Salakblog - Gaël Monfilsszal kapcsolatban
Gaël Monfilsszal kapcsolatban
Fotó: Europress/AFP

Gaël Monfilsszal kapcsolatban

HosszabbitásHosszabbitás
2017/01/24 07:27

Gaël Monfilsszal kapcsolatban néha az az érzésem, hogy túl sok mindent tud. Hogy túl sok megoldás közül választhat. Mintha az utolsó pillanatig nem tudná elhatározni, mit üssön – ebből persze születnek olykor finomságok is (magas, hulló labdát kap, hatalmas ütésre készül, ütője már hátrakészítve, vár, vár, vár, vár, vár, a világon senki se tudja még, mekkora erejű ütés lesz, meg hogy egyenes-e vagy kereszt – még Monfils se tudja –, még mindig vár, vár, vár, aztán hirtelen üt egy rövidítést). Igen, Monfils technikailag lényegesen többet tud a szükségesnél, ez tagadhatatlan, például nyilvánvaló, hogy egy teniszező a Top 10-ben is bőven elütögethetne anélkül, hogy az alapvonal mögül, felugrásból, száznyolcvan km/h-ás sebességgel süvítő tenyeres nyerőt ütne (felugráson legalább kilencvencentis súlypontemelkedés értendő), a legtöbb játékos lassabb, kisebb kockázattal járó befejezést választ. Az említett ütésfajtát Monfils egyenesbe szokta elereszteni, de tud belőle keresztet is. Van, hogy befelé fordított térddel a földre ereszkedik, így ad vissza egy, az orra előtt lepattanó ritörnt, pontot érő rövidítés lesz belőle. Ahogy az ellenfél jól kihelyezett röptéjét kergeti és kicsivel túlfut a labdán (mert embertelen gyors), a pályával szemben állva láb közti ütéssel emeli át a hálózót. Úgy szórakoztatja a nézőket, hogy látszólag nem is törekszik a szórakoztatásukra, pusztán önmaga akar gyönyörködni abban, amit csinál. Mert élvezi a játékot. Nem dolgozik, hanem játszik. Jobbra néz, balra üt. Balra néz, jobbra üt. (Cilic ellen egyszer, ezt lehetetlen elfelejteni, egy labdamenetben több lecsapást is visszaadott, az utolsót fej fölül, egy lakóház második emeletének szintjéről vágta vissza, övé lett a pont.) Ha ellenfele gyors ritmusban lövöldöz, lassítja a tempót, Ha űzik, hajtják, örömmel fut, tudniillik amire rárajtol, azt el is éri.

Persze, ha ez mind igaz, amit leírtam, akkor jogos a kérdés: miért nem ő nyeri sorra a Grand Slameket? Miért nem nyert még egyet sem? Az erőnlétével láthatóan nincs gond, és az sem lehet ok, hogy a legjobbaktól megijed – Federert eddig négyszer, Murrayt és Nadalt kétszer-kétszer győzte le, Wawrinkával szemben pillanatnyilag 2:2 a mérlege. Hanem a koncentráció. Abban kéne nagyot fejlődnie. Hogy megérezze az igazán fontos labdamenetek súlyát. Itt van, ugyebár, a hétfői meccs Nadal ellen: 1:2-es szettállásnál, a negyedik játszmában brékelőnyben, 4:3-as vezetésnél, Monfils három könnyű labdát rontott… Nadal ellen… Grand Slam-nyolcaddöntőben… nem lehet. Persze, hogy Nadal ettől feltámadt, és – harciasságát hosszan elnyújtott nyögésekkel nyomatékosítva (30:40 után) – vissza is vette az elvesztett szervagémet, onnantól meg már valahogy lehetett sejteni, hogy négy játszmában meg is nyeri a mérkőzést.

Hiába nyerte Monfils a szebb poénokat, meg a harminckét ütésből álló, leghosszabb labdamenetet, kiesett. Nagyon sajnálom. Míg versenyben volt, igyekeztem úgy alakítani a napjaimat, hogy minden meccsét láthassam. Nem akartam lemaradni egyetlen labdamenetéről, egyetlen „jobbra néz, balra üt” megoldásról sem. Így azonban, hogy ő már nincs a mezőnyben, mást nem kívánhatok, mint hogy Federer és Wawrinka játssza az elődöntőt a fölső ágon, a mérkőzés győztese pedig verje meg szépen az alsó ágról érkező döntőst.

(A cikket Maros András, a Semmi negyven c. teniszmemoár szerzője írta)

Hozzászólások