amikor 2-0-ról kapott ki ellene, de megfutamodásról ezúttal tényleg nem beszélhetünk. Roger Federer ugyanis megverte a franciát ősszel kétszer is, utoljára a világbajnoki döntőben, úgyhogy biztos nem ijedt meg.

A háta viszont igen. Roger Federer ugyanis visszalépett az elődöntőtől.

Federer visszalépett? Bizony, erre minden szorgalmas teniszbúvár felkapja fejét. Minden idők legeredményesebb teniszezője soha egyetlenegyszer sem (!) adott fel mérkőzést sérülés miatt. 2012. január 6-ig pedig csak egyszer fordult vele elő, hogy nem állt ki egy tétmérkőzésre. 2008-ban a párizsi fedettpályás mestertorna negyeddöntőjében lélegezhetett fel James Blake, amikor a svájci úgy döntött, hogy nem melegít be. Előtte, utána soha.

A dohai torna második fordulójában azonban meghúzódott Federer háta, és bár azt a meccset még végigjátszotta, látszólag könnyedén, utána elkezdődött a matek a Federer-stábon belül. A Seppi elleni negyeddöntőn is erősen gondolkozott Federer, a bemelegítésnél úgy érezte, hogy nincs nagy gond, de aztán nem javult a dolog a meccs alatt, ami meg is látszott az eredményen – három szettre kényszerült a volt világelső.

A pletykák ekkor kezdtek keringeni és kiszivárogni, így nem sokan lepődtek meg a pénteki bejelentésen: Roger Federer pályafutása során másodszor lép vissza egy találkozótól, mondván, hogy így nincs esélye Tsonga ellen, és különben is, hosszú repülőút vár rá Ausztráliába. Az ott nemsokára kezdődő versenyt, egy bizonyos Ausztrál Open nevezetűt pedig nem szabad kockáztatnia.

Ha fáj a háta, ha nem, a döntés érthető. A Tsonga elleni elődöntő nem lett volna sétagalopp, akkor meg minek kockára tenni a Grand Slam szereplést? Roger, jó utat a déli féltekére, és vigyázz a hátadra, mert Melbourne-ben mindenki látni akar a második héten!

(Azt azonban vegyük észre, a szezon első hetében három nagy sztár sérült meg: Federeren kívül Serena Williams bokája ment ki, Kim Clijsters pedig csípősérülés miatt adta fel a brisbane-i elődöntőt. Mindhárman ott akarnak lenni Melbourne-ben, de a sérülés vajon mennyire hátráltatja őket?)

Nadal búcsúja és annak okai összetettebbek. A Youzhny elleni negyeddöntő után sokan azt mondták, ez a Nadal jobb, mint valaha. Keménypályán is. A nehezített fejű ütő nem csak a válláról veszi le a terhelést, de nagyobb ütőerőt, keményebb szervát, több nyerő ütést biztosít. A spanyol fogadkozott, hogy agresszívebben fog játszani, többet fog támadni. Ennek jeleit láthattuk az első körökben, és újra láthattuk a villámgyors, friss mozgást és a lelkesedést.

Erre jött ez a mitugrász francia, aki pénteken nem éppen mitugrász hangulatban kelt fel, hozta a bődületes szerváit, a szemkápráztató tenyereseit és a villámgyors nyurga lábait.

Márpedig ha ezeket elhozza egy meccsre, és mindehhez még olyanja is van, akkor reszkess Rafa! Gael Monfils az egyik legtehetségesebb teniszező, aki nem nyert (és nem is fog?) Grand Slam tornát, pedig a Nadal elleni elődöntőben láthattuk, hogy megvan hozzá mindene.

Két szettben verte Nadalt, remek játékkal, okos tenisszel, egy olyan ellenfél ellen, aki kifejezetten jó formában van és jól is teniszezett.

Ennyire jó játékkal viszont nehéz magyarázni a vereséget. Nadal nem az őszi önmagát mutatta, hanem a januári önmagát. Elmerenghetünk azon, hogy taktikai okokból esett ki, hogy elérhesse a legközelebbi melbourne-i járatot, ha már Roger pajtás stikában megelőzte őt, de most talán felesleges. Nem volt félnivalója, nem volt veszítenivalója az elődöntőben, tudta, hogy nem Federer lesz az ellenfele a döntőben, ha bejut.

Egyszerűen jobb volt Monfils most. A kérdés nem az, hogy mi mit gondolunk Rafáról és az esélyeiről, hanem az, ő hogyan rendezi le magában a vereséget. Ha győzni akart, csak nem sikerült, az kihatással lehet Melbourne-re, mind pozitív, mind negatív értelemben. Ha nem akart feltétlenül győzni, és hagyta, hogy Monfils a legjobbját hozza, akkor valószínűleg nincs semmi gond, csak nem ez volt számára a világ legfontosabb meccse.

Mert minden Melbourne-ben dől el.

A franciák pedig hadd játszanak egy jó kis döntőt Dohában.

Mert ha így folytatják, ők is komoly esélyesek lesznek az év első Grand Slam tornáján.

WTA Brisbane, döntő: Hantuchova-Kvitova

Január 7. szombat 10:00 Eurosport 2

ATP Doha, döntő: Tsongs-Monfils

Január 7. szombat 16:00 Eurosport 2

Hozzászólások