Salakblog - Hét hónapja attól tartott, véget ért a pályafutása, most visszatér a korábbi világelső
Hét hónapja attól tartott, véget ért a pályafutása, most visszatér a korábbi világelső
Fotó: Europress/AFP

Hét hónapja attól tartott, véget ért a pályafutása, most visszatér a korábbi világelső

Németh DánielNémeth Dániel
2019/08/09 22:17
Hét hónappal ezelőtt gyakorlatilag bejelentette a profi tenisztől való visszavonulását, most viszont lényegesen örömtelibb hírről számolt be Andy Murray a közösségi oldalain. A skót teniszező ugyanis elfogadta a szabadkártyát Cincinnatiben, ami azt jelenti, hogy egyesben is rajthoz áll az 1000-es versenyen.

"Az érzés, amikor elfogadtad a szabadkártyát az egyesek között Cinciban..." - mindössze ennyi állt Murray szűkszavú közleményében (ha ezt egyáltalán annak minősítjük), de igazából többre is nagyon volt szükség. Hiszen azok, akik rendszeresen követték a pályafutását, és tisztában vannak az elmúlt két év nehézségeivel, pontosan tudják, mit jelent a skót számára, hogy a párosozás után egyesben is tesztelheti testét. Főleg azt követően, hogy szinte már ő is feladta a reményt.

 

Murray 2017 második felében döntött úgy, hogy kínzó csípősérülése miatt - ami mindkét oldalon jelentkezett - pihenőt tart. Visszatérése azonban nem sikerült zökkenőmentesre, 2018 januárjában ezért az Ausztrál Open küzdelmei helyett kés alá feküdt. A salakszezont kihagyta, majd nyáron próbálkozott újra tenisszel, főként az amerikai kemény pályás szezonban, fájdalmai azonban látványosan akadályozták a játékban. Ezért ismét idő előtt pontot tett az idény végére.

Az edzésvideók alapján gőzerővel készült az idei szezonra, azonban nagy visszatérés helyett egy drámai bejelentésre került sor. "Mára nagyjából mindent megtettem, amit megtehettem, hogy a csípőm jobb állapotban legyen. Wimbledon az a hely, ahol vissza szeretnék vonulni, azonban nem vagyok biztos abban, hogy ezt meg tudom csinálni. Nem vagyok benne biztos, hogy el tudom viselni ezt a fájdalmat még négy-öt hónapon keresztül" - nyilatkozta az elérzékenyült skót.

Már akkor elmondta, hogy a közeljövőben átesik egy komolyabb műtéten, azonban akkor még hangsúlyozta, elsősorban az a célja, hogy a mindennapok során ne érezzen fájdalmat. "Van egy lehetőségem egy másik operációra, ami az előzőnél egy kicsit komolyabb, de segíthet a mindennapjaimon. Néhány sportoló ezt azért vállalja be, hogy visszatérjen a sportba, de a sikerre nincs garancia. Én nem a visszatérés érdekében csinálnám meg" - jelentette ki.

Murray csípőprotézist kapott, ugyanúgy, mint a párosspecialista Boby Bryan. Az amerikai klasszis sikeresen visszatért a pályára, azonban Murray esetében kérdéses volt a módszer hatékonysága, elvégre egyéniben sokkal nagyobb terhelés éri a játékosokat. A háromszoros Grand Slam-győztes június végén párosban tért vissza, Feliciano López oldalán meg is nyerte a Queens-i versenyt. Eastborune-ben az első fordulóban búcsúzott, Wimbledonban és Washingtonban pedig a második körben.

Andy Murray: a műtét megváltoztatta az életem | Hosszabbítás

Andy Murray öt hónappal ezelőtt könnyek között jelentette be, hogy fájdalmai miatt kénytelen felhagyni a profi tenisszel. Sérült csípőjét azóta megműtötték - a párossspecialista Bob Bryanhez hasonlóan protézist kapott - és felcsillant a remény, hogy folytathatja pályafutását. Hamarosan, igaz, egyelőre a párosok között, visszatér a legjobbak közé.

Bár a felsorolt eredmények talán nem a legbiztatóbbak, az mindenképpen pozitívum, hogy Murray hosszú idő után fájdalommentesen teniszezik. Hamarosan pedig az is kiderül, hol tart az egyesek között. Az biztos, legalábbis korábban többször hangsúlyozta, hogy fizikálisan még nem tart ott, ahol kellene, ahol szeretne, és nyilván a jelentős meccshiány is hátráltatni fogja. Jelen állapotban azonban inkább egyfajta felkészülésként kell tekinteni a játékára, az eredmény pedig másodlagos.  

Hozzászólások