Salakblog - Lehet, hogy Fucsovics Marci a Szövetséggel harcol, de a társait áldozza fel
Lehet, hogy Fucsovics Marci a Szövetséggel harcol, de a társait áldozza fel
Fotó: Europress/AFP

Lehet, hogy Fucsovics Marci a Szövetséggel harcol, de a társait áldozza fel

Szabó GáborSzabó Gábor
2019/01/13 15:47

Többször leírtam már, hogy szerintem a Fucsovics/Babos kontra Magyar Tenisz Szövetség sztori tipikusan olyan történet, ahol egyik félnek sincs igaza. Marciéknak nem lesz igazuk pusztán attól, mert a Szövetség értelmetlenül szórja a pénzt különböző mobil pályákra, a Szövetség pedig nem fogja feltétlen jól végezni a dolgát attól, mert Marci és Timi az ízlésesnél picit alighanem később ugrottak el a rájuk zúduló pénzeső elől.

Ha innen nézzük, Marci és Timi szombati bejelentése, mely szerint nem fogadják el a Szövetség ajánlatát és nem játszanak idén a Davis-, illetve a Federation-kupában, semmi újdonságot nem jelent. Same shit, different day, ahogyan a művelt francia mondaná, elintézhetnénk egy kézlegyintéssel, apró sajnálkozással, jelezhetnénk, hogy már mindent megírtunk a témában, stb.

Utóbbi azonban aligha lenne igaz.

Ugyanis tavaly szeptember eleje óta, amikor is a helyzet elmérgesedett, akárki is szólalt meg ügyben, igyekezett azt egy kétpólusú történetként bemutatni. Vagy itt állsz, vagy ott. Vagy velünk vagy, vagy ellenünk. Jóformán senki számára nem létezett másféle megközelítés.

Amikor nemrégiben Babos Timi jelezte, hogy nem fog pályára lépni a budapesti WTA-tornán, akkor látszott először igazán, hogy ez mennyire helytelen álláspont. Timi, a Szövetséggel vívott fene nagy csatájában ugyanis olyanokat bántott meg, akiket aligha akart: a saját szurkolóit. Ők ugyanis azok, akik a háborúskodás miatt nem láthatják élőben játszani, pedig alighanem mindennél jobban szerették volna. Egy évben legalább egyszer.

075_szaniszlA-notitle170226_npD7b.jpg Fotó: Europress/AFP

Talán itt látszott először, hogy a vitázó feleken kívül akadnak olyan is szereplők is, akik pusztán szenvedő felek, pedig valójában semmi közük az egész ügyhöz. Túl azon persze, hogy adófizető állampolgárként módjukban áll a felmerülő költségek java részét finanszírozni.

Valami hasonló a helyzet a tegnapi bejelentéssel is. Ha felületesen nézzük az ügyet mondhatjuk, hogy Fucsovics Marci szittya magyarként folytatja a megkezdett harcot, nem hátrál, nem alkuszik. Megmondta, hogy nem játszik, így aztán akkor sem játszik, ha jelentős összeget kínálnak neki.

A gond csak az, hogy a Davis-kupa nem egyéni verseny, még ebben az új lebonyolítási rendszerben sem az. Ha Marci – aki miatt javarészt ebben az igen előkelő osztályban játszhatunk – nem lép pályára, attól még Magyarország nem fog visszalépni a sorozattól, hanem kiáll a németek ellen idegenben. És nem az a baj, hogy ki fog kapni, mert jó eséllyel Marcival is kikapott volna, hanem az, hogy miként.

Amikor Marci a tegnapi bejelentését tette, pontosan tudta, hogy Balázs Attila ugyanúgy sérült, mint volt a csehek elleni meccs előtt, és maximum párosozni lesz képes, ha egyáltalán. Pontosan tudta, hogy Valkusz Máté mononukleózisa miatt régóta nem tud edzeni, és így egyáltalán nem játszhat majd, és pontosan tudta, hogy Piros Zsombor az ATP-világranglista átalakítása miatt karrierje legnehezebb periódusát éli éppen. Mint ahogyan azt is pontosan tudta, hogy olyan csoda, mint a csehek elleni páros volt, aligha létezhet még egy.

Amikor Marci tegnap bejelentette, hogy nem játszik, nyilván bevitt egy oldalvágást a Szövetségnek, de azzal nem kalkulált, hogy a vereséget a legritkább esetben a Szövetségek szenvedik el. A vereséget csapatok szokták elszenvedni és játékosok, nem pedig funkcionáriusok. Kell majd találni valakit, aki felmegy a pályára Zverev ellen és legalább tisztességesen helytáll (értsd: összegereblyézik mondjuk három-négy játékot – két játszma alatt), ami nem lesz egyszerű..

A csehek ellen sem volt sok esélyünk, de ott legalább lehetett annak örülni, hogy Piros Zsombort és Valkusz Mátét ki tudjuk próbálni élesben. Akkor ott annyi történt, hogy Marci nélkül nem nyertünk meg egy olyan meccset, amit vele valószínűleg hoztunk volna. Most azonban más a helyzet. Most az a helyzet, hogy Fucsovics Marci cserbenhagyott egy egyébként is ezer sebből vérző csapatot, kitéve társait egy olyan súlyos vereségnek, amit lehet, nem fognak egykönnyen megemészteni.   

Hozzászólások