Salakblog - Fucsovics Marci: 2017 vízválasztó év lesz
Fucsovics Marci: 2017 vízválasztó év lesz

Fucsovics Marci: 2017 vízválasztó év lesz

Szántó Petra ·
2016/11/22 19:23

Amikor 2010-ben győzött Wimbledonban, mindenki őt tekintette a magyar férfi tenisz megmentőjének. Pedig akkor még csak egy tizenkilenc éves tini volt, a tizenkilenc évesek minden jó és rossz tulajdonságával. Aztán ő lett a fekete bárány, aki látszólag elherdálta a tehetségét, mert a buli fontosabb volt számára a tenisznél.

Tékozló fiúként állították be, aki úgy tűnik, hazaért.

Fucsovics Márton sokat változott az elmúlt hat évben. Felnőtt, megérett és megértette, hogy milyen kivételes helyzetben van. Külföldre költözött fejlődni és edzeni, aztán megtalálta Sávolt Attilát, akitől igyekszik mindent megtanulni a játékról, a pályán való gondolkodásról és a tökéletes professzionalizmusról.

Marci idén feljutott a US Open főtáblájára, bekerült a legjobb 150 közé és innen már nem akar megállni.

Ma már egy csaknem huszonöt éves, profin gondolkodó, eltökélt, motivált és végtelenül tisztelettudó fiatalember, aki őszintén beszélt a Salakblognak múltról, jelenről és jövőről, álmokról, célokról és a profi tenisz világáról.

Meg arról, hogy még nincs késő.

Először is, hogy van a térded?

Egyre jobban. Már fél éve fáj. Most voltam injekciós kezeléseken Berkes István professzor úrnál. Három hete pihentetem, nem edzettem semmit, csak felsőtestre, hogy azért mégse essek ki teljesen. Remélem a decemberi felkészülésre már 100%-os lesz a lábam. A jövő évet is 100%-osan szeretném kezdeni, ezért kellett beiktatni ezt a kis pihenőt.

Idézzük fel a két legfontosabb  – egymáshoz nagyon közel álló - pillanatot a szezonodból: a US Open selejtezőjének harmadik fordulóját, és aztán az első főtáblás Grand Slam mérkőzésedet. Hogyan élted át ezt a két meghatározó napot?

Nagy a különbség egy Grand Slam selejtező és egy Grand Slam főtábla között. Jó sorsolást kaptam a selejtezőben, bár az első körben egy nagyon nehéz ellenféllel, a kanadai Peter Polansky-val játszottam. Ám már ott éreztem, hogy nagyon jól megy a játék, jól érzem a labdát és van esélyem feljutni a főtáblára. A feljutásért az olasz Giustinóval játszottam. Ott már esélyesebbnek éreztem magamat, úgyhogy az első szettben ezzel a teherrel kellett játszanom, azt végül 7/6-ra nyertem. A második szettben már sokkal felszabadultabban teniszeztem.

Két nappal később játszottam Nicolas Almagróval. A meccs előtt azt gondoltuk, hogy ez egy jó sorsolás, hiszen ő ugyan volt top 10-ben is, de már nincs csúcsformában és nem olyan jó az erőnléte. Meleg volt New Yorkban, ezért azt gondoltuk, hogy lesz esélyem nyerni. Az elején azonban kicsit ideges voltam, nem tudtam feloldódni. Ahogy haladt előre a mérkőzés, egyre jobban belejöttem a játékba. A harmadik szett rövidítésében játszmalabdám is volt. A meccs után nagyon sajnáltam, hogy elment a lehetőség, mert úgy gondoltam, hogy egyre jobban játszom, Almagro pedig kezd fáradni.

Mit tanultál ebből a mérkőzésből?

Nagyon sok tapasztalatot jelentett, hogy egy Grand Slam főtáblán három nyert szettre kellett játszanom. A legnagyobb tanulság az volt, hogy soha nem szabad feladni, bármilyen rosszul is indul a mérkőzés. Nagyon hosszú egy Grand Slam meccs és bármikor megfordulhat. Szerintem nálunk a tie-break lehetett volna a fordulópont.

A rövidítésben érezted, hogy nagyon közel vagy Almagróhoz, és ha megvan a szett, esetleg le is győzheted?

Igen, és készen is álltam erre, mert nagyon jó erőnléti állapotban voltam. A harmadik szettben végig fej-fej mellett haladtunk, Almagro 5/4-nél ugyan szervált a győzelemért, úgyhogy már akkor éreztem, hogy eljött az a pont, ahol megfordulhat a meccs. A szettlabdánál viszont kijött Almagro rutinja, ott azért nagyon jól játszotta meg a fontos pontokat. A rutin már az elején is látszott rajta, hiszen magabiztosan kezdett, annak ellenére, hogy az edzője a meccs után mesélte Sávolt Attila edzőmnek, hogy nagyon féltek tőlem. Láttuk egymást korábban Challenger tornákon, tartottak tőlem, de a meccs elején és végén megvolt az a rutinja, ami nekem még nincs meg.

Volt ennek a US Opennek bármiféle előjele? A nyári hónapok nagyon jól sikerültek a Challenger Touron, játszottál döntőt, elődöntőket. Érezted, hogy előbb-utóbb össze fog jönni a főtábla?

Erre konkrétan nem gondoltam, inkább arra koncentráltam, hogy egyre jobban menjen a játék, minél többet lépjek előre. De az tény, hogy nagyon sokat fejlődtem a nyáron, egyre jobban szerváltam, a fonákom pedig nagyon sokat javult. Nem az eredményekre koncentráltam, hanem arra, hogy egyre jobb legyen a teniszem.

Volt még olyan pillanat ebben az évben, ami számodra kiemelkedően emlékezetes volt?

A barcelonai ATP 500-as torna, ahol selejtezőből feljutottam a főtáblára, és aztán Gulbist vertem döntő szettben. Év elején nem játszottam igazán jól, de Sávolt Attilával tavaly decemberben kezdtük el a közös munkát, és úgy számoltunk, hogy legkorábban március-április környékén, de inkább az év második felében fog kifizetődni az a rengeteg munka és edzés, amit belefektettünk. Barcelonában éreztem először azt, hogy máshogy játszom, magabiztosabb vagyok, előrébb járok, mint az elmúlt években.

Ezek szerint az első évre reálisan terveztetek Attilával. Jövőre mit terveztek?

Szerettem volna év végére 130-ba kerülni a világranglistán. A térdsérülésem miatt azonban annak is örülök, hogy legalább végig tudtam játszani a szezont, ez már egy nagyon jó dolog. Jövőre az első százat célozzuk meg. 25 éves leszek, szerintem még nem késtem le semmiről.

Egy teniszező pályafutásában általában a felkészülés, az alapozás időszaka a legláthatatlanabb, kívülállók számára talán ez a legmegfoghatatlanabb szakasz. Nálad miből áll a felkészülés?

Minden teniszezőnek a december az alapozás időszaka. Nincs verseny, viszont minden nap edzünk. Hétfőtől szombatig csináljuk, csak vasárnap pihenünk. Tulajdonképpen ez az év legkeményebb időszaka. Napi 3-4 óra tenisz, 2-3 óra kondi. De hát ezzel alapozzuk meg a következő évet, mivel versenyek között nincs időnk fizikai edzéseket végezni. Az alapozásból származó erőnlétnek ki kell tartania egész évben. Versenyek között csak a teniszre koncentrálunk, elfáradni nem szabad a meccsekre.

Mennyire szenvedős az alapozás? Várod ezeket a heteket vagy inkább a hátad közepére sem kívánnád?

Én azért szeretem az alapozást, mert azt Magyarországon végezzük, és így egy teljes hónapig itthon lehetek, ami egész évben nem fordul elő. Ha havonta pár napot haza tudok jönni, már annak is örülök. Nagyon jó, hogy most itthon lehetek a családommal, a barátnőmmel és a barátaimmal. Persze nem várom annyira az alapozást, mert nagyon kemény meló, minden este hullafáradt vagyok. Ám közben valahol mégis szeretem, mert edzés nélkül unalmasak lennének a napjaim, egyszerűen nem tudnék mást csinálni.

Sok szó esett néhány éve arról, hogy a 2010-es junior wimbledoni címed után volt egy kicsit lazább időszakod, amikor nem úgy álltál a teniszhez, ahogy kellett volna. Ha nagyon őszinte vagy magadhoz, szerinted lehetnél most előrébb, ha akkor máshogy állsz a dolgokhoz?

Akkor két hónapra teljesen abbahagytam a teniszt, egyáltalán nem játszottam. De szerintem nem ez volt a legfontosabb ok. 19 évesen nem úgy álltam a teniszhez, ahogy kellett volna. Nem a tenisz volt a legfontosabb, fiatal voltam, és én is akartam egy kicsit élni. De nem azon a két hónapon múlott, hanem az egész éven. Nem úgy tettem oda magam, ahogy kellett volna, nem úgy viselkedtem az edzéseken, ahogy illett volna. De aztán rájöttem, hogy nincs sok választásom. Nehéz megmondani, hogy előrébb lehetnék-e… szerintem nem.

Mennyire férnek bele most a bulik?

Decemberben egyáltalán nem fér bele, nincs semmi buli. Versenyek között, havonta egyszer, ha egy háromhetes turné után haza tudok jönni, akkor el szoktam menni a barátokkal. De most már odafigyelek erre is. Nem csinálok butaságokat.

Ha a US Open mellé odatesszük a Davis Kupát is, mondhatjuk, hogy ez egy sikeres év volt. Ezek szerint mentálisan idén értél be vagy ez egy hosszabb folyamat volt?  

21 és 23 éves korom között kint voltam Franciaországban két évig. Már ott is nagyon sokat komolyodtam, hiszen egyedül voltam kinn, és tényleg csak a teniszről szólt minden, semmi másról. Szerintem már az a két év is nagyon kellett. Azért is költöztem haza, mert úgy éreztem, hogy megkomolyodtam és itthon is el tudom végezni azt a munkát, amit külföldön.

Sávolt Attila mennyit tett ehhez hozzá?

Rengeteget. Nagyon sok mindent köszönhetek neki. Mióta vele dolgozom, még jobb lett a hozzáállásom, még profibb. Ő nagyon profi játékos volt, és még mindig nagyon profi edzéseken és pályán kívül is. Úgy érzem, hogy - ha nem is 100%-osan -, de kezdem átvenni az ő mentalitását.

A kitűzött nagy céljaidon túl vannak olyan kisebb álmaid, amiket szeretnél megvalósítani?

Persze, hogy vannak. Grand Slam tornák selejtezői előtt, amikor már ott vagyunk a helyszínen, esténként elalvás előtt nagyon sokat szoktam álmodozni, gondolkodni. Hogy de jó lenne feljutni a főtáblára és az első körben Roger Federerrel vagy Novak Djokoviccsal játszani a centerpályán. Az idei US Open előtt például arra gondoltam, hogy Rafael Nadal ellen lépek pályára. És hogy meg is verem őt… (nevet)

Hiszel a sportpszichológusokban? Van, aki segít a mentális felkészülésben?

Nem nagyon. Inkább az edzőmmel, Attilával beszélünk meg mindent. Szeretem olyan emberre bízni ezeket a dolgokat, aki benne van a teniszben. Alapvetően úgy vagyok vele, hogy ha a meccsen épp egy nagyon fontos szituációban vagyok, sosem arra gondolok, hogy mit tanácsoltak kívülről, hanem csak a következő labdára figyelek. Igyekszem ezeket a helyzeteket ösztönösen kezelni. Furcsa, mert vannak olyan időszakok az évben, amikor nagyon jól jövök ki az ilyen fontos szituációkból, de akad olyan is, amikor nem megy. Például ősszel Rómában három meccslabdáról kaptam ki, de előtte a portoroži tornán szett, 3-5-ről fordítottam Kavcic ellen.

Attila tehát a mentális segítséget is jelent?

Igen, ő nagyon sokat segít a pályán való gondolkodás fejlesztésében, simán meg tudja mondani, hogy miből mit üssek, mit próbáljak meg játszani fontosabb állásnál, milyen váratlan megoldásokat alkalmazzak. Ilyenekről is sokat beszélgetünk.

Azt szokták mondani, hogy aki juniorként Grand Slam tornát nyer, jó eséllyel top 100-as teniszező lesz. Te most már nagyon közel vagy hozzá, úgyhogy a jövő év nagyon fontos lesz.

Egyetértek, 2017 vízválasztó év lesz. Tízből nyolc junior világelső odaér a top 100-ba. Remélem nekem a jövő év elhozza ezt is. Ha ez nem sikerülne, nagyon el lennék keseredve. A mostani helyezésemnél, a 160.-nál már nem szeretnék hátrébb kerülni, szeretném állandósítani magam a legjobb 150-ben és innen szépen lépkedni egyre feljebb. Ennél rosszabbat már nem akarok, az tuti.

Végignézegettem, hogy kikkel játszottál a 2010-es szezonban, abban az évben, amikor Wimbledonban győztél. Például az a Benjamin Mitchell, akit megvertél a wimbledoni döntőben, éppen csak 400-ba jutott be.

Vele szoktam beszélgetni Facebookon, ő néhány hete abba is hagyta. Vannak olyanok, akiknek nem jött össze.

A 2010-es ellenfeleid közül ma három nevet ismerünk: a nálad is fiatalabb Dominic Thiemet, Jack Sockot és Pablo Carreno Bustát. Jó, persze még ott van Pierre-Hugues Herbert, akiből páros Grand Slam-bajnok és világelső lett. Mégis, valahogy a te korosztályodból, az 1992 környékén születettekből nagyon kevesen vitték igazán sokra eddig. Tényleg ennyire nehéz?

Talán ez összefügghet azzal is, hogy amikor mi felnőttek lettünk, akkor kezdett a top 100 átlagéletkora kitolódni, ami ha jól tudom, most már a 29 év felé közelít. Van néhány nagyon tehetséges fiatalabb játékos, mint Dominic Thiem, vagy az 1991-92-es korosztályból ott van a legjobb száz között például Dzhumur, Vesely, Sock és még páran. Szoktam számolgatni, hogy én épp hányadik vagyok a saját korosztályomban, és általában a legjobb 10-15 között mozgok. Mindig azzal nyugtatgatom magam, hogy igazából ez nem is olyan rossz. (nevet)

Reméljük, hogy eljön az én időm is. Ezért dolgozom minden nap.

Mik a hátrányai a profi sportolóként eltöltött fiatal éveknek? Van-e ezen a téren hiányérzeted?

Utólag visszagondolva nincs hiányérzetem. Jó dolog, hogy sportoló lehetek, maximálisan elégedett vagyok azzal, hogy így alakult az életem.

A családod mennyire van benne az életedben és karrieredben?

Végig mellettem voltak és vannak, egészen a kezdetektől. Amikor külföldön voltam, sokszor hiányoztak, de minden pillanatban bíztattak. A mai napig figyelik minden mérkőzésemet, sőt ha a közelben játszom, mindig eljönnek megnézni.

Mekkora áldozat a profi tenisz pályafutás a család részéről?

Sosem kérdeztem a szüleimet, hogy mennyit fektettek belém, úgyhogy pontos számokat nem tudok mondani. (nevet) De hát valahol el kellett kezdeni. Öt éves koromtól tizennyolc éves koromig szinte nem kerestem semmi pénzt, úgyhogy szponzorok segítségével próbáltuk kifizetni a költségeket.

Egyetértesz azzal a közvélekedéssel, hogy a magyar teniszezők dolga jóval nehezebb, mint azoké a fiataloké, akik már egészen fiatalon megkapták a jóval magasabb színvonalú és professzionálisabb külföldi képzést?

Szerintem mi kihoztuk a maximumot abból, amit itthon el lehetett érni. Tizenöt évesen elköltöztem Németországba. Lehet, hogy ha nem megyek el, most nem tartanék itt. Az egy jó döntés volt, mint ahogy a két év Franciaország is. Nekünk, magyaroknak elsősorban azért nehezebb, mert itthon nincsenek versenyek, fiatalon nem tudtuk itt elkezdeni a versenyzést. Most már van Budapesten Challenger torna és jövőre lesz ATP torna is, ami hatalmas segítség. Sok amerikai, ausztrál vagy francia teniszező rendszeresen el tud indulni a nagyobb tornákon a szabadkártyáknak köszönhetően, vagy mondjuk azért, mert nem kell selejtezőt játszania. És egyszer úgyis kijön nekik a lépés, csak éppen megkapják hozzá a segítséget. Hamarabb megérzik a győzelmek ízét, a nagyobb skalpok ízét. Ez sokat jelenthet egy fiatal teniszező életében.

Milyen a viszony a férfi teniszezők között? Akad ellenségeskedés?

Minden sportban van olyan, hogy a meccs hevében szidjuk a másikat, de a tenisz nem egy ellenséges sportág. Mindenki tiszteli a másikat, pályán kívül mindenki haver. Nick Kyrgiosra mondják, hogy balhés, de velem mindig is jó fej volt, hiszen sokat játszottunk együtt fiatal korunkban. Nagyon rendes, nagyon normális srác, sokat beszéltünk régebben Facebookon. Mostanában is mindig odajön köszönni. Idén a US Upenen is megkérdezte, hogy mi újság. Kicsit nagy az arca a közönség felé, de még fiatal. Mondjuk a Wawrinkás eset nem volt szép dolog, az tény. Viszont nagyon nagy tehetség. Dominic Thiemmel is nagyon jó barátok vagyunk, ő tényleg egy igazi jó gyerek.

Pár éve Novak Djokovicékkal is edzettél a világbajnokságon. Vele milyen a viszonyod?   

Londonban ismertük meg egymást igazán, akkor sokat edzettünk együtt. Az elődöntőjén még ott voltam, a döntőjén már nem tudtam ott lenni egy verseny miatt, de egészen addig minden meccse előtt megkért, hogy én üssem be őt. Mivel ő hivatalosan Monte-Carlóban él, sokszor edz ott és a felkészülést is ott szokta végezni. Amikor a nizzai teniszakadémián voltam, akkor is edzettünk párszor. Jó viszonyban vagyunk, ismerjük egymást, köszönünk egymásnak, váltunk pár szót.

Milyen érzés, ha egy ilyen kaliberű játékos megkér, hogy üssél be vele?

Önbizalmat ad. Jó érzés velük játszani, jó kedvvel teniszezem ellenük, ilyenkor tényleg sok kedvem van játszani, érzem, hogy én is olyan jó akarok lenni, mint ők, és meg akarom mutatni, hogy mit tudok.

Látsz magad mögött olyan magyar fiatal tehetséget, akinek lehet esélye?

Az a baj, hogy nem látok. Utánam ott van még Valkusz Máté, aki most junior világelső. Szurkolok neki nagyon. Máténak még fizikálisan kell sokat fejlődnie, mert nagyon tehetséges játékos. De utána senki nincs még a láthatáron. A lányoknál más a helyzet, szerintem Gálfi Dalma és Stollár Fanny jók lesznek. Pár év még kell nekik, de a legjobb 100-ban szinte biztosan ott lesznek. Azért a lányoknál más a helyzet, a magyar fiúknak nehezebb dolguk van. De ebbe inkább ne is menjünk bele… (mosolyog)

Az ATP Tour és a WTA Tour magyar származású játékosaival is tartod a kapcsolatot?

Jól ismerjük egymást Bacsinszky Timivel, nagyon jól beszél magyarul, de Konta Johanna is. Nagyon jó kis Fed Kupa csapatunk lenne, ha magyar színekben versenyeznének, szerintem győzni is tudnának együtt. A magyarok összetartóak, ha Grand Slameken találkozunk, néha együtt eszünk, egy asztalhoz ülünk, beszélgetünk, megkérdezzük a másikat, hogy ki hogy van. Néha egy-egy Challenger versenyen ott van Györe Laci és Gombos Norbi, akik tudnak magyarul. Ez jó, mert általában egyedül utazom a versenyekre, sokszor nincs más magyar. Jó néha magyarul beszélgetni a versenyeken.

Beszélgetés közben feltűnt, hogy mindkét karodon van egy-egy tetoválás.

Erre gondolsz? Ez itt, a jobb csuklómon a US Open logója. Még tizennyolc évesen csináltattam, mert az volt az első Grand Slam-tornám juniorként. Aztán kiderült, hogy felnőttként is. (nevet)

A másik pedig csak egy mondat, forgive my sins. Bocsásd meg a bűneimet...

 

(Az interjút Szántó Petra és Sebestyén Roland készítette.)
Hozzászólások