Salakblog - Kicsi James
Kicsi James
Fotó: Europress/Getty

Kicsi James

Szántó PetraSzántó Petra
2013/08/29 19:45

 

Vannak olyan teniszezők, akiket valamiért fiaimként szeretek. Még akkor is, ha történetesen idősebbek nálam.

Vagy azért, mert kiskoruktól követem a pályafutásukat, onnantól, amikor édesanyjukon kívül nem sokan tudtak róluk.

Vagy azért, mert megismerve az életüket, lélekben olyan közel kerültem hozzájuk, mintha az anyjuk lennék.

James Blake ilyen teniszező. Mindig is szimpatikus figura volt, és tetszett a tenyerese. Aztán egyszer elolvastam Breaking Back című könyvét, és bumm. A fiam lett. A könyv sajnos magyar fordításban nem jelent meg, így gondolom csak a legelvetemültebb angolul tudó rajongók olvasták az életét itthon. Valahogy úgy éreztem akkor, hogy Magyarországon kevesen tudnak annyit James Blake-ről, mint én.

Tudtam, hogy soha nem lesz világelső, és valószínűleg nem fog Grand Slam tornát nyerni. Annyi mindenen ment keresztül, hogy az is csoda, hogy ilyen sokáig játszott.

Már elég régóta minden US Openen arra készültem, hogy meg kell írnom ezt a blogbejegyzést, de tavaly még csak Kimről és Andyrőlkellett, akik szintén "gyerekeim" voltak.

Kicsi James nem kapott könnyű gyerekkort. 13 évesen súlyos gerincferdülést diagnosztizáltak nála, emiatt 5 éven át napi 18 órán keresztül kellett gerincmerevítőt hordania, amit csak akkor vehetett le, amikor teniszezett. A járása ezért is volt mindig olyan fura, kissé merev. De így is harcolt az álmaiért, és még a Harvardot is otthagyta, hogy profi lehessen.

2004-ben olyan csapások érték, amelyekbe sokan testileg és lelkileg is belerokkantak volna. Amikor tavasszal Rómában edzett Robby Gineprivel, nekiesett a hálótartó vasnak, és eltört az egyik nyakcsigolyája. Néhány hónappal később gyomorrák miatt elvesztette az apukáját. Ekkor kiderült, hogy övsömörtől szenved, emiatt lebénult a fél arca és egyensúly problémái alakultak ki.

Egy évvel később viszont elfogadta a US Open szabadkártyáját, eljutott a negyeddöntőig, ahol a világ valaha volt egyik legjobb mérkőzésén kapott ki Andre Agassitól döntő szett tie-breakben.

Már ez a meccs is érdemessé tette volna a szeretetünkre, de ennél sokkal több mindenért lehet szeretni. Csendes bölcsessége, intelligenciája, hangos szurkolótábora, nagyvonalú és megbocsátó személyisége (ugyebár Léjton), bátorsága, túlélő képessége, sportszerűsége, korai rasztahaja: ezekkel azt érte el, hogy olyan teniszező legyen, aki csak a 4. helyig jutott a világranglistán, és csak sima ATP-tornákat nyert, viszont akit tényleg mindenki szeret.

A legjobban azt szeretem benne, hogy - bár sok embert próbáló dolgot kellett átélnie - , mindig is szerencsés és boldog embernek érezte magát. Ez a hozzáállás pedig mindenki számára tanítani való lenne.

"If I were to say ‘God, why me?’ about the bad things, then I should have said ‘God, why me?’ about the good things that happened in my life.”

Mióta elmeséltem Gábornak a könyvet, és hogy úgy érzem, mintha a fiam lenne, azóta mindig azt mondta nekem a meccsei előtt: kicsi James most játszik.

Világranglista századikként, egy döntő szett tie-breakes meccsen búcsúzott New Yorkban, legnagyobb sikerei helyszínén.

Kicsi James, légy boldog.

 

 

 

 

 

Hozzászólások