Salakblog - John Isner: Soha nem látott magasságokban 33 évesen
John Isner: Soha nem látott magasságokban 33 évesen
Fotó: Europress/AFP

John Isner: Soha nem látott magasságokban 33 évesen

Kálmán LaciKálmán Laci
2018/07/13 09:10

John Isner nem bánta, hogy várnia kellett. Hisz mi az a 4 óra 14 perc ahhoz képest, hogy az idei Wimbledon már a 41. Grand Slam-tornája?

Ennyi ideig tartott, amíg a nyolcadik kiemelt Kevin Anderson legyűrte a nyolcszoros győztes, Roger Federert az egyes pályán. Ezt a negyeddöntőt követte Isner és Milos Raonic találkozója, melyet szetthátrányból fordított meg az amerikai, és így bejutott élete első GS-elődöntőjébe. 

"Színtiszta öröm és eufória" - így jellemezte Isner az érzéseit a meccs után.

"Remekül vagyok fizikálisan és mentálisan egyaránt. Okozhatok én még itt gondot a többieknek. Eddig ez életem legjobb major-tornája, pedig már 11 éve játszom. Hihetetlenül boldog vagyok. Az, hogy ezt az eredmény pont itt, Wimbledonban sikerült elérnem, még különlegesebbé teszi ezt az érzést."

Pedig rettenetesen kezdte az évet. Az első hat tornáján mindössze egy meccset fogott, plusz akadt még egy Davis-kupa találkozó, amit meg tudott nyerni. Ekkor jött a Miami Open április elején, melyen végigmenetelt, és megszerezte karrierje első ezres címét.

Számára természetesen óriási dolog, hogy elődöntőt játszhat Wimbledonban, a férfi tenisz számára azonban nem. Ha ugyanis megnézzük a tendenciákat a legutóbbi major-tornákon, láthatjuk, hogy az elmúlt öt Grand Slamen, ő már a hetedik olyan férfi teniszező, aki debütálni tud a legjobb négy között. Előtte 10 GS-en csak egy ilyen volt, Dominic Thiem, a 2016-os Garroson. 

Ugyanakkor Isner mindössze a második amerikai 2009 óta, aki elődöntőzni tud ilyen szintű versenyen. A legutóbbi Sam Querrey volt tavaly, épp Wimbledonban. 

isner2.jpg Fotó: Europress/AFP

Big Johnny rendkívül meggyőző volt az eddigi öt meccsén az All England Clubban. Ő az egyetlen játékos az elődöntőbe jutott nyolc női és férfi teniszező közül, aki egyszer sem vesztette el az adogatását. Ugyanakkor az is tény, hogy úgy jutott el a legjobb négyig, hogy a negyedében lévő legmagasabban rangsorolt ellenfelekkel, Marin Ciliccsel és Grigor Dimitrovval végül nem kellett játszania. 

Az elődöntőben az az Anderson lesz az ellenfele, aki a tavalyi US Openen már lejátszotta karrierje első major-döntőjét, igaz, talán egy még inkább megtizedelődött mezőnyön keresztül jutva be a fináléba. 

Justin Gimelstob, Isner egyik edzője azt mondta, hogy az, hogy tanítványa nem Federerrel, hanem Andersonnal találkozik a legjobb négy között, egy másfajta mentális kihívást jelent majd a számára. 

"Ha Federer ellen játszott volna, ott nem lett volna akkora nyomás, hisz mindenki tudja, hogy a svájci milyen jó, a valaha volt legjobb, úgyhogy rendben van, ha kikapsz tőle az elődöntőben. Kevin esetében azonban egy egyenrangú ellenféllel játszik majd, akit jól ismer, ami egy másfajta érzelmi dinamikát jelent majd."

Az egymás elleni mérleg 8-3 Isner javára, de sokat játszottak egymással korábban, a fősuli alatt is. Legutóbbi öt meccsüket az amerikai nyerte, ami számíthat, tekintve, hogy Anderson 2012 eleje óta nem verte őt meg. Az is igaz viszont, hogy meglehetősen régen, 2015 márciusában játszottak utoljára, és ugye az elmúlt három évben a dél-afrikai is komolyabb játékossá érett, és lejátszotta első GS-döntőjét is.

isner3.jpg Fotó: Europress/AFP

"Kellemes izgalommal tölt ez a párosítás, és szerintem őt is"  - mondta Isner. "Jót tesz majd az egyetemi tenisznek, hogy valamelyikünk ott lesz majd a wimbledoni döntőben." 

Isner negyeddöntője a szokásosnál kisebb figyelmet kapott. Nem meglepő, hisz mind Nadal, mind Federer epikus meccset játszott aznap, ráadásul Anglia elődöntőzött a foci vb-n, úgyhogy a szokásosnál jóval kevesebben ültek a lelátón. A szervezők még azt is meglépték, hogy megnyitották az egyes pályát mindenki előtt, akinek aznapra jegye volt, függetlenül attól, hogy hová szólt. 

Gimelstob rendkívül büszke volt tanítványára a meccs után. 

"Fizikálisan és mentálisan is felnőtt a feladathoz. Ahelyett, hogy esetleg elbátortalanodott volna, élvezte a mérkőzést. Kellőképpen kilazult, és az energiáit teljes mértékben a bele tudta tenni a meccsbe."

Anderson is azt vette észre, hogy Isner önbizalma sokat nőtt azóta, hogy behúzta a Miami Opent.

"Látom, ahogy jön-megy, látom, ahogy edz, és szerintem sokkal magabiztosabb, mint korábban. Ez lehetővé teszi számára, hogy lazábban, szabadabban teniszezzen hátulról, az alapvonalról. Valószínűleg néhány pont dönti majd el a meccset."

Apró különbségek döntöttek a Raonic elleni összecsapáson is. A harmadik szett közepéig nem volt break-labda a mérkőzésen, akkor Isner rögtön az elsőt kihasználta. Aztán, amikor a szett végén a játszmáért adogatott, ő is szembesült eggyel, ám ő hárítani tudta azt. 

Ennyin múlhatnak szettek és meccsek.

isner4.jpg Fotó: Europress/AFP

Andy Roddick volt az utolsó amerikai férfi, aki Grand Slam-trófeát emelhetett a magasba a 2003-as US Openen. Közel tizenöt éve, azaz 58 major óta várnak tehát az amerikaiak egy újabb sikerre. A teher ráadásul már elég régóta elsősorban Isner vállait nyomja. 

Eddig még elődöntős sem volt, most pedig ott van a legjobb négy között egy GS-tornán.

"Meglátjuk, sikerül-e még tovább menetelnem."

via
Hozzászólások