Salakblog - Ki a fene látott már éhező profi teniszezőt, miért pont nekik gyűjtenek?
Ki a fene látott már éhező profi teniszezőt, miért pont nekik gyűjtenek?
Fotó: Europress/AFP

Ki a fene látott már éhező profi teniszezőt, miért pont nekik gyűjtenek?

Szabó GáborSzabó Gábor
2020/04/28 10:15
Tegnap Dominic Thiem volt az első, aki ki merte mondani azt, amit talán már jóval korábban ki kellett volna mondania valakinek. Nem biztos, hogy tenisz világranglista 250. vagy 700. helyén tanyázó embertársaink volnának azok, akik leginkább segítségre szorulnak ezekben a vészterhes időkben.

Az egész valamikor az Indian Wells-i torna halasztásakor elkezdődött, mikor is akadt játékos, aki karrierje során eddig több mint 7 és fél millió dollárt teniszezett össze, mégis azt a kérdést posztolta az Instagramjára a halasztás reggelén: "És velünk mi lesz?".

Nem sokkal később következett a grúz Shapatava (375.), aki online petíciót hirdetett, mondván, a jelenlegi körülmények között megélhetési gondjai lesznek azoknak a játékosoknak, akik nem a közvetlen az élvonalhoz tartoznak. A petíciót több mint ezren írták alá, és ennek megfelelően nem is maradt hatástalan. Novak Djokovic ragadta magához a kezdeményezést, indítványozva egy pénzalap létrehozását, melyből az alacsonyabban rangsorolt játékosok részesülnének, akik szerinte a sportág jövőjét képviselik. A magasabban jegyzett játékosok befizetéseiből, az ATP és a WTA, illetve Grand Slamek adományaiból több mint 4 millió dollár jönne össze. 

Ennek a kezdeményezésnek intett be tegnap Thiem.

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a mogulok – Federer, Nadal, Djokovic – példásan kivették a részüket az adakozásból. Millió dollárokkal támogatták a koronavírus elleni harcot hazájukban, lélegeztetőgépeket vettek, ahogyan azt talán várták is tőlük a rajongók. És azzal sem lenne semmi probléma, hogy az ATP és a WTA gondoskodna azokról, akik a szervezetük tagjai, és valamilyen oknál fogva tényleg megszorulnak. Hiszen egészen biztosan akadnak ilyen játékosok is valahol a világban. De hogy nem nyolcszáz férfi és nyolcszáz női játékosról beszélünk, az egészen bizonyos.

Azt is el kell mondani sokadszor is, hogy tényleg nem fenékig tejfel másod/harmad/negyedvonalbeli teniszezőnek lenni, alapjáraton drága mulatság, sokat kell kockáztatni, sokat kell befektetni azért, hogy az ember egyszer majd rettenetesen sokat keressen. Mondjuk millió dollárokat azzal, hogy körbepárosozza a világot. Az egyik alapvetés a sportágban az, hogy a tenisz addig, ameddig el nem jutsz mondjuk a kétszázadik helyig, csak viszi a pénzt. Hiszen nagyon sokat kell költeni legfőképp utazásra, szállásra, míg a pénzdíjak ezen a szinten meglehetősen alacsonyak. Egy játékos karrierjének ebben a szakaszában leginkább veszteséget termel. Ha azonban elfogadjuk ezt az állítást, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a jelen helyzetben a teniszező nem termeli ezt a veszteséget, tehát de facto jobban jár, mintha játszhatna.

Nem azt mondtam, hogy semmiféle költsége nincs, mert ez nyilván nem igaz, neki is élnie kell, laknia, ennie, és az is lehet, hogy az edzőjét is magának kell fizetnie, ám a kiadásainak jelentős részétől azért megszabadult. Mint ahogyan a bevételeitől is persze. 

Ám ne legyünk őszintétlenek, mondjuk ki, hogy azok a játékosok, többnyire gyerekek, akik nekiugranak a tenisz világranglistának, azok a legritkább esetben kerülnek ki a proletariátus soraiból. 

Amíg eljutnak addig a pontig, hogy egyáltalán próbálkozhatnak, valakik – többnyire a szüleik – már így is irgalmatlan mennyiségű pénzt toltak a karrierjükbe. Azon, hogy nem keresik meg a héten a 2-300 dollárjukat, nagyjából már semmi sem múlik. 

Pillanatnyilag karban kell tartaniuk a testüket, és élniük kell, mint minden más embernek. Ugyanúgy túl kell élniük, mint azoknak, akik tényleg elvesztették az állásukat, és mondjuk három gyerekükről is gondoskodniuk kell egy panelban. Nagyon fals üzenet összevetni az előbbiek problémáit az utóbbiakéval. Federer, Nadal és Djokovic neve kattintásmágnes. Ha ők egy ügy mögé állnak, az az ügy komoly figyelmet kap. Ha egy olyan ügy mögé állnak, mely nincs kellőképpen végiggondolva, annak értelemszerűen nagyon rossz üzenete lesz. 

Ennek a világnak pillanatnyilag nagyon sokadik problémája az, hogy mi történik a világranglistán ötszázadik teniszezővel. 

A Roland Garros páros bajnoka, a német Kevin Krawietz elment egy szupermarketbe dolgozni, heti 450 euróért, noha tavaly, amikor nyertek Párizsban, 290 ezret kaszált. Nem gondolnám, hogy eltapsolta az egészet, inkább így szocializálódott. Az a teniszjátékos, aki rajta van a világranglistán, olyan tudás birtokában van, amivel még ezekben a nehéz időkben is lehet annyi pénzt keresni, amivel ki tudja bekkelni addig, amíg újra nem indul a játék. Persze lehet, hogy Gucci pólóra ezúttal nem futja, de talán ütőt húroznia sem kell feltétlen mindenkinek, mint Dustin Brownnak egykoron. Esetleg csak visszahúzódnia kicsit a mamahotelbe.

Jegyezzük meg Dominik Thiem szavait: "Nincs olyan teniszező, aki a túlélésért küzd."

Hozzászólások