Salakblog - Konta Johanna: ’’Grand Slam-bajnok szeretnék lenni, és mindig küzdeni fogok azért, hogy elérjem ezt a célt’’
Konta Johanna: ’’Grand Slam-bajnok szeretnék lenni, és mindig küzdeni fogok azért, hogy elérjem ezt a célt’’
Fotó: Europress/AFP

Konta Johanna: ’’Grand Slam-bajnok szeretnék lenni, és mindig küzdeni fogok azért, hogy elérjem ezt a célt’’

HosszabbitásHosszabbitás
2020/06/26 18:37
Bár a koronavírus miatt idén a londoni Grand Slam-torna elmarad, Konta Johanna hosszútávú céljai között továbbra is ott szerepel egy jövőbeli wimbledoni tornagyőzelem. Konta a Hello! magazinnak adott interjújában nyilatkozott arról, hogy mit jelentene számára az, ha nyerni tudna Wimbledonban, és a brit elmondta véleményét az elhalasztott olimpiáról is. 

A világranglistán 14. helyezett Konta első kiemelkedő GS-szereplését a 2015-ös US Openen érte el, ahol többek között Garbine Muguruzát is legyőzte a legjobb 16-ig vezető után. Bár a brit kikapott Petra Kvitovától a nyolcaddöntőben, Konta a szezon végén bejutott a legjobb 50-be, és karrierje innentől egyértelműen felfelé ívelt. 2016-ban bejutott pályafutása első Grand Slam-elődöntőjébe az Ausztrál Openen, és ugyanebben az évben a top 10-be is beverekedte magát. A brit később a Roland Garros mellett a wimbledoni tornán is elődöntőbe jutott, és bár eddig még nem sikerült GS-döntőbe jutnia, Konta célja az, hogy egy nap magasba emelje a wimbledoni trófeát.

Wimbledon.jpg Fotó: Europress/AFP

’’Szeretek Wimbledonban játszani, és már gyerekkorom óta az az álmom, hogy megnyerjem ezt a tornát. Elszomorít, hogy idén nem tudok elindulni a versenyen, de ez semmin nem változtat, Grand Slam-bajnok szeretnék lenni, és mindig küzdeni fogok azért, hogy elérjem ezt a célt.’’

Ugyan a brit csalódott volt, amikor megtudta, hogy az idei tokiói olimpiát elhalasztják, Konta tisztában van vele, hogy azok a sportolók, akik négy éven át készültek az ötkarikás játékokra, sokkal szerencsétlenebbül jártak, és számukra ez egy óriási csapás.

’’Csalódott vagyok az olimpia miatt, de ezt most félre kell tennem. A csalódottságomat össze sem lehet hasonlítani azzal, amit azok a sportolók érezhetnek, akik négy éven át erre az eseményre edzettek. Számukra különösen nehéz lehet az, hogy még egy évet kell várniuk az olimpiára. A teniszezők szerencsésebb helyzetben vannak, mert mi évente négy igazán rangos versenyen is részt vehetünk.’’ 

Szöveg: Szabó Krisztián

Skysport.com




Hozzászólások