Salakblog - London
London

London

Szabó GáborSzabó Gábor
2009/10/18 21:50

londonTekintve, hogy az ATP egy zseniális ötlettől vezérelve már a saját hivatalos honlapján sem tünteti fel a világbajnoki pontverseny állását, London pedig közeleg, nem árt ha áttekintjük a helyzetet, így Sanghaj után, három héttel a torna előtt.

Szóval ugye öten már bejutottak: Roger, Rafa, Nole, Murray és Delpo.

Pillanatnyilag Andy a hatodik, Davy a mai győzelmével feljött a hetedik helyre, Verda pedig visszacsúszott nyolcadiknak. Matematikai esélye még sokaknak van, de igazán lőtávolon belül azt hiszem csak Söderling, Gonza és Tsonga áll.

Érdemes talán megnézni azt is, hogy ki hol játszik még az idén. Bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy tornán mindenki ugyanannyi pontot szerezhet. Hiszen a rendszer nem ilyen egyszerű. (Leszámítva persze Párizst, mert az 1000-es verseny, ott kötelező az indulás)

Leírom az első ötöt is, bár náluk ugye mindegy, de azért legyen meg ez is. Szóval:

Roger - Bázel, Párizs

Rafa - Párizs

Nole - Bázel, Párizs

Murray - Valencia, Párizs

Delpo - Bázel, Párizs (úgy volt, hogy Bécs is, de lemondta)

Rod - Valencia, Párizs

Davy - Moszkva, Valencia, Párizs

Verda - Valencia, Párizs

Söderling - Stockholm, Valencia, Párizs

Gonza - Bázel, Párizs

Tsonga - Lyon, Valencia, Párizs

Hozzászólások