Salakblog - Hét játékos, aki meglepetést okozhat a Roland Garroson
Hét játékos, aki meglepetést okozhat a Roland Garroson
Fotó: Europress/AFP

Hét játékos, aki meglepetést okozhat a Roland Garroson

HosszabbitásHosszabbitás
2019/05/26 12:05
Vasárnap kezdetét veszi az idény második Grand Slam-tornája, a Roland Garros. Összegyűjtöttünk hét olyan játékost, akik alapvetően nem a győzelemért szállnak harcba, a salakszezonban mutatott formájuk alapján azonban képesek lehetnek nagy menetelésre, s okozhatnak meglepetést. A mezőny sötét lovai következnek.

MATTEO BERETTINI

Tavaly egy olasz játékos, Marco Cecchinato meglepetésgyőzelmet aratott a budapesti ATP 250-es tornán, majd a Roland Garroson mindenki döbbenetére, többek között Novak Djokovicot legyőzve, bejutott az elődöntőbe. Idén ismételten egy olasz játékos emelhette magasba a serleget Budapesten, s salakon mutatott játéka alapján Matteo Berrettini joggal remélheti, hogy ha meg nem is ismétli Cecchinato tavalyi menetelését, legalább legjobb Grand Slam-szereplését beállíthatja. A 23 éves római teniszező legjobb eredménye pont a tavalyi Roland Garrosról származik, ahol a harmadik fordulóban a későbbi döntős Dominic Thiemtől kapott ki.  A fiatal játékos budapesti diadala mellett döntőzött Münchenben, s először győzött le top tízes játékost, Rómában Alexander Zverevnél bizonyult jobbnak. Idén kiemeltként minden esélye megvan rá, hogy a Roland Garroson ismételten bejusson a legjobb 32 közé. Ott azonban rendkívül nagy bravúrra lenne szüksége, hiszen Roger Federer lehet az ellenfele.

075_maffia-internaz190514_nppb9.jpg Fotó: Europress/AFP

ANETT KONTAVEIT

Az észt teniszező játékában benne van egy nagy eredmény, főleg ha figyelembe vesszük a női mezőny jelenlegi kiszámíthatatlanságát. Két éve alighanem kevesen gondolták, hogy Jelena Ostapenko győzni tud a Roland Garroson, miért ne lephetne meg minket ezúttal egy másik játékos a Baltikumból? Persze Kontaveit valószínűleg már egy negyeddöntővel is elégedett lenne, hiszen a 23 éves teniszező a negyedik fordulónál tovább még nem jutott Grand Slam-tornán. Kontaveit idei szezonját mindennek, csak stabilnak nem lehet nevezni. Első és második fordulós vereségek sora mellett azért felmutathat egy elődöntőt Miamiból és egy nyolcaddöntőt Indian Wellsből. Idei salakszezonjából stuttgarti döntőjét kell kiemelni, utána sem Madrid, sem Róma nem sikerült igazán jól az észt játékosnak. Ennek ellenére, ha kijön számára a lépés, veszélyes lehet Párizsban. Egy korai vereség, vagy egy nagy menetelés egyaránt benne van Kontaveit játékában. Első ránézésre a sorsolása sem tűnik reménytelennek. Az első kiemelt, akibe belefuthat, az idén formán kívül játszó Sabalenka. A negyedik körben azonban már nehezebb ellenfél várhat Kontaveitre, hiszen Kvitova is az ő ágán van. Az észt tavaly a Roland Garroson már legyőzte a kétszeres wimbledoni bajnoknőt, ha mindketten eljutnak odáig, idén is hatalmas mérkőzést vívhatnának.

000_1G03XV.jpg Fotó: Europress/AFP

CRISTIAN GARIN 

A 22 éves chilei juniorként már átélhette, milyen Párizsból győztesen távozni, 2013-ban a döntőben Sascha Zverevet felülmúlva emelhette magasba a trófeát, ráadásul párosban is fináléba jutott. Garin a felnőttek mezőnyében egyelőre nem közelítette meg a német eredményeit, ugyanakkor az idei salakszezon során többször is bizonyította, hogy a jövőben meghatározó játékossá válhat, salakon legalábbis mindenképp. A legtöbb dél-amerikai teniszezőhöz hasonlóan Garin is kifejezetten élvezi a leglassabb borítást, még ha ő maga azt is vallja, hogy kemény pályán szeret a legjobban játszani. Idén Federer, Thiem és Djokovic mellett ő a negyedik olyan játékos, aki két tornát is nyerni tudott a szezonban. Ezzel nem akármilyen névsorhoz csatlakozott. A chilei Houstonban pályafutása első tornagyőzelmét aratta, majd rá két hétre, Münchenben rögtön a második is összejött neki. Madridban és Rómában nem láthattuk játszani, a héten Genfben viszont újra pályára lépett, ahol azonban harmadik kiemeltként nem tudott meccset nyerni. Ha visszaszerzi a salakszezon elején mutatott formáját, mindenképp figyelnünk kell rá. Ellene szól azonban, hogy még sosem nyert mérkőzést Grand Slam-torna főtábláján, bár idei játékát nézve meglepő lenne, ha ez sokáig így maradna. Miután a chilei nem kiemeltként vág neki a versenynek, azt már előre lehetett sejteni, hogy a sorsolása nem lesz egyszerű. Az első körben a nagy adogató Opelkával találkozik, győzelme esetén Wawrinka következhet, majd Cilic, esetleg Dimitrov. Kétségkívül nagy neveket kellene legyőznie Garinnak, ha sokáig szeretne jutni, azonban sem Wawrinka, sem Cilic nem játszik igazán meggyőző formában. Garin bármelyikük dolgát rendesen megnehezítheti.

000_1G68PU.jpg Fotó: Europress/AFP

MARIA SAKKARI 

Kifejezetten eredményes salakszezont tudhat magáénak a görögök 23 éves teniszezője. Rabatban Sakkari pályafutása első tornagyőzelmét aratta, Rómában pedig egészen az elődöntőig ment, s csak a későbbi győztes Karolina Pliskovától kapott ki. A görög már többször bizonyította, hogy senkitől sem fél, győzte már le Wozniackit, Pliskovát, Osakát, Venus Williamst, s legutóbb Rómában Kvitovát is (igaz, a cseh teniszező a döntő szettben feladni kényszerült a mérkőzést). Sakkari Grand Slamen a harmadik fordulónál tovább még nem jutott, de pont az idei Roland Garros jelenthetné számára az áttörést. Kiemeltként kezdi meg a tornát, így a harmadik körig elméletileg gond nélkül kellene eljutnia, ott azonban már bravúrra lenne szüksége, hiszen jó eséllyel meg kell mérkőznie az Osaka-Azarenka-Ostapenko hármas valamelyikével. Idei formája alapján azonban még ellenük sem reménytelen a helyzete.

075_ciambelli-wtainter190518_npBmW.jpg Fotó: Europress/AFP

DANIIL MEDVEDEV

Medvedev világranglista helyezése alapján kicsit kilóg a sorból, hiszen ő listánk egyetlen top15-ös játékosa. A Roland Garros 12. kiemeltje számára más számít nagy menetelésnek, mint mondjuk egy harmincon kívüli játékosnak. Azonban ha azt nézzük, hogy Medvedev eddigi legjobb Grand Slam-szereplése az idei Ausztrál Openen elért nyolcaddöntője, akkor egy ehhez hasonló, vagy ennél is szebb eredmény az orosz esetében is előrelépésnek mondható. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy Medvedevnek messze nem a salak a kedvenc borítása. A 23 éves játékos ennek ellenére idén salakon is ért el jó eredményeket: Barcelonában 500-as tornadöntőt játszott, Monte-Carlóban Tsitsipast és Djokovicot is búcsúztatta. Madridban és Rómában ugyan már az első fordulóban kiesett, Pella és Kyrgios személyében mindkét alkalommal rendkívül kellemetlen ellenfelet kapott. Az orosz évről évre rengeteget fejlődik, ráadásul sorsolása sem tűnik megoldhatatlannak, bár Herbert és Paire személyében már az első fordulókban találkozhat trükkös, a hazai közönség által feltüzelt ellenféllel. Medvedev negyedében Nishikori a legnagyobb név, akit Barcelonában már le tudott győzni. Az orosz pályafutása legjobb Grand Slam-eredményét jelentené, ha ez ismételten sikerülne neki.

000_1GF7EQ.jpg Fotó: Europress/AFP

KONTA JOHANNA

Pár évvel ezelőtt a magyar származású, brit színekben versenyző teniszezőt top tízes helyezésének köszönhetően enyhe túlzással az esélyesek közé sorolhattuk, még ha a salak igazán sosem feküdt neki. Tavalyi jelentős visszaesése után, némileg meglepő módon, Konta idén pont salakon tornázta vissza magát a legjobb harmincba. Két döntővel a háta mögött utazhat Párizsba, római fináléja ráadásul kiemelkedően a legjobb salakos eredménye: a döntőbe vezető úton Stephenst, Venus Williamst és Bertenst is felülmúlta. A Roland Garroson már a harmadik körben összefuthat Bertensszel, így egy kiemelkedő szerepléshez meg kellene ismételnie római bravúrját. Konta már egy győzelemmel is legjobb párizsi szereplését érné el, eddig ugyanis még mérkőzést sem sikerült nyernie a Roland Garroson. Idén joggal bizakodhat, hiszen az elmúlt évekhez képest sokkal jobban hangolt az év második Grand Slamére.

000_1GL8LM.jpg Fotó: Europress/AFP

MARKETA VONDROUSOVA 

A 19 éves cseh teniszező idén már többször megmutatta tehetségét. Kemény pályán döntőt játszott Budapesten, Indian Wellsben és Miamiban egyaránt bravúrosan a negyeddöntőig menetelt. Jó formáját salakra is átmentette, Isztambulban a fináléig jutott, Rómában pedig a negyeddöntőig vezető úton Simona Halepet is legyőzte, már másodszor a szezonban. A balkezes cseh bárkire veszélyes ellenfél, s miután a női mezőnyben nehéz kiemelkedő esélyest találni, Vondrousova még akár nagy meglepetést is okozhat. Eddigi legjobb Grand Slam-eredménye a tavalyi US Openről egy negyedik forduló, a Roland Garroson képes lehet ezt beállítani, vagy akár meg is javítani. Ehhez azonban rögtön a második körben bravúrra lesz szüksége, hiszen az ötödik kiemelt Kerber várhat rá. Figyelembe véve, hogy Kerber nem különösebben kedveli a salakot, Vondrousova egyáltalán nem tűnik esélytelennek. S ha le tudná győzni a németet, azzal a 19 éves játékos megnyitná magának az utat egy fantasztikus eredmény felé.

000_1GK5NW.jpg Fotó: Europress/AFP

Szöveg: Wojciechowski Patrícia

Hozzászólások