Salakblog - Mindent tudtak a teniszről, csak az a fránya Grand Slam nem jött nekik össze
Amúgy mindent tudtak a teniszről, csak az a fránya Grand Slam nem jött nekik össze
Fotó: Europress/AFP

Mindent tudtak a teniszről, csak az a fránya Grand Slam nem jött nekik össze

Kemény fába vágtuk a fejszénket, amikor kitaláltuk, megpróbáljuk összeszedni, ki a legjobb három, már visszavonult teniszező, akinek nem sikerült Grand Slamet nyernie. Az, hogy ez a fa mennyire volt kemény, jól mutatja, hogy a három játékosra való szűkítés nem is sikerült minden esetben. Arra biztatunk benneteket, tegyetek ti is egy próbát, és írjátok meg nekünk, nálatok ki a három legjobb GS-győzelem nélküli, már nem aktív teniszező. Íme, a mi megfejtéseink. 

Szántó Petra

Marcelo Ríos, avagy a fű arra való, hogy a tehenek legeljenek rajta

Rejtélyes kisugárzása, veszélyesen egzotikus megjelenése, kigyúrt felsőteste és nem utolsósorban zseniális salakpályás tenisze világelsősége ellenére sem volt elég Grand Slam-győzelemre, pedig nekem Rafael Nadal előtt ő volt a salakkirály. Egy Roland Garros járt volna. Kiskamaszként csak az izompólójáig és édenfekete copfjáig láttam, csak utólag derült ki számomra, hogy Nick Kyrgios bentlakásos svájci intézetből frissen kikerült úrificsúr lenne a kegyetlen nyersességéről híres Marcelo Ríos mellett, akit mócsingjaira szedne a mai píszíre kötelezett közvélemény, mert mondjuk ki, egy pöcs volt. De ezért is választom őt: őszinte volt egy olyan világban, amikor még bizonyos dolgokban őszinte lehetett az ember.

David Nalbandian, és a rekviem egy álomért   

Fizikai megjelenésében szöges ellentéte Marcelo Ríosnak, ám karakterében mégis hasonló, amolyan dél-amerikai Marat Safin volt ő számomra. Színtiszta lenyeshetetlen őserő és tehetség, a professzionalizmus alapjainak déliesen elegáns semmibevételével kombinálva, ami valószínűleg Grand Slam-trófeába került. Pedig ha valaki, ő nem félt senkitől és semmitől a pályán, játékban ott tudott lenni a földöntúliak federeri és nadali világában, ráadásul keresetlen őszinteséggel tudta elkenni a szájukat. Mentálisan viszont alkalmatlan volt a földönkívüliségre, egy be nem teljesedett álom, akiben a lúzer-magunkra ismerhetünk. És valahogy attól még közemberibb lett a története, hogy élete utolsó fontos meccsén leléptették, mert idegállapotba került, és véletlenül szétrúgta a vonalbíró sípcsontját. Egy tornadöntőben, ahol szettelőnyben volt.   

Elena Dementieva, aki szerva nélkül nem tudta megmenteni a világot  

Eredetileg Fernando Gonzalezt akartam írni harmadiknak, de hogy ne érjen a „csak a dél-amerikai izmos pasikban tud gondolkodni” (némileg jogos) vádja, választok inkább valakit, akiben az egyszeri teniszrajongó szintén magára tud lelni esendősége miatt. Szokták mondani, hogy ahol a Jóisten elvesz, ott ad is: Elena szépsége, kecsessége, és hosszú combjai valószínűleg az adogatási képességeibe kerültek, és úgy tűnik, anélkül mégsem megy a dolog. Pedig Dosztojevszkij szerint is szépség menti meg a világot, és de jó lett volna, ha a női erőtenisz előtérbe kerülésének éveiben valaki csupa szépségből és szerva nélkül happolt volna el egy Grand Slam-trófeát, nem? Na ugye. 

Elena DementievaElena Dementieva Fotó: Europress/AFP

Szabó Gábor

Először is a kritériumokról. Mégpedig a sajátjaimról, melyeket a válogatás során magam felé felállítottam, a hivatalosak nélkül (mely szerint az aktívak nem számítanak). Merthogy enélkül sajnos nem megy. Ha nincsenek kritériumok, akkor nyilván a kedvencek kerülnek a listára, az pedig nem volna helyes. Nem az volt a kérdés ugyanis, hogy kik voltak a legkedvesebb teniszezőid, akik nem nyertek GS-t. Az első kritérium az volt, hogy láttam játszani, nem pedig csak hallottam róla. A második pedig, hogy legalább egy GS-döntőt fel kellett mutatni, ha nyerni nem is sikerült. Az elődöntő nem elég. Itt kellett kiejtenem legnagyobb kedvencemet Magnus Larssont, akinek a listán lenne a helye. Bár próbálom magam azzal áltatni, hogy ő ha nem is Grand Slam , de Grand Slam Kupa-győztes, amihez Edberget, Agassit, Todd Martint és Samprast kellett megvernie egykor Münchenben. Igaz, járt is érte 2 millió dollár. 1994-ben. Így tehát maradtak:

Andrei Medvedev 

Egyszer láttam a Római parton egy DK-meccs előtt edzeni. Kicsiben játszottak a T-vonalon belül, ha az lenne a tenisz, nem hiszem, hogy bárki megverte volna salakon. Mondjuk így is volt két szezon, amikor nem sokan. Olyan gondolatai voltak a teniszről, amilyenek nagyon keveseknek.

Marcelo Rios 

Az egyetlen a férfi tenisz történetében, aki úgy lett világelső, hogy nem nyert GS-t. Egy meccsre volt tőle ő is nyilván, hiszen különben a világelsőségével együtt sem teljesítette volna a kritériumokat, az ő esetében az az érdekes, hogyha ő nyeri azt az Ausztrál Open-döntőt, akkor most Petr Korda van itt ezen a listán.

Alex Corretja 

Ő picit kakukktojás. Ő testesítette meg mindazt a kilencvenes években, amilyen a tenisz lehetett a hetvenes években, és amiről csak olvastam, amit látni nem láttam. Amikor még majdnem mindenki úriember volt, amikor még majdnem mindenki elegáns volt és majdnem mindenki egy kézzel ütötte a fonákot. 

A négy teniszezőből háromban (Larsson, Medvedev, Rios) egy valami a közös. Hasonlóak a gondolataik a játékról. Ahogyan látták a teniszpályát, ahogyan láttak a pályán, ahogyan használták annak a mélységét. Azóta is ezt keresem a teniszben. De nem találom meg túl gyakran sajnos. Ha egyáltalán.

Ha lányokat kellett volna írni: Radwanska, Dementieva és Zvonareva lenne a befutó, bár az ugye véleményes, hogy utóbbi visszavonult-e. Ketten, Aga és Vera azt képviselik, amit Medvedevék. Még akkor is, ha Zvonareva idegei miatt aligha kerülhetne bármiféle listára.

Alex CorretjaAlex Corretja Fotó: Europress/AFP

Köves Gábor - Davis-kupa-kapitány, az Eurosport szakkommentátora

Szerintem fontos kijelenteni, hogy ezek a játékosok nem azért nem nyertek Grand Slam-tornát, mert nem voltak elég jók hozzá, hanem abban az érában, amiben játszottak, mindig voltak olyanok, akik náluk jobbak voltak.

Miroslav Mecir 

Játszott két Grand Slam-döntőt, van olimpiai bajnoki címe és szerintem fantasztikus teniszező volt. A játéka bőven jó volt ahhoz, hogy GS-t nyerjen, viszont folyamatosan kisebb sérülésekkel bajlódott, és amikor végre eljutott a döntőig, vagy nem hitt a győzelemben eléggé, vagy túlságosan jó volt az ellenfél.

Marcelo Ríos 

Volt világelső és simán lehetett volna Grand Slam-győztes, de valahogy fejben nem volt elég jó. A tenisze megvolt hozzá, a tehetsége megvolt hozzá, de azért nem jött neki össze, mert fejben nem volt elég, akkor, amikor igazán kellett volna. Salakpályán lett volna a legtöbb lehetősége, de ott mindig elszórakozta az esélyeit. 

David Ferrer 

Ő ugyan fejben szinte sosem omlott össze, csak egész egyszerűen egy olyan korszakban játszott, ahol volt mellette egy Rafael Nadal. Hiába csak pár évvel idősebb, mint Nadal, hiába nyerte ő a legtöbb mérkőzést és tornát azok közül, akik végül nem lettek Grand Slam-bajnokok, így nem lehetett esélye. Salakpályán érhetett volna révbe, de még legjobb formájában is szembejött vele végül a Salakkirály.

Dinara Safina és Jelena Jankovic 

Nagyon-nagyon közel voltak ahhoz, hogy GS-bajnokok legyenek, játszottak döntőt, Safina háromszor is, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem ők voltak a legtechnikásabb és a legerősebb fejű teniszezők. Viszont stabilak voltak, úgyhogy talán egy GS-győzelmet mindketten megérdemeltek volna.

Marcelo RiosMarcelo Rios Fotó: Europress/AFP

Takács Márton

Bazi nehéz munka volt leszűkíteni a hosszú listás mezőnyt három főre, ezt már a személyes short list-ünkről lemaradók neve is mutatja: Mary Joe Fernández (ő mondjuk párosban nyert két GS-t), Alex Corretja, Marcelo Rios, Thomas Enqvist, Guillermo Coria. Meg Anna Kournikova (vicceltünk).

Az angol, aki dombra ment fel, de nem jutott el egy hegytetőre sem 

Álltunk valahol Görögországban a családi nyaralásunkon 1998 nyarán - amit eléggé el nem ítélhető módon Wimbledon és a foci-vb idejére szerveztek a szüleink -, és mobiltelefon és minden nemű információs forrás hiányában fogalmunk sincs már, hogy honnan tudtuk meg, hogy Tim Henmannek már megint nem sikerült még csak fináléba sem jutnia a számára hazai pályát jelentő füves pályás Grand Slamen. Négy elődöntőt tud felmutatni onnan, egy-egy Garros- és US Open-elődöntő mellett, tehát még egy GS-finálé sem jött össze neki. Ilyen képességekkel, a szerva-röpte játék egyik legjobbjaként.

Pedig 2001-ben már Roger Federert is legyőzte Londonban a negyeddöntőben, a legjobb négy között a szabadkártyás, későbbi bajnok Goran Ivanisevic ellen 2-1-es szettelőnyben is volt, de jött egy esőszünet, majd a három naposra (!) nyúlt partit végül behúzta a horvát, aki aztán minden idők egyik legérzelemdúsabb GS-döntőjét nyerte meg Patrick Rafterrel szemben. Henmannek meg maradt a tejszínes eper vödörszámra. 

Koronázatlan királynő 

Óriási tehetsége, briliáns agya volt a teniszhez. Agnieszka Radwanska úgy tudta mozgatni ellenfeleit a pályán, mint aki macska-egér játékot űz aktuális ellenfelével. Élmény volt nézni a játékát, a koronát mégsem tudta feltenni a kiváló teljesítményére. Úgy nyert 594 meccset profi karrierje során, hogy ebbe nem fért bele egyetlen árva, picike Grand Slam-győzelem sem. A 2012-es wimbledoni döntőben állt ehhez a legközelebb, de Serena Williams három szettben felülmúlta őt. 2015-ben megnyerte a világbajnokságot, a második helyen is állt a világranglistán. Mindössze 29 évesen vonult vissza, imádtuk a zseniális ütéseit, Ninja nagyon hiányzik a mezőnyből. A képességei alapján több GS-siker és masszív világelsőség maradt benne. 

Ami Albert Costának és Juan Carlos Ferrerónak sikerült, neki nem 

David Ferrer 17 (!) alkalommal jutott legalább GS-negyeddöntőbe, 2013-ban finálét játszott a Garroson, balszerencséjére a Salakkirály, Rafael Nadal állt a háló másik oldalán. Négy GS-elődöntőt is fel tud mutatni: Ausztrál Open (2011, 2013), US Open (2007, 2012). Nyert három Davis-kupát, minden szinten szinte minden tornagyőzelem a tarsolyában van (ATP 250, ATP 500, Masters 1000), kivéve a Grand Slameket.

Szimpatikus személyisége miatt nem csak a szurkolók egyik kedvence lehetett, a játékosok között is az egyik legkedveltebb srác volt.  Jó kétkezes fonákkal és megbízható tenyeressel rendelkezett, elképesztő szívósság és kiegyensúlyozottság jellemezte. Alázatból, szorgalomból csillagos ötös állt a neve mellett mindig. Ő nyerte a legtöbb meccset a Touron anélkül, hogy behúzott volna egy GS-t is. Ezt még leírni is fájt, úgyhogy itt abba is hagynánk. 

Agnieszka RadwanskaAgnieszka Radwanska Fotó: Europress/AFP

Németh Dániel

Hogy hiteles legyen, olyan játékosokat választottam, akiket láttam játszani, nyomon követhettem a pályafutásukat. Nem volt egyszerű háromra szűkíteni a kört, főleg, hogy férfiakat és nőket egyaránt számításba kellett venni. Nem is állítom, hogy tökéletes lett, de ez már csak ilyen szubjektív műfaj.

David Ferrer

A Nagy Hármas/Nagy Négyes árnyékában csak lábjegyzet lett a tenisz történetében, pedig egy szerencsésebb érában akár több Grand Slam-címig, jó eséllyel világelsőségig is vihette volna. Úgy is mondhatnánk: rosszkor lett belőle teniszező. Éveken keresztül az ATP Tour legkiegyensúlyozottabb, legmegbízhatóbb játékosa volt, becsülettel szállította Grand Slam-tornákon a negyeddöntőket és az elődöntőket, akit reálisan megverhetett, azt általában meg is verte. Akik viszont tudásban, mentalitásban fölötte állták, minden alkalommal legyőzték, amikor az igazán számított.

Azért is érdekes a története, mert rá hárult az a hálátlan szerep, hogy a klasszist a világklasszistól elválasztó határvonalként működjön: mindent elért, amit nem-zseniként, csak egy különlegesen jó teniszezőként el lehetett ebben az érában; volt GS-döntős, vb-döntős és top3-as játékos is. Talán azt is mondhatnánk, épp az bizonyult a vesztének, ami egyébként a legnagyobb erőssége is volt: nagyon sok mindenben hozott átlagon felüli, kiemelkedő szintet, ám nem volt olyan fegyvere, amivel a legjobb lehetett volna, akár csak egy GS-torna erejéig.

Robin Söderling

Az, hogy képes volt egymást követő években Rafael Nadal vagy Roger Federer testén keresztül Roland Garros-döntőbe jutni, méghozzá mindkét esetben pazar játékkal, önmagában tiszteletet parancsoló eredmény, még ha a végső győzelem nem is jött össze, épp az említett klasszisoknak köszönhetően. Sokat gondolkoztam azon, mennyire volt reális esélye GS-győzelemre Söderlingnek, elvégre pont az volt a legerősebb tornája, amely több mint egy évtizede Rafael Nadal felségterületének számít, és amely csak a legritkább esetben hozott nyílt küzdelmet.

Valószínűleg inkább az lett volna a kérdés: tud-e ennyit fejlődni a másik két borításon, hogy ne csak a salakos GS-en, de mind a négy tornán legyen esélye meglepni a nagyokat. Ehhez megvoltak az adottságai: a nagy szerva, a hatalmas tenyeres és az időközben hasznos fegyverré kovácsolt fonák; talán a lábmunkáján kellett volna csiszolnia, hogy még eredményesebb legyen. 2011-ben mononukleózist állapítottak meg nála, amely - mint később kiderült - a karrierje végét jelentette, így sosem derült ki, mennyire vihette volna a legnagyobbak ellen.

Dinara Safina

Női fronton három jelöltem volt: Safina, Dementieva és Radwanska. Nagyjából mindegyik játékos mellett egyforma mennyiségben tudnék érveket felsorakoztatni, volt azonban egy dolog, ami miatt Safina kilógott kissé a sorból. Lehet vitatkozni Dementieva és Radwanska esetében is, sikerült-e mindent kihozni a pályafutásukból Grand Slameket illetően, de a GS-trófea Safina pályafutásából sokkal jobban hiányzik. Esetében nem az a kérdés, nyerhetett volna-e egy-két GS-t, mert a potenciálja alapján akár uralhatta is volna a női teniszt néhány éven keresztül.

Ezt hellyel-közzel meg is tette, hiszen volt világelső, viszont a GS-tornák döntőiből jobbára csak gyenge, de a tudásához képest mindenképpen várakozáson aluli szereplésekre futotta tőle. Az, hogy Serena Williamstől kikapott Ausztráliában papírformának tekinthető, ott legfeljebb a meccs képe miatt bosszankodhat, a másik két fináléban viszont komoly győzelmi esélyekkel lépett pályára. Az ő szintjén, pláne az akkori formájában Ana Ivanovic és Svetlana Kuznetsova is verhető lett volna, ám végül mindkét játékostól viszonylag sima vereséget szenvedett. 

Dinara SafinaDinara Safina Fotó: Europress/AFP

Kálmán Laci

Agnieszka Radwanksa, a varázslólány, aki minden trükköt ismert – egyet kivéve

Amit szavakkal el tudtunk mondani arról, mennyire nagyra tartjuk Agnieszka Radwanksa játékát, azt már számos alkalommal megtettük ezen az oldalon. Kizártnak tartjuk, hogy volt olyan teniszezőnő a sportág történetében, aki ennyi tudással a kezében és ennyi kreatív gondolattal a fejében Grand Slam-trófea nélkül vonult volna vissza. Amikor 2012-ben kiegyenlített Serena ellen a wimbledoni döntőben, felcsillant a remény, de aztán ki kellett józanodnunk. 2015-ben világbajnok lett, három évvel később pedig, mindössze 29 évesen befejezte a pályafutását. Jelenleg első gyermekét várja, akihez sok boldogságot kívánunk neki.

Elena Dementieva, a futtából ütött tenyeres királynője

Nem Elena Dementieva volt a legjobb versenyző, ahogy a legjobb adogató sem, viszont a futtából megütött tenyeresének nemigen volt párja a mezőnyben. Tudott lehengerlően agresszív is lenni, ugyanakkor kivételesen jól védekezni is. Ha jó napja volt, bárkivel fölvette a versenyt; erről Serena is tudna mesélni. A 2009-es wimbledoni elődöntőt kicsit bánhatja az amerikai ellen, nem múlott sokon a döntőbe jutása. Lejátszott két GS-döntőt is, melyek közül főleg a Myskina elleni Garros-fináléban lehetett volna esélye, ahol azonban a szervája, de tán sokkal inkább az idegrendszere sajnos cserbenhagyta. Még jobban, mint általában. Viszont 2008-ban, Pekingben olimpiai bajnok lett, amit a nagy orosz generáció tagjai közül csak ő mondhat el magáról.

David Nalbdandian, aki ott volt gyenge, ahol egy bajnoknak a legerősebbnek kell lennie

Sok mindent elmond David Nalbandian kvalitásairól, hogy karrierje első öt meccsét megnyerte Roger Federer ellen. A Safin-Ferrero-Roddick-Federer-Nalbandian ötösből csak neki nem sikerült GS-t nyernie. Pedig aligha ő volt a legkevésbé tehetséges. Mindkét oldalról stabilan ütött, laposan, kőkeményen. Fonák egyenese generációja egyik legjobb ütése volt. Tehetségét az is jól mutatja, hogy élete első füves tornáján, 2002-ben Wimbledonban rögtön döntőbe jutott, ahol csak Hewitt füves rutinja tudta őt megállítani. A már-már del potrói sérülékenysége és a safini indulatkezelési zűrjei voltak leginkább a gátjai a kiteljesedésének. Aki látta őt 0-2-ről fordítani a 2005-ös vb-döntőben Federer ellen, az a teniszébe biztos nem tud belekötni. Ez a meccs még úgy is extra volt tőle, hogy a svájci ekkor nem volt teljesen egészséges. 

Davi NalbandianDavid Nalbandian Fotó: Europress/AFP

Hozzászólások