Salakblog - Ha pályára lépünk, elfelejtjük a barátságot, de azért ez nem egy háború
Ha pályára lépünk, elfelejtjük a barátságot, de azért ez nem egy háború
Fotó: Europress/AFP

Ha pályára lépünk, elfelejtjük a barátságot, de azért ez nem egy háború

Németh DánielNémeth Dániel
2019/08/04 14:33
Különleges hét előtt áll Felix Auger-Aliassime, a kanadaiak tehetséges teniszezője, ugyanis a teniszvilág figyelme hamarosan szülővárosára, Montrealra irányul. A 18 éves játékost meglepte, mennyire lelkesen fogadták a helyi szurkolók, abban viszont egészen biztos, hogy a pályán kívüli barátságokat nem befolyásolja, milyen eredményeket érnek el egymás ellen. Elvégre mégsem háborúzni mennek.

Felix Auger-Aliassime pénteken érkezett meg hazai versenyére, ahol rögtön egy meglepetéssel szembesült: még a selejtezőket sem kezdték meg, de máris óriási az érdeklődés a nézők részéről. "Telt ház volt, boldogan jöttek ki az edzésemre. Ez így teljesen más érzés, hazudnék, ha azt állítanám, pont olyan, mint amikor a többi tornán lépek pályára. Különleges élmény, remélhetőleg ebből erőt tudok majd meríteni, és pozitívan hat rám" - nyilatkozta a fiatal játékos, aki tavaly már bemutatkozhatott az akkor Torontóban rendezett torna főtábláján.

Szégyent akkor sem vallott, pedig egészen más szinten tartott: a világranglistán csak a 133. helyen állt, ATP-szinten pedig jóformán semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett. Végül a második forduló jelentette számára a végállomást, ahol az azóta top 10-es Daniil Medvedevtől kapott ki döntő szett tie-breakben. Jelenleg viszont 22. a világranglistán, 28-15-ös mérleggel rendelkezik és már három tornán is döntőbe jutott. Igaz, a végső siker egyelőre várat magára.

Egy jó szerepléssel akár Milos Raonicot is megelőzheti a világranglistán, ami azt jelentené, hogy ő a legmagasabban rangsorolt kanadai férfi teniszező.

000_1I54RB.jpg Fotó: Europress/AFP

A 18 éves játékos tisztában van azzal, hogy hatalmas figyelem irányul rá, emiatt fennáll a veszély, hogy túl nagy nyomást helyez magára. Éppen ezért kulcsfontosságúnak tartja, hogy az egész héten rá váró feladatra, kiemelten az első fordulóra koncentráljon, ahogyan azt egyébként más versenyeken is tenné. Ezúttal ez különösen nehéz feladatnak ígérkezik, ugyanis a montreali születésű teniszező először léphet pályára szülővárosában. A jó hangulat pedig már csak azért is adott lesz, mert az egyik honfitársával, Vasek Pospisillal kezd.

"Éreztem, hogy így lesz, ezért csak nevetni tudtam rajta. Korábban a fiziómnak épp azt mondtam, Denisszel vagy Vasekkel fogok játszani. Volt egy megérzésem. De ezen kívül semmi komoly, így alakult. Jó barátok vagyunk, remekül kijövünk egymással, azonban ha pályára lépünk, a legjobb tudásunk szerint teniszezünk, ahogyan azt Wimbledonban is tettük, és majd kiderül, ki lesz a győztes. Úgy gondolom, mindketten jó versenyzők és jó emberek vagyunk, és a meccs idejére félre tudjuk tenni a barátságunkat" - tekintett előre Auger-Aliassime.

Van egy másik kanadai tehetség is, akitől sokat vár majd a hazai közönség. Denis Shapovalov ráadásul két évvel ezelőtt már megmutatta tudása legjavát Montrealban, amikor legyőzte Juan Martín del Potrót és Rafa Nadalt is az elődöntőig vezető úton. Nem titok, hogy a pályán kívül Shapovalov és Auger-Aliassime nagyon jó viszonyban vannak, és utóbbi szerint ez a montreali torna alakulásától függetlenül így marad. Ugyanis úgy gondolja, a teniszpályán mindketten félre tudják tenni az érzelmeiket.

063_1134322433.jpg Fotó: Europress/AFP

"Levegőnek fogom nézni" - viccelődött a fiatal kanadai. "De nem, valójában szó sincs ilyesmiről. Azért nem háborúzni megyünk. Általában a szokott módon beszélgetünk, most például Vasekkel is váltottunk üzenetet. Mindketten nevettünk a sorsolás láttán, mondván, tiszta őrület az egész. Viszont a pályán elfelejtjük a barátságot, csak a meccsre koncentrálunk. Nem változott Denisszel a kapcsolatom, és nem is fog. Két különböző dologról beszélünk. Van a pályán kívüli barátságunk, és vannak a versenyek."

Auger-Aliassime a többi teniszezőhöz hasonlóan csak az épp előtte álló feladatra szeret koncentrálni, de ha sikerrel venné az első kört, jó eséllyel egy másik hazai versenyzővel találkozhatna. Ehhez az kell, hogy Raonic legyőzze a nyitókörben a francia Lucas Pouille-t. "Az biztos, hogy ez is egy őrült dolog, ami abban az esetben is igaz, ha Vasek győz. Könnyen lehet, hogy kanadai ellenfél vár majd rá a második fordulóban, pont úgy, mint tavaly Indian Wells-ben" - emlékezett vissza.

Akkor Auger-Aliassime kiejtette Pospisilt, utána viszont két szettben kikapott Raonictól. Töretlen fejlődése azonban a korábbi világranglista-3. teniszezőnek is feltűnt. "Fizikálisan szépen fejlődött a korához képest. Úgy gondolom, nagyon éretten áll a teniszhez, sikerült csökkentenie az érzelemkitöréseit. És ha esetleg elő is jön, akkor is csak rövidebb ideig. Amikor valaki ennyire agresszíven teniszezik, és rendben teszi a dolgát, folyamatosan nyomás alatt tudja tartani az ellenfelét, amivel lehetőséget teremt magának" - mondta Raonic.

via ATP

Hozzászólások