Salakblog - Levél Novak Djokovicnak
Levél Novak Djokovicnak
Fotó: Europress/AFP

Levél Novak Djokovicnak


2017/05/28 17:00

Kedves Novak!

Jó volt újra találkozni a Thiem elleni meccsen. Már egy éve nem láttunk. Utoljára a Garros-döntőben futottunk össze, amikor megcsináltad azt, amire oly’ régóta vágytál. Aztán eltűntél. Már lassan egy esztendeje… És most nem arra gondolok, hogy szegény Domit legyalultad 6:1; 6:0-ra, hanem, hogy végre láthattuk azt az oldalad, ami azzá tett, ami lettél. Megmondom őszintén, féltettelek. Attól, hogy vége, ennyi, megvolt a Garros és utána nem maradt cél, erő, motiváció, és hogy az az embertelen fókusz köddé vált. Szóval nem a 12:1-es game-arány volt itt a lényeg szombaton, hanem az a villámló tekintet, az az ökölrázás, az a bátorság.

Egyelőre csak kidugtad az orrod, de valahogy elő is kéne jönnöd a barlangból, mert kellesz nekünk. Az elmúlt években sosem volt teljes a Big4. Nemrégiben Rafa és Roger voltak távol tőlünk, most Andy és Te. De valahogy, mintha Andy kevésbé érdekelné az embereket, mint Te. És nyilván nem a GS-győzelmek száma miatt, hanem mert nem olyan karakter, mint Te. Egyszerre vagy, szerethető, utálható, idegesítő, szórakoztató, megbotránkoztató, szívmeglengető. Mint McEnroe. A mai napig foglalkoztatják, beszélnek róla, háttérműsora van, pedig Te hozzá képest sehol sem vagy gazemberkedésben!

Bár sokan azt hiszik, egy kegyetlen szerb csávó vagy, én tudom, sőt, szerintem nagyon sokan tudjuk, hogy kiskanállal kaparod fel a földről a szeretetet. Sokan érezzük, hogy bánt: Téged sosem kezelnek majd úgy, mint Rafát vagy Rogert. Tehetsz Te bármit… haters gonna hate…

Én tudom, hogy a játékostársaid kifigurázása pusztán szórakoztatásból fakad, és azok, akiknek van humoruk, illetve tisztában vannak azzal, hogy köztetek, játékosok között milyen tisztelet, nagyvonalúság és megbecsülés van, azok pontosan tudják, hogy Te csak szórakoztatsz - és emögött egy nagyfokú szeretetvadászat zajlik.

Micky Mouse-os pólóban fotózkodsz a gyerekekkel, jótékonykodsz, és még mindig nem veszik észre, hogy ez nem kirakatpolitika, hanem ilyen vagy, és ezen felül még maxra is tekered a jófejséget, hogy vegyék már észre. Amikor esernyőt tartasz a labdaszedő fölé, akkor is csak azt kapod: ’mindegy, úgysem lesz akkora, mint Rafa és Roger’.

Már évek óta minden győzelem után négyfelé dobálod a szívedet, és van, akik még most sem érzik. Mert nem értik… És ha a pólódat téped szét, vagy az ütődet vered szét, vagy ha sérülést színlelsz, csak azt látják, csak az számít. De ez nem lényeges. Gondolj arra, mennyi embert idegesít Rafa gatyahúzogatása, Andy szüntelen fuck-olása. Oké-oké, Roger viselkedésében nem találhatunk kivetnivalót, ő egy Úr. De én értem, és sokan értjük, hogy néhány gúnyos fejcsóválásod miért kap nagyobb kritikát, mint Andy három és fél órás ordibálása. Mert érdekesebb vagy, színesebb vagy. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy még, ami idegesítő bennetek, az is tud hiányozni. Milyen jó volt az AO-döntőben Rafa rémesen irritáló mozdulatsorát minden egyes szerva előtt újra és újra megint végignézni. Ilyen tét mellett ismét a csúcson látni őket. Rafa ott volt, Rogerrel, és mennyire jó, sőt, nem túlzok, hogy megható volt az egész jelenség sportszakmailag, emberileg - teniszimádóként.

Korábban megőrültem Hewitt vehemenciájától és néha elkapcsoltam, ha őt láttam, de az utolsó Openjén majd megszakadt a szívem: uramisten, de fog hiányozni ez az ember. Mert ő valamilyen volt, és az egyéniségének hiánya ezerszer jobban érzékelhető, mintha mondjuk, máról holnapra eltűnne a palettáról Cilic vagy Berdych. Lehet, észre sem vennénk…

Szombaton Thiem ellen végre újra láttunk. Ahogy átnéztél a túloldalra és egyetlen tekintettel megsemmisítetted az ellenfeled és ordítottál, mint egy oroszlán a vadonban. Hú, de kellett már. Remélem, olvastad a kommenteket ezekről a pillanatokról. Tudnod kell, hogy mi, teniszt szerető emberek, mennyire vártuk már ezt. Bár normális közszereplő nem olvas kommenteket… Majd biztos itt is lesznek olyan kommentek, hogy mennyire unják már, hogy rólad írunk szüntelen. Azt is unták, amikor Roger AO-győzelméről írtunk hetekig. De a sajtónak és a közönségnek ez a dolga: hogy beszéljünk, írjunk rólatok. És látod, elolvassák, és morognak vagy éltetnek, de foglalkoznak veletek. Még akkor is, ha rohadtul idegesítitek a sajtót vagy a közönséget. Együtt és egymásból élünk.

Tudod, Nole, nem nagyon akartam erről a Pepe Imaz-dologról beszélni, mert már annyian és annyiszor lerágták, de nem tudom megkerülni a témát. Tényleg azt gondolod, hogy szeretetből és békevágyból lehet meccset nyerni? Komolyan?! Ezt nagyon rosszul gondolod. Vagy ha így is gondolod, miután kivágtad az egész csapatod és Madridban beülteted fivéred mellé egyedüli emberként ezt a spanyol bohócot, bármin csodálkozol a megítéléseddel kapcsolatban? Ez a lehető legnagyobb kár, amit magadban tehetsz. Mégpedig azért, mert ha lenyilatkozod, mennyire nagyon bánt, hogy a sajtó szétszed a loveguru miatt, akkor ne adj támadási felületet. ha azon mérgelődsz, hogy az teniszközösség vagy a sajtó nem érti meg Pepe Imaz tevékenységét a Te életedben, akkor megint nem a tenisszel foglalkozol. Ha azt mondod, a kisfiad, Stefan születése óta kevésbé fontos a karriered, azt mondjuk, oké, mert nem lehet összehasonlítani egy gyermek érkezését egy világelsőséggel. Ám ha azt mondod, azért teljesítesz így, mert új utat találtál a transzcendenciális meditációban, akkor kiröhögnek. Nem a meditáció miatt, hanem azért, mert Te régen egy gyilkos cápa voltál, aki egy csepp vérre extraspeeddel csapott le. Egy Novak Djokovic nem szónokolhat egy női pulóveres pali mellett a békéről és szeretetről a tenisz kontextusában. Egy szerb lázadó, akit túl heves vérmérséklete miatt vetett meg a fél világ. Csöbörből vödörbe, át a ló másik oldalára…

Ez nem Te vagy, így elveszíted versenyzői léted forráspontját, mert a győztes gyilkos ösztönt lecseréled egy „ümm-öző” hiteltelen tévelygésre. Azért hiteltelen, mert nincs mellette teljesítményed. Volt már ilyen a világtörténelemben – John Lennon zenéje is elveszett indiai kóborlásai során. Elveszett a Beatles esszenciája, ahogy elveszett Novak Djokovic esszenciája is. Hiányzott belőled az a plusz fűszer, az a kis chilipor, ami mindig kellően felpaprikázott és magas szinten tartott.

Mi nem minősíthetjük azt, hogy kirúgtad Beckert, majd ajtót mutattál a komplett stábnak. A Te dolgod. Nekünk, teniszt szerető embereknek mindegy, hogy ki mellett vagy sikeres. Mindegy, hogy Agassi vagy Becker. Utolsó váltásként, remélem megtaláltad a probléma okát a ruházatodban, és majd a Lacoste végleg segíteni fog. A végén még kiderül, hogy ez volt a baj végig…

Azt viszont meg kell szoknod, hogy senkit nem érdekel a saját rajongóidon kívül, hogy állandó jelleggel megtapsolod az ellenfeleid bravúrjait, az sem érdekel senkit, hogy minden alkalommal sportszerűen gratulálsz a hálónál, és szólsz két elismerő, jó szót legyőzőidnek.

Be kell fejezned azt, hogy békéből és szeretetből teniszezel. Azzal se pontokat, se címeket, se pénzt nem viszel haza. Egy éve nézzük, ahogy szerváknál lehorgasztott fejjel sétálsz át fogadóként az egyik oldalról a másikra, ahogy össze-vissza ütögetsz értelmetlen és Tőled szokatlan megoldásokat választva - lassan, körülményesen. Mi meg folyton csak mondjuk, ahogy a "Whiplash"-ben J.K. Simmons: „it’s not my tempo”. Sótlan vagy, unalmas, szánalmas. Semmi esetre sem szórakoztató, idegesítő, felháborító vagy szerethető.

Legyen elég ebből. Van új edzőlegenda, van új ruhamárka, jön az új Grand Slam. Nem kell azonnal megnyerni. Elég, ha látjuk, amit Thiem ellen láttunk: hogy ég a tűz, hogy felrobbansz a dühtől, ha széleset ütsz, és elég, ha egyetlen pillantással lezúzod a háló túloldalán állót. Ha ezt teszed, nyerned sem kell. Mert elsősorban nem a tornát, hanem saját magadat kell megnyerni… Idén ez a legfontosabb elnyerhető cím!

 

Hozzászólások