Salakblog - Federer robbanékony és energikus játékra készül Sanghajban
Federer robbanékony és energikus játékra készül Sanghajban
Fotó: Europress/AFP

Federer robbanékony és energikus játékra készül Sanghajban

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/10/08 10:19
Roger Federer azt mondja, jó formában várja az első meccsét a Sanghaj Mastersen, mely az első ATP-tornája, azóta, hogy vereséget szenvedett a US Open negyeddöntőjében. 

Federer második kiemelt a versenyen Novak Djokovic mögött. Eddig kétszer győzött itt, legutóbb 2017-ben. A svájci egyike azon három játékosnak, akik egynél többször is magasba emelhették a trófeát, Djokovic négyszer, míg Andy Murray háromszor tehette ezt meg korábban.

"A pálya gyors, úgyhogy szerintem fekszik majd nekem" - nyilatkozta Federer. "Persze ilyen körülmények között azért vigyázni kell, és fontos, hogy mindvégig éles legyél, különösen, mivel a meccsek két nyert szettre mennek. Az idő jó, jól is mennek az edzések, úgyhogy készen állok."

A svájcival kapcsolatban az utóbbi időszak egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen állapotban van a háta. A US Open negyeddöntőjében, a Grigor Dimitrov elleni találkozón voltak vele gondjai, ápolást is kellett kérnie, és végül el is veszítette a meccset. Az azt követő interjúban Federer elmondta, hogy ez egy olyan probléma, mely időről-időre jelentkezik nála. 

Úgy tűnt, a Laver-kupán már rendben volt minden, a svájci könnyedén, olajozottan mozgott a pályán. Most azt reméli, a jó tendencia tovább folytatódik Sanghajban is.

"Néha, amikor hosszú ideig játszom kemény pályán, a hátam merevvé, feszessé válik. Az sem tesz jót, ha az idő hűvösebbre fordul. Most azonban azt kell mondjam, minden rendben vele, nem akadályoz az adogatásoknál, ami borzasztóan fontos gyors kemény pályán."

rog2.jpg Fotó: Europress/AFP

A 29. ezres címére hajtó Federer úgy véli, a siker kulcsa az, hogy megtalálja a megfelelő egyensúlyt. A svájci 45 mérkőzést nyert idén, a harmadik legtöbbet a mezőnyben holtversenyben Djokoviccsal. 

"Robbanékony és energikus akarok lenni, olyan, mint amilyen a Laver-kupán voltam. Nem pedig olyan tompa, mint a US Openen, ahol a hátammal bajlódtam. Megfelelően kell majd kezelnem a helyzetet Sanghajban."

Federer az ellen az Albert Ramos-Vinolas ellen kezd majd, aki az első körben, aki 6:4, 6:4 arányban megverte Marin Cilicet. A svájci mérlege egyébként 1:1 a spanyol ellen. Első meccsükön, 2012-ben Wimbledonban simán legyőzte őt, három évvel később azonban kikapott tőle. Épp itt Sanghajban. 

ubitennis

Hozzászólások