Salakblog - Fuss Caro, Fuss!
Fuss Caro, Fuss!
Foto: Europress/Getty

Fuss Caro, Fuss!

Szabó GáborSzabó Gábor
2014/08/02 09:43

Az, hogy egy sportoló aktív karrierje befejeztével nem tud elszakadni a mozgástól, nem tud felhagyni az edzésekkel, az teljesen természetes dolog.

Sőt! Különösen állóképességi sportolóknál, szinte kötelező edzésben maradni, hogy elkerüljék a hirtelen elhízást. A sportoló anyagcseréje még sokáig azon a szinten marad, mint karrierje során volt, hiszen hozzászokott a szervezete a jelentősebb kalóriabevitelhez - köznyelven szólva evéshez - és ha ugyanannyit eszik és kevesebbet edz, meghízik. Ehhez nem kell azt hiszem egyetem.

Meg aztán ott van a motivációs tényező is. Sok sportolónak szüksége van karrierje után is célokra az életben, és mivel a szerencsésebbeknek az életüket valamilyen szinten sikerült megalapozniuk, a célt karrierjük végeztével mondjuk egy másik sportágban próbálják megtalálni.

Ivan Lendl, valamint Mardy Fish például golfozni kezdett, mindketten egész közel kerültek a profi státushoz, sőt, Mardy az idén nem volt messze attól, hogy kvalifikálja magát a US Openre. De a legáltalánosabb kiegészítő, vagy karriert követő mozgásforma a futás. Pedig legyünk őszinték - különösen a labdajátékosok - karrierjük során kevés dolgot gyűlölnek jobban, mint a monoton futóedzéseket. A maiak szerencséje, hogy a hetvenes-nyolcvanas években oly divatos téli - alapozó jellegű - hosszúfutásokat már meghaladta a sporttudomány, de ettől még legtöbbjükben él egy általános lenézés azok iránt, akik csak körben tudnak futni.

És ne szépítsük, egy utálat maga a futás iránt.

Aztán ez elmúlik.

Sokáig lehetne sorolni azokat a labdajátékosokat, teniszezőket, akik miután befejezték az aktív sportot, maratoni futóvá váltak. Amelie Mauresmo, Kimiko Date, Mats Wilander is lefutotta például a 42 195 métert, miután befejezte a teniszt.

Olyan sportolóról viszont, pláne teniszezőről, aki aktív játékosként határozta el magát erre, nem nagyon tudok. Esetleg olyan sportágaknál - boksz, kajak-kenu - ahol még mindig dívnak a hosszú futások, lehetne találni valakit, de ez semmiképpen sem jellemző.

Caroline Wozniacki viszont ott szeretne lenni november 1-jén a New York Maraton rajtjánál, és ami még fontosabb, a céljában is. Ami csak azért érdekes, mert saját bevallása szerint még életében nem futott többet 10 kilométernél. Ha rosszindulatúak akarnánk lenni, Caro az idei pihenőidőszakot más programmal tervezte elcsapni, hiszen ekkor lett volna az esküvője Rory McIlroy-jal, ám utóbbi kútba esett, így Wozniacki megvalósíthatja egyik álmát, tudniillik, hogy jótékonysági célzattal lefussa a maratonit.

Nagyon meglepődnék, ha sikerülne.

Pedig Caro mindig arról volt híres, hogy remek erőnléttel bírt, hogy iszonyatosan sokat futott a pályán, hogy minden labdát elért. Világelső is úgy lett, hogy úgy játszott, mint egy fal - és ebben a játékban azért a falnak futnia kell. Igen ám, de attól, mert valaki akár három órán keresztül le tud futni 223 X 12 métert, nem biztos, hogy le tud futni 42195-öt is mondjuk 4 és fél óra alatt. Hosszabb időt nem írok, mert szerintem Wozniacki egyszerűen nem tud - miért is tudna - lassabb tempóban futni, és pont az a gond, hogy amiben meg tud, abban nem fogja végigbírni. El fog kezdeni fájni majd a térde és a bokája, mert ha valakiben nincs elég hosszúfutás, akkor ezek a problémák jelentkeznek először, és döntenie kell majd: vagy feladja - teniszkarrierjét szem előtt tartva - vagy végigszenvedi a versenyt, amivel egy komoly sérülést kockáztat.

Összegezve: a gondolat szép és nemes, de felkészületlenül nem javallott maratonit futni. Az nem csak a tüdőről, keringésről szól, az ízületeket is hozzá kell szoktatni a terheléshez.

Más játék.

A legjobb kenyai maratoni futók is a seggükön vennék a levegőt Caro edzésének felénél.

Mert ők meg irányt változtatni nem tudnak.

Hozzászólások