Salakblog - Jön az első nem salakos Nadal-Thiem a US Open negyeddöntőjében
Jön az első nem salakos Nadal-Thiem a US Open negyeddöntőjében
Fotó: Europress/AFP

Jön az első nem salakos Nadal-Thiem a US Open negyeddöntőjében

Kálmán LaciKálmán Laci
2018/09/04 19:19

Rafael Nadal és Dominic Thiem a 11. egymás elleni meccsére készül ma éjjel a US Open negyeddöntőjében. Ez lesz azonban az első olyan összecsapásuk, amit nem salakon vívnak majd.

Nadal minden idők legjobb salakpályás játékosa, míg Thiem az elmúlt évek második legjobbja ezen a borításon. Az összesített mérleg 7-3 a világelső javára. Háromszor meccseltek eddig a Roland Garros salakján, mindhárom találkozót Rafa nyerte, ráadásul mindet sima három szettben. Tavaly az elődöntőben, az idén pedig a fináléban mérkőztek egymással. 

Thiem az egyetlen olyan játékos, aki az elmúlt két évben le tudta győzni Nadalt salakon, tavaly Rómában, az idén pedig Madridban. Arról, hogy hogyan, a következőket mondta az osztrák:

"Hihetetlenül agresszív voltam. Nagyon erős alapütéseim vannak, melyekkel komoly gondot tudok neki okozni. A kulcs a gyors és kemény játék, kevés hibával. Ez néhányszor sikerült, de tény, ez egy nagyon sok kockázattal járó taktika, mert előfordulhat, hogy az ember túl sokat ront."

Nagyjából ezzel a hozzáállással teniszezett Thiem a US Open első négy fordulójában is. Összesen 207 nyerőt ütött 124 hiba mellé. A legjobb mutatót épp az előző körben, Kevin Anderson ellen produkálta, amikor is 42 nyerőt szórt 13 rontás mellé. Ez az adat talán még többet mond akkor, ha hozzátesszük, hogy a dél-afrikaival összesen 199 labdamenetet játszottak. A 13 hiba azt jelenti, hogy durván 15 pontonként rontott egyet. 

"Nagyon várom, hogy életemben először kemény pályán is játszhassak Rafa ellen" - folytatta Thiem, aki karrierje első negyeddöntőjét vívja majd a Garroson kívül. "Salakon a létező egyik legnagyobb kihívás játszani ellene, remélem kemény pályán egy fokkal komfortosabban érzem majd magam a pályán."

Nadal az idén a legkiegyensúlyozottabb játékos a Grand Slam-tornákon. Ő ugyanis az egyetlen a komplett mezőnyt tekintve, aki mind a négy nagy versenyen eljutott minimum a legjobb nyolcig. 

nadal-thiem.jpg Fotó: Europress/AFP

A világelső a negyedik fordulós meccsét követően méltatta Thiemet emberileg és szakmailag egyaránt.

"Ő egy fantasztikus játékos, komoly ütőerővel. Egy nagyszerű srác, akivel remek kapcsolatban vagyok. Örülök annak, hogy ezen a versenyen is eljutott a negyeddöntőig. Más mérkőzésre számítok, mint salakon, de végtére is, ez is csak egy teniszmeccs lesz. Ő is ismeri az én játékom, és én is ismerem az övét, már alig várom a találkozót."

Ha Thiem győz, az élete legnagyobb győzelme lesz, hisz világelsőt még sosem vert meg GS-tornán. Az eddigi legnagyobb sikere az akkor ranglista-második Novak Djokovic elleni negyeddöntős győzelme volt a tavalyi Garroson. 

Rafának nem lesz könnyű dolga, Thiem erőnléte ugyanis kiváló, a szervája és a tenyerese veszedelmes, hihetetlen gyorsításokra képes, a fonákja pedig jóval kevésbé lesz kikezdhető ezen a borításon, mint ahogy a spanyol azt salakon megszokta. 

(részben via)
Hozzászólások