Salakblog - Kvitova: "Abban a borzalmas pillanatban minden esélyemet elveszthettem volna a teniszre"
Kvitova: "Abban a borzalmas pillanatban minden esélyemet elveszthettem volna a teniszre"
Fotó: Europress/AFP

Kvitova: "Abban a borzalmas pillanatban minden esélyemet elveszthettem volna a teniszre"

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/08/20 11:05

Ahogy arról néhány hónappal ezelőtt beszámoltunk, Noah Rubin, amerikai teniszező 'Behind the Racquet' néven létrehozott egy Instagram-profilt, mely a közösségi oldalak többségétől eltérően nem valamiféle kirakatot akar bemutatni, nem csupán a szépet és a jót, hanem a valóságot. A hús-vér valóságot. 

A profil segítségével ismert és kevésbé ismert játékosok egy teniszütő feje mögé bújva őszintén vallanak kemény, néha fájdalmas életeseményekről, melyek alapvetően változtatták meg az életüket. Legutóbb Petra Kvitova mesélte el, milyen érzés volt visszatérni a pályára az őt ért támadás után.


A támadás története nem egy szép sztori, ezért inkább arról mesélnék, hogyan jöttem vissza. Egy olyan helyzetben találtam magam, melyre nyilvánvalóan nem voltam felkészülve. Jó ideig semmi mást nem éreztem belül, csak ürességet. A támadó az egyik legfontosabbat vette el tőlem, a teniszt. 

Nem csupán arról volt szó, hogy újra teniszezni akartam, én a legmagasabb szinten akartam visszatérni. Ezt egyfajta kihívásnak tekintettem. Mentálisan rendkívül sokat jelentett nekem, hogy rengeteg támogatást kaptam a szeretteimtől, és olyanoktól is, akiket nem is ismertem.

Iszonyú sok email és üzenet érkezett. Játékostársaim, sőt még a tornák szervezői is videóüzenetekben kívántak nekem mielőbbi sikeres felépülést. Ezek mind-mind sokat segítettek abban, hogy túl tudjak jutni a nehézségeken.

Szívet melengető volt látni a mosolygó arcokat, amikor részt vettem a támadás utáni első tornámon. Néhányan először nem tudták, hogyan is viselkedjenek velem szemben, de számomra már az megnyugtató és örömteli volt, hogy újra láthatom őket. 

Rettenetesen hiányzott a verseny. Hogy újra ott legyek kinn a pályán, és harcoljak. Játékosként egy csomó dologgal meg kell küzdened, például azzal, hogy szinte állandóan úton vagy valahová, vagy, hogy folyamatosan hullámzik a játékod a pályán. Nem volt kérdés, mennyire hiányzik nekem ez a sport, ugyanis azt éreztem, ezek közül egyik sem számít, csak legyen esélyem újra játszani és győzni. 

Nem igazán tudtam, hogy érzem majd magam, amikor hosszú idő után újra pályára lépek a 2017-es Roland Garroson. Úgy gondoltam, talán sírni fogok, hogy potyogni fognak a könnyeim. Ehelyett azonban felhőtlen boldogságot éreztem. Beugrott sajnos néhány ijesztő kép is, de a gondolataim zöme a tenisz körül forgott. Azt el kell ismernem, hogy a meccs után sírtam. És hallottam, hogy a lányok is sírva nézték az öltözőben, ahogy nyerek. 

A történtek óta másként tekintek az életre, és sok dolgot egészen máshogy látok. Egy valami azonban nem változott: az, hogy mindegy egyes alkalommal, amikor a pályára lépek, győzni akarok. Ott van bennem a vágy, hogy folyamatosan fejlődjek, és kőkeményen dolgozom azért, hogy a győzelem ízét újra és újra megtapasztalhassam.

De egy valami kitörölhetetlenül ott van a fejemben: akár nyerek, akár veszítek, hálás vagyok azért, hogy újra játszhatok. 

Pontosan tudom ugyanis, hogy abban a borzalmas pillanatban akár minden esélyemet elveszthettem volna erre. 

Hozzászólások